Egressy Zoltán kamaradarabja Sas Tamás rendezésében február 14-én a József Attila Színházban látható négyszázadszor.
A József Attila Színházban futó előadást 2000. április 1-én láthatta először a közönség a Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió bemutatóján. A teátrum bezárásáig műsoron tartották, és háromszáznál is több előadást ért meg Sas Tamás rendezésében, Bozsó Péterrel, Nemcsák Károllyal és Karácsonyi Zoltánnal.
Azóta játszották Szombathelyen, a Merlin Színházban, Békéscsabán, a Pécsi Harmadik Színházban, Szegeden két produkcióban, Egerben, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, az Ascher Oszkár és az Újpest Színházban, a Merlinben angolul, Pozsonyban szlovákul, Londonban, Stuttgartban, Rostov-na-Donuban, Szófiában, Athénban, Prágában, Varsóban, lett belőle rádiójáték és film.
Karácsonyi Zoltán és Nemcsák Károly az előadásban (forrás: József Attila Színház)
De készült belőle „női” előadás is: Őze Áron rendezésében, a Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves osztályának mestervizsgáján a szereplőket Lovas Emília, Reil Evelin és Csiszár Katalin alakította az Aranytíz Kultúrházban, 2015-ben.
A darab egy öltözőben játszódik, ahol két partjelző (vagy asszisztens) és egy futballbíró készülődik két csapat sorsdöntő összecsapására. Mint utóbb kiderül, a soron következő mérkőzés nemcsak a pályán várakozó csapatok, hanem a pályán innen levő bírói hármas szempontjából is fontos, főleg a futballbíró szempontjából. A szerző könnyeztetőn kacagtató darabja méltán aratott sikert egyaránt hazai, külföldi színpadokon, igazi felhőtlen szórakozást jelent. A Sóska, sültkrumpli azonban jóval többről szól, mint a foci: a három férfi életéről, magánügyeikről, a csalárd Mariannról. Iróniával, humorral, szarkazmussal fűszerezett dráma.
Egressy Zoltán több mint száz bemutatóval a háta mögött az egyik leggyakrabban játszott élő magyar drámaíró. A kultikussá vált Portugál húsz éve szerepel a budapesti Katona József Színház műsorán. „Nincs toplistám, de egyébként nem feltétlenül az áll az ember szívéhez a legközelebb, amit sokat játszanak. (…) Örülök, ha bármelyik drámámat előveszik, megtiszteltetésnek veszem” – mondta korábban a szerző.
És hogy miét éppen sóska és sültkrumpli? „Anyukám csinálta így gyerekkoromban, ez a kedvenc ételem. A darab egyik szereplője eszik ilyet, ezért ez a címe” – árulta el Egressy Zoltán.
Az előadás a február 14-ei alkalmon kívül március 11-én és 21-én látható a József Attila Színházban.
(Forrás: József Attila Színház)