Vincenzo Bellini Normája a Csokonai Színházban

Bellini bel canto operája amellett, hogy különleges hangi adottságokat kíván, a nagy zenedrámákat megelőlegező sorstragédia.

 „Ebben az operában Bellini kétségtelenül elérte tehetségének legmagasabb csúcsát. Itt a költemény az antik görög tragédia magaslataiba emelkedik, és ezt a formát Bellini még inkább megnemesíti azáltal, hogy ünnepélyes és impozáns karaktert varázsol mindennek. A szenvedéllyel teli dallamok Bellini melódia-művészetének különösen szép, világos megnyilatkozásai, melyek egy fenséges talajon szárnyalhatnak szabadon, nem holmi homályos csillogással, hanem hatalmas, egységes képbe rendeződve, önkéntelenül is megidézve Gluck világát“ − így írt Richard Wagner a Normáról, amelyet maga is többször vezényelt.

Calin Bratescu és Balga Gabriella az előadásban (fotók: Máthé András)

Vincenzo Bellini, aki harmincévesen már a La Scala ünnepelt szerzője, első sikerei után a neves librettistával, Felice Romanival újabb felkérést kap, amelynek eredménye az 1831-ben bemutatott Norma. Romani közös munkáik betetőzéseként nevezte a művet „a leggyönyörűbb rózsának a csokorban“.

A főbb szerepek mindegyike komoly énekesi feladat. Különösen Norma és Adalgisa szerepe kíván nagy virtuózitást és egyben drámai szépséget, lírai magaslatokat. A Csokonai Színházban Normát Kolonits Klára, Adalgisát Balga Gabriella kelti életre, Pollione szerepét pedig a román Calin Bratescu játssza és énekli, aki a világ több pontján is bemutatkozott már ebben a szerepben.

Norma a nő toposza, aki fétis és szent népvezér, élet-halál ura és titkon bűnös szerelmes, anya és esendő, eldobott szerető, maga a lángoló szenvedély, az őrjöngő féltékenység, aki végzetében, bukásában is hű marad mind ahhoz, amiért élt. A címszereplő Kolonits Klára a ritkán játszott opera egyediségére hívta fel a figyelmet. „Az a sztereotípia él az emberekben, kissé leegyszerűsítve, hogy a bel canto opera csupa szépség, filigránság, de rá kellett jöjjek, hogy Bellini egy rendkívüli előfutára a romantikus zene-drámának. Számomra az volt a megdöbbentő, hogy itt van minden egyben, amit eddigi pályám alatt énekeltem. Ez életem legkomplexebb szerepe." 

Norma

A Traviata után most ismét  Nadin Duffaut a rendező. „A rendezés szempontjából a bel canto operák nem feltétlenül vonzóak, hisz az énektechnika határozza meg őket, a szöveg gyakran csak ismétlődik, mégis meg kell találni bennük egy vezérfonalat. A Norma viszont egy nagyon izgalmas történet, hiszen egy szerelemtől hajtott nő egészen odáig jut, hogy megölné a saját gyermekeit. 

A munka kezdetén arra kértem a munkatársaimat, a jelmeztervezőt, a díszlettervezőt és a többieket, hogy ne hallgassák meg a zenét, egyszerűen próbáljuk meg elmesélni a történetet. Amikor megvolt a történet alapja, apránként beleépítettem a zenét. Az volt a célom, hogy a történetet megtisztítsam mindentől, és egy, a régi világra épülő új világba helyezzem el. Egy lemeztelenített, semleges térbe, ami kissé ellene hat a díszítőelemekkel teli zenének" – mondja a rendezésről Nadine Duffaut.

A Nomát január 26-án mutatták be Debrecenben, legközelebb január 31-én, illetve február 2-án és 3-án látható a Csokonai Színház nagyszínpadán.

(Forrás: Csokonai Színház)