„Nem fogadtam el a rendszert, amiben hozzászoktunk a seggpaskoláshoz”

Sárosdi Lilla színésznő arról is mesélt az Indexnek, miért gondolkozik a színészi pálya abbahagyásáról, és milyen pozitív hozadéka volt a Marton-ügy kirobbanásának.

Sárosdi Lilla a szolnoki Szigliget Színházban kezdte a pályáját 1996-ban. Budapesten a Bodó Viktor által rendezett Poaul Foster: I. Erzsébet című dráma címszerepében mutatkozott be. Erre az előadásra figyelt fel Schilling Árpád, a Krétakör vezetője és Bodó Viktorral, valamint Vinnai Andrással együtt meghívta társulatába 1999-ben. Így lett tagja a rendszerváltás utáni magyar színjátszás egyik legfontosabb műhelyének. A Krétakör előadásai mellett a Dollár Papa Gyermekei, a Nézőművészeti Kft., az Örkény Színház és a Káva Kulturális Műhely előadásaiban is szerepelt, szerepel.

            Sárosdi Lilla a Nézőművészeti Kft. Vakság című előadásában (forrás: Nézőművészeti Kft.)

Legtöbben akkor ismerték meg a nevét, amikor a Weinstein-botrány hatására nyilvánosság elé állt egy fiatalkori történettel, amikor egy „nagyrendező” szexuálisan zaklatta, majd ezt a „nagyrendezőt” meg is nevezte, Marton László, a Vígszínház korábbi igazgatója, majd főrendezője személyében. Ezután (névtelenül) többen is kiálltak hasonló történetekkel, amelyek hatására Marton László lemondott Vígszínházi tagságáról és egyetemi tanári állását is felfüggesztette.

Sokan szimpatizáltak és szimpatizálnak azóta is Sárosdi Lillával a bátorsága miatt, és sokan gyalázták és gyalázzák azóta is, mondván, „tönkre tette egy nagy színházi alkotó karrierjét”. Utóbbiak a Krétakör Lúzer, a remény színháza című előadásának párperces videóelőzetesét is bevetették és súlyosan félreértették. Az előadás többek között azt a férfiak által dominált, korrupt világot mutatja be kegyetlen őszinteséggel, amelyben a nő szerepe gyakran kiszolgáltatott és tárgyiasított. Ezt a helyzetet a 18 éven felüliekre kalibrált Lúzerben Sárosdi Lilla meztelensége és szexuális tartalmú jelenetek is jelzik. A gyalázkodók ebből azt a következtetést vonják le, hogy a színésznő lám, eleve „egy kurva”, amely annyira jogos, mintha Hegedűs D. Gézát legyilkosoznánk, mert a Hamletben Claudiusként megölte Hamlet apját. Ráadásul öngyilkossággal is gyanúsítanánk, mivel az előadásban ő maga játssza Hamlet apjának szellemét is. 

A színésznő most azon gondolkodik, hogy abbahagyja a színészetet. „A színházat nagyrészt az önbizalomhiányom kompenzálására használtam, és sajnos soha nem érdekelt a próbafolyamat, az út, csak a végeredmény: mindig valami nagyot robbantani, zokogni, ordítani, megmutatni a különlegességem. A saját katarzisom mindig fontosabb volt, mint a nézőé” – vallja az interjúban. 

Ördög Tamással a Lúzer előadásában

„Szükségem volt a visszaigazolásra ahhoz, hogy érezzem, létezem: mintha csak a színpadon éltem volna igazán” – mondja, hozzátéve – „Igazodnom kellett mindenhez, amit elvártak tőlem, pedig eleve nem voltam egy stabil személyiség, teljesen összezavart és kiszolgáltatottá tett ez az egész. Az ilyen lelki alkatnak nem tesz jót, ha csupa szerepből áll az élete. Ha arra gondolok, milyen lenne enélkül, szabadnak érzem magamat”.

Mostanában ébredt rá arra is, hogy nem tud teljes erőbedobással színész és anya is lenni. „Nem tudok mások által meghatározott időpontokban próbákra és előadásokra rohangálni, külföldi turnékon részt venni, és közben gyereket nevelni, játszani, mesét olvasni, főzni és lenyugodni. Amíg a színház töltött ki mindent, addig túl sokszor kellett az anyósomnak vagy az apósomnak kisegíteni, és ezáltal szép lassan eltávolodtam a saját gyerekeimtől” – mondja.

Az interjúban szó esik arról is, hogyan fogadta a színházi szakma a szerepét a Marton-ügyben. „Volt, aki Szent Johannának tartott, volt, aki kurvának, és volt, akik inkább csak hallgattak, és akikkel zavarba ejtő pillanataim voltak” – fogalmaz. „Nehéz, fájdalmas dolog ez, de én továbbra is szeretem a kollégáimat, és tisztelettel tekintek azokra is, akik számára árulóvá váltam. Bár azt nem tudom, milyen lenne velük újra együtt dolgozni” – fűzi hozzá.

