Az RS9 Színházba költözik a MáSzínház KépMás című előadása

A fogyatékkal élő és ép színészek által közösen játszott darab a női szerepek és a fogyatékosság viszonyát járja körül.

A KépMás – Próbálom túlkiabálni magam előadása a Jurányi Ház után 2018 februárjától az RS9 Színházban látható. A Rumbach Sebestyén utcai teátrum Vallai Kertjében új otthonra talált drámában három értelmi fogyatékkal élő és két ép színésznő játszik. Az előadás nem titkolt célja, hogy a néző egy lépéssel közelebb kerüljön a fogyatékossággal élő emberek partnerként való kezeléséhez. Ennek érdekében az előadások után beszélgetéseket is tartanak az alkotók.

kepmas_rostas_bianka.jpgKépMás (fotó: Rostás Bianka)

Dittiről azt mondják, hogy fura. Azt szeretné, ha nem elfordulnának az emberek, hanem odamennének hozzá, és megkérdeznék, hogy miért. Szabina, Ditti nővére nagyon szeretne különleges lenni, kitűnni a tömegből, mégis folyamatosan úgy érzi, hogy átlagos – olvasható a színlapon. Az előadás arra keresi a választ, hogy milyen kihívásokkal néz szembe ma egy sérültként és egy épként címkézett nő gyermekkorától a kapuzárásig? A testvérpár története a játszók személyes élményei, emlékei alapján jött létre.

A MáSzínházban több mint tizenkét éve foglalkoznak enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalokkal. A képességfejlesztő foglalkozások mellett olyan társadalmi kérdésekről készítenek előadásokat, amelyek azt az üzenetet hordozzák, hogy egy világban él ép és sérült ember és ebben a közös világban hasonló problémákkal, nehézségekkel, kihívásokkal és élményekkel találkoznak.

2015-ben hozták létre a hazai és nemzetközi viszonylatban is úttörőnek számító első integrációs színházi előadásukat Az ügyelő címmel, amelyben négy sérült és négy ép színész játszott közösen. Az előadást tantermi keretek között több mint tíz iskolában mutatták be drámapedagógiai foglalkozással egybekötve. Az előadást két évig repertoáron tartva, összesen húsz alkalommal adták elő nyilvánosan, és 2015-ben meghívást kapott a POSZT- OFF programjába is.

A KépMás legközelebb február 7-én és 8-án látható az RS9 Színházban.

(Forrás: MáSzínház)

süti beállítások módosítása