Milyen bemutatókat ajánlunk a héten

E heti ajánlatunkban a tragédiák dominálnak, hol mulatságos, hol táncos-mozgásos, hol súlyos formában, szárazföldön és vízen egyaránt.

Pokémon go / Rózsavölgyi Szalon / r: Csizmadia Tibor / február 20. 19:30

Tóth Kriszta író, költő első színpadi darabja egy félig a valóságban, félig a virtuális világban játszott szerepjáték. A darab groteszk humorba mártott valóságában Adrienn és Feri társas magányban él egy vidéki kisváros panellakásának nyolcadik emeletén, és várja, hogy megtörténjen a csoda. De az élet nem olyan. Valahogy minden csak rosszabb lesz. Ki-ki a saját eszközével próbál túlélni – vagy éppen belehalni. 

szinhaz_fuggony2.jpg                               Illusztráció

Törekedtem arra, hogy csupa olyan alak jelenjen meg a darabban, akik a mi életünkben is jelen vannak. Így amikor ismerős helyzeteken felnevetünk, saját magunkon is röhögünk. Kicsit könnybe is lábad majd a szemünk, mert kicsit sajnáljuk is magunkat. Mulatságos a darab, ugyanakkor mélyen megüli a szívet” – mondja róla Tóth Krisztina.

Az előadás díszletét Enyvvári Péter tervezte, a jelmezek Molnár Anna munkái, dramaturgként pedig Hárs Anna segítette a rendező munkáját. Az előadásban Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté, Tímár Éva, Józsa Bettina és Sztarenki Pál szerepel. A Pokénom go a február 20-ai premiert követően február 21-én és 25-én, illetve március 3-án (két alkalommal) és 16-án (szintén két alkalommal) látható a Rózsavölgyi Szalonban.

Emberi tragédia / Gárdonyi Géza Színház, Eger / kor: Topolánszky Tamás / február 23. 19 óra

A GG Tánc Eger egy táncszínházi előadásban nyúl Madách művéhez. „Mint mindannyian, én is többféle verzióval, többféle rendezéssel találkoztam életem során. Az általam látott Tragédia előadások ritkán érintettek meg oly mértékben, ahogy a mű olvasott formája. Amennyire telített a mű súlyos gondolatokkal, legalább annyira színes formavilággal és vizualitással is. Hiszem, hogy azon alapgondolatok – melyeket a mű képenként és összefüggéseiben hordoz –, megfogalmazhatóak a tánc absztraháló képességével” – mondta az előadásról a koreográfus, Topolánszky Attila

top_leko_tamas.jpg                                           Topolánszky Tamás (fotó: Lékó Tamás)

Az előadásban a GG Tánc Eger táncosain kívül Blaskó Balázs, Saárossy Kinga, Babócsai Réka, Fehér István és Nagy Adrienn színészek is szerepelnek. Az Emberi tragédia a bemutatót követően február 24-én, 27-én (két alkalommal) és 28-án, illetve március 2-án és 13-án (két alkalommal) szerepel a Gárdonyi Géza Színház műsorán.

Vaterland / Forte Társulat / helyszín: Trafó / r: Horváth Csaba / február 23. 20 óra

A Forte Társulat két kiváló táncelőadást követően ismét a tőlük megszokott, mozgáselemekkel dúsított prózai előadással jelentkezik. A társulat új bemutatójában Horváth Csaba koreográfus, rendező ezúttal a felső-ausztriai uradalmak titkait, a vidékies, mégis gazdag birtokok hátterében megbújó komoly vétkeket kutatja – Thomas Bernhard, az osztrák irodalom nagymesterének szövegein keresztül.

Az előadás leginkább a Bartók vonósnégyeseivel szellemi közösséget vállaló, töredékként aposztrofált Az olasz férfi című elbeszélésre épül, ugyanakkor támaszkodik a Kioltás, a Megzavarodás című kötetekre, és természetesen a múltfeldolgozás kiemelkedő drámájára, a Heldenplatz-ra is. Továbbá rokonságot mutat Elfriede Jelinek: Rohonc, avagy az öldöklő angyal című egyfelvonásosával. 

_tgp0584photoshop.jpgFöldeáki Nóra a Vaterland előadásában (fotó: Toldy Gábor)

A Vaterland  Rácz Attila szövegmontázsát használja fel. A nemrég díjat kapott Antal Csaba díszletének legmarkánsabb jellemzője az absztrakt építkezés: a színpad közepén egy manuálisan forgatható térelem uralja majd a teret. A jelmezterveket Benedek Mari készítette, dramaturgként Rácz Attila segíti a rendező-koreográfus, Horváth Csaba munkáját. Az előadás szereplői: Andrássy Máté, Barna Lilla, Fehér László, Földeáki Nóra, Horkay Barnabás, Kádas József, Molnár G. Nóra, Nagy Norbert, Pallag Márton és Widder Kristóf.

A Vaterland a február 23-ai bemutatót követően február 24-én látható a Trafóban.

Rítus – a válság katarzisa / Anyaszínház / helyszín: TRIP Hajó (Kassa hajó) / r: Menszátor Héresz Attila / február 24. 19 óra

Menszátor Héresz Attila rendezőként Ingmar Bergman 1969-ben bemutatott Rítus című filmjét adaptálja a sajátos helyszínre. Három színész meghívást kap a vizsgálóbíró lakóhajójára, hogy barátilag egyeztessenek betiltott színházi előadásuk kapcsán, még a hivatalos procedúra előtt. Mire a feltálalt vacsora után föleszmélnek, a hajó a Balti-tengeren hánykolódik, és elszabadulnak az indulatok.

Az általam átdolgozott anyag a művészi lét kiszolgáltatottságán keresztül fókuszál arra, hogyan kerülhet bárki bármikor egy pillanat alatt olyan sokkoló helyzetbe, hogy minden idea érvényét veszti, amiben eddig hitt. Fel vagyunk e készülve arra, hogy saját romjainkon hezitálgatva újrateremtsük magunkat?” – mondta el a rendező a lapunknak adott interjúban, mi foglalkoztatta leginkább az előadás létrehozásakor.  

ritus_proba_fantoly_nikolett_maday_gabor.JPGFantoly Nikolett és Maday Gábor a Rítus próbáján

Az előadásbeli mozgásokat Kántor Kata koreografálja, a produkció szereplői: Kuna Károly, Fantoly Nikolett, Maday Gábor és Klem Viktor. A Rítus a premiert követően február 25-én és március 31-én (két alkalommal) látható a TRIP hajón (Kassa hajón).

Terror / Jászai Mari Színház, Tatabánya / r: Vidovszky György / február 24. 19 óra

Ferdinand von Schirach első színpadi műve az emberi döntés felelősségét állítja középpontba, arra a kérdésre keresi a választ, van-e vajon különbség élet és élet között, ha azt a számok, a mennyiség felől nézzük. Hozhatunk-e döntést a halálról egy nagyobb katasztrófa elkerülése érdekében? A kérdés, hogy jól döntött-e azon a napon, amikor a kiadott parancs ellenére egy a terroristák által eltérített, teli utasszállító gépet néhány lövéssel a földre kényszerített, hogy egy még nagyobb katasztrófát elkerüljön. 

dsc_3030.jpgKardos Róbert és Dévai Balázs az előadásban (fotó: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház)

Vidovszky György rendezésében erre a kérdésre a nézőknek kell válaszolniuk egy tárgyalás keretén belül. Az előadás főbb szerepeiben Dévai Balázs, Kardos Róbert, Bakonyi Csilla és Egri Márta látható. A Terror a bemutatót követően március 1-én, 8-án, 9-én, 10-én és 31-én láthatóa tatabányai Jászai Mari Színház nagyszínpadán.

Kapcsolódó cikkek

Tóth Krisztina első színdarabja a Rózsavölgyi Szalonban
A Forte Társulat a Trafóban mutatja be legújabb előadását
Menszátor Héresz Attila: „Igyekszem átlépni bizonyos színházi határokat”

süti beállítások módosítása