Az Edith és Marlene látássérültek számára is elérhető a Hatszín Teátrumban

A Manna Produkció előadása audionarriációval látható március 4-én a Hatszín Teátrumban. A Manna több produkciójával kapcsolatban is hasonlót tervez.

A Manna számára kiemelkedően fontos az esélyegyenlőség biztosítása, ezért az Edith és Marlene című előadás – később pedig a Francia rúdugrás is – a Hatszín Teátrumban audio-narrátorral is elérhetővé válik az AKKU Egyesület munkatársainak segítségével. Az előadás előtt érkező vakok és gyengén látók a teljes színházi élmény megtapasztalása érdekében körüljárhatják a színpadot, megtapogathatják a díszleteket és a kellékeket is. 

edith_es_marlene_1.jpgNagy-Kálózy Eszter az Edith és Marlene előadásában (fotók: Kállai-Tóth Anett)

 „Reményeink szerint a Manna előadások más színházi helyszíneken, így a B32-ben és a Bethlen Téri Színházban is elérhetőek lesznek a látás- és hallássérültek számára, és ki tudjuk terjeszteni ezt a kezdeményezést több népszerű előadásunkra is” – mondja Gáspár Anna, a Manna vezetője.

Az audionarráció, vagyis a hangos leírás vakok és gyengénlátók számára teszi hozzáférhetővé a színházi előadásokat. Egyfajta narrációnak tekinthető a látottakról (pl. képek, helyszín, testbeszéd, arckifejezések stb.), ami a párbeszédek között hangzik el anélkül, hogy megzavarná a fontos hang- és zenei effektusokat. A Manna előadásait a program szakmai megvalósítását biztosító AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület – együttműködésével valósítja meg, így a látás- és hallássérült közönség számára is maradéktalanul elérhetővé és élvezhetővé teszi a színházi előadásokat. 

edith_es_marlene_7.jpgBotos Éva és Kecskés Karina az előadásban

Pataki Éva  Edith és Marlene című darabját Mészáros Márta rendezte újra színpadra öt évvel ezelőtt. Az előadás azóta is estéről estére győzi meg a nézőket a két elsöprő egyéniségű díva Edith Piaf és Marlene Dietrich zsenialitásáról. A barátnők, riválisok, olykor ellenségek, de mégis egymáshoz életük végéig ragaszkodó művészek alakjait Botos Éva és Nagy-Kálózy Eszter idézi fel számunkra. Az élő zenés előadásban a közönség találkozhat Kecskés Karinával, Marton Róberttel és Nagy Dániel Viktorral is a Hatszín színpadán.

(Forrás: Manna Produkció)

süti beállítások módosítása