A színészek bőrszíne miatt betiltanának egy előadást az Operában

A Porgy és Bess szerzőjének örököse ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag fekete bőrű színészekkel adható elő a produkció.

A Magyar Állami Operaház január 27-én mutatja be George Gershwin operáját az Erkel Színházban, értelemszerűen fehér színészekkel. Négy előadásra megvan a szerződés, de a repertoárra kerülés egy feljelentés miatt most veszélybe kerülhet.

porgy_es_bess_kreativ_online_3000x2000px.jpgAz előadás imázsképe (forrás: Magyar Állami Operaház)

Amikor 1935-ben bemutatták George Gershwin művét, a Porgy és Bess című operát, egyesek sérelmezték a feketékkel szembeni előítéletek erősítését. Az afroamerikai közösséget bemutató alkotás középpontjában ugyanis egy kripli koldus és egy kábítószerfüggő nő különös szerelme áll. A feketék zenéjét hosszú évekig tanulmányozó Gershwintől viszont mi sem állt távolabb, mint hogy útjába álljon a színesbőrűek társadalmi elfogadásának.

Az „I Got Plenty O’ Nuttin” kezdetű operaslágerrel vagy épp a könnyűzenei sikerekig menetelő „Summertime”-mal a szerző kifejezetten a széles közönség érdeklődésének homlokterébe helyezte az afroamerikai kultúrát. Az egyenlőségért folytatott harc közben a Porgy és Bess szövegírója, a zeneszerző öccse, Ira Gershwin a ’80-as években, halála előtt bevezette az „all-black cast”-ot, vagyis hogy csak született fekete énekesek adhassák elő az operát. Ez a kitétel az, ami miatt most meggyűlhet a baja az Operaháznak.

A Magyar Állami Operaház a kitétel bevezetése előtt, 1970-ben saját művészeivel bemutatta Gershwin darabját, a címszerepekben Radnai Györggyel, Begányi Ferenccel, Házy Erzsébettel és Andor Évával. A Mikó András rendezte produkció bő tíz évvel később még egy felújítást is megért, olyan neves énekesekkel, mint Sólyom-Nagy Sándor és Kukely Júlia. Az elmúlt 35 évben azonban sem az Opera, sem más társulat nem játszhatta a Porgy és Besst, ha nem felelt meg az előírásoknak.

porgy.jpgLeontyne Price, Cab Calloway és William Warfield a Porgy and Bess londoni előadásán 1952-ben (fotó: Shiel / Getty Images)

Egy hazai ellendrukker, miután tudomására jutott, hogy az Operaház fehérbőrű színészekkel készül bemutatni a darabot, feljelentette az Operaházat a jogtulajdonosnál. Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója minap egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az erre a négy előadásra vonatkozó szerződésben nem szerepel az „all-black cast” kitétel, így ezek az előadások minden további nélkül láthatóak lesznek. A továbbjátszást azonban elvileg már megvétózhatja a jogörököst képviselő ügynökség, bár Ókovács azt is elmondta, hogy a bíróságra is hajlandó elmenni, ha ragaszkodnak a szerinte rasszista megkötéshez.

Az ügynökség, ha az élő szerződés miatt betiltani nem is tudta az előadásokat, azt kérte, hogy az Operaház valamilyen módon tüntesse fel az előadásról szóló anyagokban, hogy az ellentétes a mű szellemiségével. Ezt az Opera meg is tette, a sajtótájékoztatón az egyik molinóra kiragasztottak egy matricát: „A Porgy és Bess jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel”.

Hogy mi lesz Gershwin operájával az első négy előadás után, az a jövő zenéje. Korábban már volt rá példa, hogy olyan európai országokban, ahol nem volt megfelelő afro-amerikai színészgárda a színrevitelhez, eltekintettek a kitételtől, de az oda-visszaüzengetések után kérdéses, hogy ezt az engedményt az Operaház is megkapja.

(Forrás: Magyar Állami Operaház, Index)

süti beállítások módosítása