Láng Annamáriával a Krétakör A harag napja előadásában (fotó: Nagy Gergő)

„Ahol csak tudtam, főleg a színházi közegben mindenkinek elmeséltem ezt a történetet, mert igyekeztem tőle megszabadulni. Jól mutatja sokunk érettségét, hogy ez lett az én „érdekes” történetem” – meséli arról, hogyan jutott el odáig, hogy végül kiálljon a történtekkel. „Szörnyű belegondolni abba, hogy mennyien élhetnek úgy, hogy a környezetük számára teljesen elfogadott az ő megalázottságuk; volt egy pont, amikor megéreztem a saját felelősségemet abban, hogy a hallgatásommal én is konszolidálom, elfogadom azt a rendszert, amiben rég hozzászoktunk a seggpaskoláshoz, a tapogatásokhoz” – fűzi hozzá.

„Húsz évvel ezelőtt nem egy tudatos, fiatal felnőtt, hanem egy kiszolgáltatott, a szülei által nem felkészített nő voltam. Nemhogy a dolog jogi vetületével nem voltam tisztában, de elmondhatatlanul szégyelltem is az egészet” – mondja, hozzátéve – „Az amerikai színésznők bátorsága is inspirált, és úgy éreztem, hogy ha rajtam kívül csak egy másik áldozat is van, az már az én felelősségem is. Mert akkor már nem áldozat vagyok, hanem tanú”.

Elsőre nem merte leírni a nevet, csak utalt rá A Pál utcai fiúk előadásával, amit Marton László rendezett a Vígszínházban, és a jogi lehetőségeknek is utána akart járni. „Dés László, az előadás zeneszerzője azt írta nekem, együttérzéssel, szeretettel áll mellettem, de nem jó, amit csinálok, írjam le a nevet. Szolidáris volt velem még akkor is, amikor nem értett egyet velem, és ez sokat segített. Addigra már nem érdekelt, mennyit kell fizetnem esetleg a bíróságon, akkor is kimondtam volna a nevet, annyira éreztem a nyomást, és hogy sokan mellettem vannak. És ekkor már kezdett hívogatni a többi áldozat is: értük is tettem” – idézi fel a történteket a színésznő.

Sárosdi Lilla a Dollár Papa Gyermekei Csehov előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Az ezzel kapcsolatos indulatait beleépítette a színészi munkájába, ám egy idő után rájött, hogy „ez nem pusztán egy inspiráció, hanem egy súlyos probléma, amivel magamra hagytak”. „A legjobban az hiányzott, hogy kimondhassam: nem én vagyok a hibás. És szégyent éreztem, hogy ez velem megtörténhetett” – fogalmaz.

Sárosdi Lilla úgy érzi, minden rázúdított gyalázkodások mellett is volt pozitív hozadéka az egésznek. „A nyilvánossággal járó terhet sajnos nem lehet megúszni. De így egy fokkal mélyebbre ment ez az ügy, így talán valamennyivel többen értették meg, hogy a hallgatás nem megoldás” – mondja.

Marton László először perrel fenyegetőzött, majd egy bocsánatkérő levelet hozott nyilvánosságra, amiben gyakorlatilag semmit nem ismert el. Sárosdi Lilla ezt a bocsánatkérést elfogadta. „Én is pontosan éreztem, hogy hiányzik az igazi felismerés és megbánás, de abban akartam élni, hogy a bocsánatkérés megtörtént, hogy én is és ő is felszabadulhassunk” – mondta erről, hozzátéve – „A bocsánatkérés egy nagyon fontos üzenet a társadalom felé is: el kellett hangoznia, hogy érezzük, sosem késő bocsánatot kérni. Szerettem volna, ha ez eljut ahhoz az országhoz, ahol ez nem menő”.

Sárosdi Lilla (fotó: Fülöp Nagy Mátyás / 24.hu)

Az eredeti interjúból az is kiderül, miért nem jutott eszébe huszonhárom évvel ezelőtt nyilvánosságra hozni a történetét, miért ült be annak idején az autóba, és ennek milyen köze lehet a gyermekkorához, illetve mi változott meg Sárosdi Lillában a Marton-ügy óta.

A teljes interjú, amelyet Kovács Bálint készített, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Sárosdi Lilla kitálalt
A Színházi Kritikusok Céhe nyilatkozatban állt ki Sárosdi Lilla mellett
A színműs hallgatók Marton László ideiglenes felfüggesztését kérik
Etikai vizsgálatot indít a Színmű Marton László ügyében
Marton László lemondott
Marton László mint értékteremtő
Marton László rendezése elmarad – A Vígszínház közleménye
A Vígszínház meg akarja szüntetni Marton László munkaviszonyát
Vecsei H. Miklós: „Nem játszhatnám el hitelesen Nemecsek Ernőt, ha most nem szólalnék meg”
„A Vígszínház mi vagyunk” - Wunderlich József nyílt levele