Udvaros Dorottya és Fekete Ernő Szegeden is összecsap a Kételyben

A szegedi MASZK Egyesület szervezésében az Orlai Produkció Kétely című előadása február 12-én este 7 órától látható az Ifjúsági Ház színpadán. 

A Magyarországon most először színpadra állított Pulitzer- és Tony-díjas dráma több mint ötszázszor ment a Broadway-n, filmváltozatában, melyet maga a szerző rendezett, Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman játszotta a főszerepeket.

A darab a hatvanas évek elején, egy bronxi egyházi iskolában játszódik, melynek igazgatónője, Aloysius nővér kemény kézzel és alapvető gyanakvással kezeli a gondjaira bízott gyerekeket. Az iskola azonban új tanítót kap Flynn atya személyében, aki modern gondolkodást és személyes odafigyelést hoz a szigorú intézménybe. Hamarosan összetűzésre kerül sor kettejük között, és amikor egy fiatal nővér elárulja, hogy a férfi különös figyelemmel viseltet az egyik diák iránt, az események váratlan fordulatot vesznek.

oke.jpgUdvaros Dorottya és Fekete Ernő a Kétely előadásában (fotók: Toldy Miklós)

Az Orlai Produkció előadásában Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház művésze és Fekete Ernő, a Katona József Színház tagja csapnak össze Aloysius nővér és Flynn atya szerepében: „Két okos ember vív egymással, érvek csapnak össze, de úgy, hogy elementáris düh, gyűlölet, harag is társul melléjük, és a másik képletes értelemben vett kinyírásának szándéka. A Pelsőczy Réka által profi módon rendezett, a színészek fantáziáját felbujtó, játékkedvüket felpaprikázó előadás arról is regél, hogy lehet-e egy életet kételyek közt leélni, úgy, hogy állandóan megkérdőjelezzük, amit mások mondanak, tán még azt is, amit mi ejtünk ki a szánkon. Ha viszont mindenkiben jóhiszeműen bízunk, nem verhetnek-e át rútul bennünket, nem járhatunk-e igencsak pórul?” – írta az előadásról Bóta Gábor a Népszavában.

Az előadás Magyarországon is időszerű, hiszen a bizonyosság és a kételkedés mentén két nevelési módszer képviselői feszülnek egymásnak, és ebben a vérre menő macska-egér harcban „Udvaros egy magát kihúzó, peckes járású nőt játszik, roppant határozott személyiséget, akinek abszolút megvan a magához való esze, és aki fölöttébb veszélyes, ha valakiben ellenséget akar látni. Tán szeret is ellenséget képezni, már csak azért is, mert lételeme a harc, amikor bebizonyíthatja magának, hogy ő rendületlenül áll a vártán, és mindig és mindig győz, hiszen vezetésre meg győzelemre teremtették”, Fekete Ernő játéka pedig „éppen azért zseniális, mert olyan sokrétű és ellentmondásos, hogy mindent, és mindennek az ellenkezőjét is elhiszi róla a néző” – fogalmazott Bodnár Judit Lola a 24.hu-n.

p9110160.jpgUdvaros Dorottya és Simkó Katalin az előadásban

Fontos szerepet kap a történetben két nő: „James nővér Simkó Katalin alakításában érzékeny és sérülékeny, naiv és nem túl bonyolult gondolkodású apácatanár”, aki csak jót akar, és a konfliktus középpontjába kerülő diák anyját játszó Kéri Kitty, aki „egyetlen, rövid jelenet erejéig van színpadon: pontosan rajzolja meg a nő magányát és kiszolgáltatottságát, a férjének, a bőrszínének, a latin közösségnek” – írta az alakításokról Jászay Tamás a Revizoron.

Az atmoszféra megteremtését Kálmán Eszter díszletei, Ignjatovic Kristina jelmezei és Vajdai Vilmos zenéje szolgálják, a Zöldi Gergely fordításában színpadra kerülő művet Pelsőczy Réka, a Katona József Színház színésznője rendezésében láthatják a nézők.

(Forrás: MASZK Egyesület)

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – a kételyről
„Valamiért jó érzés az, hogy reverendában lehetek” - Interjú Fekete Ernővel
Udvaros Dorottya: „Igazi fájdalom, hogy keveset játszom a Nemzetiben”

süti beállítások módosítása