Ullmann Mónika: ,,Egészen mások vagyunk, mint amilyennek látszunk”

A Heisenberg című kétszereplős előadás női szereplője mesélt a próbákról, a darabról, és hogy milyen Benedek Miklóssal dolgozni. Amúgy pedig köszöni, jól van.

Az Orlai Produkciós Iroda a Hatszín Teátrumban mutatja be Simon Stephens  Heisenberg című kétszereplős darabját január 24-én. A Magyarországon most először színpadra állított mű női szerepét Ullmann Mónika, férfiszerepét Benedek Miklós játssza, Szabó Máté rendezésében. A próbaidőszak végén a Georgie-t alakító Ullmann Mónika mesélt.  

Ullmann Mónika és Benedek Miklós az előadás próbáján (fotók: Takács Attila)

A partnered, Benedek Miklós  azt mondta, nem tudja, hogyan kerül Heisenberg a darabba. Te tudod? 

Volt egy híres amerikai filmsorozat, a Breaking Bad, aminek a főszereplője egy teljesen szimpla tanárember, aki egyszer csak úgy lesz a drogmaffia feje, hogy a közvetlen környezete, a családja mit sem tud róla. Az ő álneve is Heisenberg. A mi szerzőnk persze egészen más miatt választotta a Heisenberg címet; két olyan emberről szól a darab, aki egészen más, mint amilyennek látszik. Ennyiben utal a Heisenberg-féle határozatlansági relációra. 

Örömödet leled Georgie szerepének megformálásában? 

Kezdettől fogva öröm vele foglalkozni, mert Zöldi Gergő fordítása nagyon szellemes. Hihetetlenül erős a darab nyelvezete, tulajdonképpen már a szövegben benne van Georgie karaktere. Ilyen erős szöveggel nehéz bánni, ugyanakkor mutat egy utat a figura megformálásához. 

Vígjáték vagy szomorújáték a Heisenberg? 

Egy emberi történet. Van benne keserűség is, humor is. Két ember fura egymásra találásáról szól: nem egy korosztályba tartoznak, de olyan élethelyzetben vannak, amikor egyszer csak egymás felé fordulnak. 

Úgy ismerkednek meg, hogy Georgie belecsókol a pályaudvaron üldögélő Alex nyakába. Életszerű ez? 

Nem akarok túl sokat elárulni az előadásról, de annyit mondhatok: lehet életszerű egy ilyen helyzet. Például várok valakit, és egy padon meglátok egy nekem háttal ülő embert, sapkával és fülhallgatóval a fején. Lehet, hogy simán összekeverem azzal, akit várok, és hátulról megpuszilom. 

Miért szeret bele Georgie a nála harminc évvel idősebb Alexbe? 

Nem tudom, de azt sem tudom megmondani, hogy az életben miért szeretünk bele valakibe. Sok-sok kicsi mozaikkockából összeáll egy kép valakiről, és egyszer csak azt veszed észre: szereted azt az embert. 

Ullmann Mónika a próbán

Benedek Miklóssal először dolgozol együtt. Milyen a közös munka? 

Kétszereplős darabban játszani speciális élmény. Most fordulunk a próbák finisébe, és már látom, nagy űr támad majd a próbafolyamat végén. Jó minden nap készülni a találkozásra, együtt gondolkodni, elemezni, játszani ebben az egyszerűnek tűnő, mégis igen sokrétű történetben. Miklós fantasztikus ember, élvezetes vele dolgozni. Hiányozni fognak a napi találkozások. 

Egyenrangú partnereknek tekint benneteket Szabó Máté rendező? 

Máté a szövegből kiindulva közelíti meg a figurákat. Kevés olyan instrukciót kapunk, hogy ,,Lassabban!”, ,,Halkabban!”, ,,Indulj el tempósan!”. Beszélgetünk. Ez a légkör abszolút egyenrangúságot teremt, és nem csak hármunk között. Szakács Zsuzsi asszisztens, aki ragyogó teremtés, szintén simán elmondhatja az elképzeléseit. Szerencsémre, mert nagy segítség, hogy az ő női szemére is hagyatkozhatok. Máté által vezetve, de együtt hozzuk létre az előadást. 

Orlai Tibor csapatának minden tagja egybehangzóan állítja, hogy remek dolog Orlai Produkcióban dolgozni. Neked tavaly nyár óta vannak tapasztalataid, azóta játszol a Tagadj, tagadj, tagadj! és a Élet.történetek.hu: Pira – Bella című előadásban. Szerinted miért jó ,,orlaisnak” lenni? 

Ugyanazért, amiért jó a Heisenberget próbálni: mert mindenki egyenrangú. Még nem találkoztam olyan színházi közeggel, ahol a művészeti titkár – magánszorgalomból – öltöztet is. Mester Évi iszonyatos energiával egyezteti a rengeteg színészt, akik ezer helyen játszanak, összeállítja Tibornak a havi előadásprogramot, de esténként ott van velünk, és öltöztet – mert imádja csinálni. Ez az alaphangulat megadja azt a lehetőséget, hogy egy világosító is bátran mondhatja: ,,Figyelj, húzd már arrébb azt a lámpát tíz centivel, mert ahogy most van, úgy nem lesz jó, visszaverődik a fény!”. Mindenki mindenféle – egyébként nagyon fárasztó – protokoll nélkül hozzáteheti az előadáshoz azt, amit tud, és ettől magáénak érzi a produkciót, fontos neki. Ha kizárjuk az embereket a döntésekből, akkor favágásnak érzik a munkájukat. Orlainál mindenki egy alkotói közösség tagja. 

Ott tartasz most a pályádon, ahol a kezdeti terveid szerint szerettél volna? 

Lehet, hogy ez önvédelem, de soha nem tervezek. Nemrég volt egy bemutatóm a MU Színházban, a Terminal Workhouse: Isten hozott a majomházban. A Terminal Workhouse-nál, amely független színházi társulás, sokkal tágabban értelmezhető az alkotómunka, mint a kőszínházakban, és ez számomra lényegesen izgalmasabb. Már a témaválasztásnál is jelen lehetek, ha akarok, manuálisan is besegíthetek, például a díszlet készítésébe, egyszerre több tevékenységet űzhetek. Ilyen közegekben tudom igazán jól érezni magam, úgyhogy most köszönöm, jól vagyok.

Az interjút L. Horváth Katalin készítette.

(Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Kapcsolódó cikkek

Heisenberg – Benedek Miklós és Ullmann Mónika jutalomjátéka a Hatszín Teátrumban
Benedek Miklós: ,,Igazságtalan, hogy a jó dolgok későn történnek meg velünk”
Ullmann Mónika: „Nem mentünk fel és nem ítélünk el senkit”