A MITEM súlypontja továbbra is Kelethez van közelebb

Ez azzal együtt igaz, hogy idén újra láthatóak lesznek német előadások is az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón április 10. és 29. között a Nemzeti Színházban.

Tavaly hat nyugat-európai előadás került be a találkozó programjába. Idén ez a szám tizenhárom keleti vagy déli, hat nemzeti színházas és határontúli magyar előadás mellett: hét.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a MITEM-ről szólva kiemelte a találkozás, az együttlét, az egymás kultúrája iránti kíváncsiság és a párbeszéd fontosságát.

oidipusz_vahtangov_mitem_0005.jpgA moszkvai Vahtangov Színház Oidipusz király előadása (fotó: Valerij Miasnyikov)

A találkozón Magyarország mellett tizenhárom ország – Oroszország, Ukrajna, Németország, Románia, Észtország, Belgium, Libanon, Olaszország, Tunézia, India, Szerbia, Szlovénia és Horvátország – színházai vesznek részt. A MITEM előadásainak rendezői között van Michael Thalheimer, Antonio Latella, Eimuntas Nekrosius, Valerij Fokin, Rimas Tuminas, Elmo Nüganen, Andrej Mogucsij és Vlad Troickij is.

A meghívott színházak között vannak olyanok, amelyek hagyományosan, szinte minden évben jelen vannak a fesztiválon és új vendégeket is köszönthetnek – mondta az igazgató, kiemelve: örül a német színházi jelenlétnek, amellyel egy falat sikerült újra áttörniük. Ez a bizonyos fal három évvel ezelőtt épült, amikor a bécsi Burgtheater Sirály című előadása után a színészek egy politikai nyilatkozatot olvastak fel, amelyben aggasztónak találták a magyarországi demokrácia helyzetét. Erre a Nemzeti Színház az aradi vértanúk nevének kiírásával reagált.

Vidnyánszky Attila az is elmondta: teret nyitottak az aktuális témák bemutatásának is. A migránskérdés, az idegenség egy másik kultúrában, a kultúrák találkozása új téma, amely erőteljesen megjelenik a programban. Hagyományos témáikat is megtartják: hogyan lehet megőrizni nemzeti kultúránkat egy globalizált világban, hogy lehet ezen kultúrák között dialógus, hogyan tudjuk átmenteni generációról generációra az értékeket, tradíciókat.

be_kreidekreis_03_foto_horn.jpgA Berliner Ensemble A kaukázusi krétakör előadása (fotó: Matthias Horn)

Újra eljön a fesztiválra a magyar közönség előtt legutóbb az Anyeginnel bemutatkozó moszkvai Vahtangov Színház, amely ezúttal Szophoklész tragédiájával, az Oidipus királlyal mutatkozik be. A találkozón részt vesz Európa egyik legrégebbi művészszínháza, a milánói Piccolo Teatro, amely Antonio Latella rendezésében a Pinokkiót mutatja be.

Fadhel Jaibi, a tunéziai nemzeti színház igazgatója videóüzenetében elmondta: a színház a Violence(s) című produkciójával szerepel Budapesten.

A fesztiválon négy német előadás látható, köztük két berlini produkció. Oliver Reese, aki az idei évadtól a Berliner Ensemble igazgatója, elmondta, hogy két politikus darabbal érkezik a színház: rendezésében Günter Grass A bádogdob, valamint Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című művét, Michael Thalheimer rendezését, az idei évad nyitóelőadását mutatják be.

Az idei MITEM mottója egy Szophoklész idézet: „Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre”.

A nemzeti színház négy előadással vesz részt a fesztiválon: a III. Richárd, a Bánk bán, a Figaro házassága, avagy egy őrült nap emléke című produkció mellett a Woyzeck bemutatója is szerepel a programban. Emellett három határon túli produkció is látható lesz.

bank-sajto-eori-4014.jpgA Nemzeti Színház Bánk bán előadása (fotó: Szabó Eöri Zsolt)

A MITEM-ről további információ a fesztivál honlapján érhető el.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál megrendezésére a színház az idei évre ugyancsak 200 millió forint támogatást kapott, amely a jövő évre is biztosított.

(Forrás: MTI, MITEM, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása