A Komlói Amatőr Színházi Találkozó önállósodik a POSZT-tól

Tizenkét produkciót hívnak meg a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjába, amely idén önálló fesztivállá válik.

A rendezvénysorozat, amely eddig a POSZT kísérőprogramjai között szerepelt, idén a megszokottnál egy héttel korábban, május 31. és június 3. között kerül megrendezésre.

Az idei tizenkét versenydarabot Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója választja ki a várhatóan mintegy hetven produkció közül. A fesztiválra történő nevezés jelenleg is tart, március 1-ig várják a jelentkezőket.  

kaszt_2.jpgA tavalyi rendezvény egyik pillanata (forrás: KASZT)

A jelentkezés menete szerint a csoportok a felhívásra beküldik jelentkezéseiket az előadás csatolt felvételével, vagy a link megadásával, ahol a felvétel elérhető, illetve megadják a lehetséges időpontokat, amikor a nevezett előadást a válogató megtekintheti.

A szakmai zsűri minden résztvevő előadást nyilvános szakmai vita keretében értékel. A fesztiválon a Magyar Szín-Játékos Szövetség minősíti az arra érdemes produkciókat.

Pataki András úgy vélekedett, hogy a KASZT versenyprogramjának fele professzionális közegben is megállja a helyét. Az offprogramok között szerepel a The Blues Brothers című musical, mások mellett fellép Varga Miklós, Rudán Joe és Kalapács József.

A fesztiváligazgató a fesztivál küldetését úgy összegezte: „a KASZT nem ünnepi rendezvény, mert üzenete a hétköznapokra szól, gyakorlati haszna a mindennapokra mutat”.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása