Ördög Tamás bohózatot rendez Szentendrén

A rendező Florian Zeller A kulisszák mögött című, párkapcsolati problémákról és kapuzárási pánikról szóló vígjátékát állítja színpadra a Szentendre Tavaszi Fesztiválon. 

A Molière-díjas Florian Zeller kortárs francia regény- és drámaíró 2016-ban írt A kulisszák mögött című vígjátéka már komoly sikereket ért el: a francia sajtó munkatársai által kiosztott Globe de cristalért is versenyzett. Hazánkban most először kerül bemutatásra a humorral átszőtt, fordulatos darab a Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójában. 

kulisszak_-2eder-vera-kisebb-1024x642.jpgÖrdög Tamás (fotó: Éder Vera)

A történetben Daniel és Isabelle vacsorára várják barátjukat, Patrickot és új élettársát, Emmát. A látszólag könnyed és vidám este előkészületei közben tapintható a feszültség. A házaspár közeli barátságban volt Patrickkal és korábbi feleségével, míg a férfi el nem hagyta őt új szerelme, Emma kedvéért. Emma fiatal és csinos, semmiben sem hasonlít az elhagyott feleségre. Patrick felhőtlen boldogsága láttán a házigazdák kezdik megkérdőjelezni saját kényelmesen kialakított, rutinos életüket.   

A kapuzárási pánik témáját körüljáró darab kegyetlen őszinteséggel beszél a manapság egyre elterjedtebb problémáról, ugyanakkor a szerző gondoskodik róla, hogy a néző egy percig se unatkozzon: jó adag humorral és (ön)iróniával ábrázolja a szereplőket. 

A vígjáték különlegessége, hogy a párbeszédes jeleneteket újra és újra megtörik a szereplők kihangosított gondolatai. Ezekkel a trükkös félrékkel a szerző sok humort és játékosságot csempész a darabba és segít közelebb hozni a nézőkhöz a szereplőket, akik egymás előtt nem szívesen mutatják ki valós érzéseiket, a közönség előtt azonban teljesen meztelenekké válnak. Nincs az a hazugság, titkos gondolat vagy elfojtott vágyakozás, amely előlünk rejtve maradna. 

Ördög Tamás rendező mesélt a készülő darabról: 

Mennyire aktuális ma ennek a darabnak a témája?

Egyrészt kortárs darab, a mában játszódik, nem kell semmit aktualizálni a cselekményen, mert rólunk, a mi problémáinkról szól, a szereplők a negyvenes-ötvenes korosztályból szembesülnek párkapcsolati zűrökkel. Annak ellenére, hogy látszólag könnyed bohózatot láthat a közönség, közben a párkapcsolati problémák mélyrétegeivel is foglalkozik a darab. Olyan kérdésekre keresi a válaszokat, amelyekre a hollywoodi filmek nagy része: meddig tart egy házasság, mitől működik, belefér-e egy megcsalás? 

A darab témája azért is lehet igazán aktuális, mert az elmúlt héten ünnepelte több város, köztük Szentendre is a Házasság hetét, ahol szintén arra a kérdésre keresték a választ, hogy miért végződik ma a házasságok több mint fele válással. Ez a darab megnyugtató választ ad erre a nagy kérdésre?

A darabban nevethetünk magunkon, magunkra ismerhetünk, és remélem, a nevetésen túl sok gondolatot generál. Választ nem ad a szerző, de a történeten keresztül kérdéseket vet fel, és tulajdonképpen otthagy a problémákkal, a kérdéseinkkel, amikor a karakterekben magunkra ismerünk, vagy a környezetünkből valakire. A válaszokat mindenki magának tudja megadni. 

A rendezésben mi a legérdekesebb feladat?

A szerző legizgalmasabb ötlete, hogy nemcsak azt hallhatjuk, amit kimondanak a szereplők, de láthatjuk belső gondolataikat. A színpadon a kimondott szavak nagyon sokszor ütköznek ezekkel a „kihangosított” gondolatokkal, ahogyan mi magunk sem mondjuk ki legtöbbször, amit gondolunk. Párkapcsolatainkban sokszor halmozottan jelenik meg ez. A darabbeli két férfi nagyon jó barátságban van, láthatjuk, ahogy a párkapcsolatok átrendeznek egy mély barátságot is, mit képviselnek a felszínen ezek az emberek, s milyen belső gondolatok működnek bennük mélyen. Ez adja a humorát az előadásnak, ahogy beleláthatunk a négy szereplő fejébe, a gondolataikba, ezért is a találó cím: A kulisszák mögött.

… 

Az előadás szereplői: Kardos Róbert, Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra és Vasvári Csaba. A produkció premierje április 27-én este 7 órakor lesz a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében (Szentendre, Pátriárka u. 7.).

A március 2-től április 28-ig tartó Szentendrei Tavaszi Fesztivál részletes programja itt található.

(Forrás: Szentendrei Kulturális Központ)

süti beállítások módosítása