„Ez egy olyan fórum, ahol kockáztatni is lehet”

Az idén 19. alkalommal megrendezett SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál alapítói és szervezői meséltek a táncos eseményről.

A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál (19. évad) rövid koreográfiák nyitott és nemzetközi szakmai fóruma. A fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató, és már tapasztalt koreográfusokat, táncosokat egyaránt bátorítsa, elősegítse szakmai fejlődésüket, legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel.

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2018 januárjában, tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált.

dusa_gabor_foto.jpgFotók: Dusa Gábor

Hagyományaik szerint az idei fesztivált is négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. Azok a résztvevők, akik a jelölőkörökön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutottak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel segítve önálló alkotói fejlődésüket. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.

A versenyprogram legjobbjait a SzólóDuó 2018 Gálaesten, 2018. január 13-án láthatja majd a közönség a MU Színházban. Fenyves Márk és Pálosi István, az Orkesztika Alapítvány vezetői meséltek.

Milyen változásokon ment keresztül a SzólóDuó Fesztivál a tizenkilenc év alatt?

A fesztivál evolúciója során először szólótánc fesztivál kiegészült duó fesztivállal, majd szólóduó fesztivállá, és 2006-ban nemzetközi szólóduó fesztivállá alakultunk.

A 19 év során rengetegen dolgoztak velünk, több helyszínt megjártunk, immáron sokadik éve a MU Színház ad otthont az esti előadásoknak, és a MOHA-Mozdulatművészek Háza a kísérőprogramoknak.

Az ork_kota_platform, melynek keretében egyperces rövidfilmeket vetítünk test, tánc, kép témában, évek óta szintén kiegészítő programja a fesztiválnak. Idén rekordmennyiségű, több mint 50 táncfilm érkezett a pályázatra.

sd171829.jpg

Az idei év repertoárjával kapcsolatban mesélnétek egy kicsit?

A fesztivált megelőző 4 előválogató (magyar, német, lengyel és videós) során 23 koreográfiát választott a nemzetközi zsűri, amelyből végül 20 előadást láthat a közönség. Fele-fele arányban vannak magyar és külföldi produkciók, a magyar versenyzők közül többen szakmai képzésekre járnak. Az elmúlt években egyre többen teszik próbára magukat a fiatalabb generációból, aminek nagyon örülünk.

Színes programnak nézünk elébe nemzetiségek szempontjából is. A magyar, német, illetve lengyel résztvevőkön kívül többek között mexikói, dél-koreai, és török fellépői is lesznek a fesztiválnak.

Milyen vonalak mentén választja ki a fellépőket a nemzetközi zsűri, illetve hogyan igyekeztek ezeknek a jelentkezőknek szakmai visszajelzést adni? 

Fontos, hogy előképzettségtől, műfajtól függetlenül, nyitottan állunk ehhez a kérdéshez, legfontosabb az eredetiség és a fantázia. A válogatást és döntést segíti, hogy 2005 óta létezik egy kidolgozott zsűri-kritériumrendszer, amely alapján vizsgáljuk a produkciókat. Munkánk során a jövőért vállalt felelősség mindig is nagy hangsúlyt kapott, ezért is álltunk és állunk a jövő generáció felé nyitottan.

A fesztivál során mindenki számára nyitott visszajelző beszélgetéseket tartunk a MOHA-Mozdulatművészek Házában, ami mindig egy többoldalú diskurzus, a zsűritagok is nyitottak, bárki hozzászólhat.

sd171233.jpg

Mit/miket éreztetek az eddigi legnagyobb sikernek a fesztivál kapcsán?

Büszkék vagyunk, hogy az elmúlt évtizedek kitartó munkájának eredményeként a SzólóDuó egy olyan eseménnyé vállhatott, amelyet mind a táncosok, a szakma és a közönség is évről-évre vár, olyan esemény, ami láthatóvá és elérhetővé teszi a modern táncművészet új és eredeti alkotóit és produkcióit.

Fontosnak érzem, hogy nálunk nincs ízlésdiktátum, és nem csak a trendek érvényesülhetnek, ha úgy tetszik értékeket, vagy eljövendő értékek csíráit keressük.  Ez egy olyan fórum, ahol nem reprezentálni kell, hanem kockáztatni is bátran lehet. Olyan, mint egy nagy kapu, mely a szakma felé felfelé és lefelé is nyitott.

A fesztivál népszerűségét a számok is mutatják, az elmúlt 18 év alatt körülbelül 1200 produkciót láthatott a közönség a fesztivál keretein belül. A magyar résztvevők mellett 27 ország táncművészei képviseltették magukat a fesztiválon, összesen közel 900 résztvevővel.

Érdekes kettősség jellemzi a fesztiválok résztvevőit. Amellett, hogy nyitott a jelentkezés – tehát nemzetiségtől, előképzettségtől, táncstílustól, témától függetlenül bárki jelentkezhet a fesztiválra, és a jelölőkörein a közönség és a szakmai zsűri előtt megmutatkozhat a fesztiválra készített új rövid szólójával vagy duójával – a SzólóDuó Fesztiválok színvonala az évek során ismertségének növekedésével egyre magasabb.

Fontos azonban, hogy nem a versenyszellem, hanem az esemény jó hangulata, a nemzetközi tapasztalatcsere, és az egymástól való tanulási lehetőség vonzza elsősorban a jelentkezőket a fesztiválra.

Jövőre kerek évfordulót fog ünnepelni a SzólóDuó. Van már esetleg tervetek, hogy hogyan ünnepelnétek a millenniumot?

Ez maradjon meglepetés.

Az idei SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztiválról bővebb információ a MU Színház honlapján található.

(Forrás: Mu Színház)

süti beállítások módosítása