Gergye Krisztián Aukciója Szegeden vendégszerepel

A táncos-koreográfus az alkotás képzőművészeti irányú gesztusát színpadra emelő előadása ZUG Színház és Művészeti Tetthelyen lesz látható.

Az Aukció egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként is értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek végső célja egy festészeti alkotás megvalósítása, ami élő képzőművészeti gesztussorként értelmezi a színpadi cselekményt. Az előadás során születő festmények egy aukció keretében „kiállításra“ és „eladásra“ is kerülnek az este folyamán. Azok a késznek kikiáltott képek pedig, amelyek nem találnak gazdára, azonnal megsemmisülnek.

gergye_aukcio.jpg       Gergye Krisztián az Aukció előadásában (forrás: ZUG Színház és Művészeti Tetthely)

Gergye Krisztián művészetére leginkább a képzőművészeti gondolkodásmód jellemző. Schiele, Bacon és Freud hommázsai jelentős előadásai voltak a magyarországi táncszcénának. Gergye nem tetszelegni vágyik a képzőművészi titulusban, pusztán az alkotás képzőművészeti irányú gesztusát emeli színpadra, hogy a táncművészet ne egy absztrakció mögé elbújó, bárhogyan értelmezhető gesztussor maradjon, hanem annak absztrakciója a képben magában legyen tetten érhető.

Az előadás 2014-ben elnyerte a VI. Monotánc Fesztivál fődíját, a Monodíjat. A szegei ZUG Színház és Művészeti Tetthelyen február 24-én látható, este 7 órától.

(Forrás: ZUG Színház és Művészeti Tetthely, Homo Ludens Project)