Erős tavaszkezdés a Budapest Bábszínházban

A színház hagyományosan márciusban megrendezésre kerülő BÁBU Fesztiválján ezúttal a legfiatalabb bábos generáció alkotóival ismerkedhetünk meg.

A 2017/2018-as évadban két frissen végzett bábrendező, Szilágyi Bálint (Bambi) és Szenteczki Zita (Mit keresett Jakab az ágy alatt?) mutatkozik be a Budapest Bábszínházban. A BÁBU Fesztivál tematikája is ehhez kapcsolódik: idén március 20. és 23. között olyan, gyerekeknek és felnőtteknek készült egy-két személyes kamaraprodukciókat láthat a közönség, amelyek alkotói alig egy éve vannak a pályán. 

ver_4578.jpgEllinger Edina és Ács Norbert a Pettson és Findusz előadásában (fotó: Éder Vera)

A fesztivál célja indulása óta változatlan: kő- és független bábszínházak izgalmas, új utakat kereső bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással, 2016 óta színházi nevelési szakmai nappal kiegészítve.

A színház három játszóhelyén, a Nagyszínpadon, az Ország Lili Stúdióban és a Kemény Henrik Teremben a lehető legszélesebb életkori kínálatot láthatják az érdeklődők.  Óvodásoknak, kisiskolásoknak és felnőtteknek készült produkciók egyaránt meghívást kaptak.

Az Izeg-mozog!, Markó-Valentyik Anna babaszínházi produkciója és az óvodásoknak ajánlott Pulcinella és a varázskút  Főglein Fruzsina és Kovács Domokos előadásában a győri Vaskakas Bábszínházból érkezik. Szintén az óvodásoknak szól a már tapasztalt bábos, a Budapest Bábszínházba vissza-visszatérő Fabók Mariann készítette Vitéz László és Vas Juliska

vitez-laszlo-042.jpgVitéz László és Vas Juliska (forrás: Jurányi Ház)

Az alsó tagozatosokat két történettel várják a szervezők: A háromemeletes mesekönyvet a zalaegerszegi Griff Bábszínház tagja, Tóth Mátyás játssza, a miskolci Csodamalom Bábszínház és a DirAct Art koprodukciójában készült Kamrapocokban Fritz Attila látható. Lesz két felnőttprodukció is a fesztivál programjában: egy táncos-bábos, genderkérdésekkel foglalkozó előadás, a H.A.N.  Kovács Domokostól, Nagy Petra pedig Esterházy Péter Csokonai Lili néven írt regényét, a Tizenhét hattyúkat viszi színre Bársonytafota címmel.

A Budapest Bábszínház jelentős színház-pedagógiai műhely is. Az itt folyó Mozgató programba jelenleg az előadásokhoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozások, pedagógusoknak szóló, a honlapról letölthető segédanyagok, valamint gyerekbábszakkör tartoznak; a programot Végvári Viktória színházpedagógus vezeti. Ehhez a munkához kapcsolódóan, a fesztivál nyitányaként március 20-án Lássuk a nézőt! címmel tovább folytatódik a magyarországi bábszínházakban folyó színházi nevelési munka feltérképezése, alkalmat adva a szakemberek tapasztalatcseréjére is. A program része egy vitaszínház és kerekasztal-beszélgetés, amelynek meghívott szakértői között gyerekpszichológus, színházelméleti és drámapedagógiai szakember, illetve színikritikus is lesz.

A határon inneni és túli magyar nyelvű bábszínházak ezúttal is megünneplik a március 21-i Bábszínházi világnapot. Ennek keretében a Budapest Bábszínház művészei különleges produkciókra készülnek szokatlan helyszíneken, illetve a közösségimédia-felületeken. 

170928_babszinhaz_csomotunder_10-1.jpgEllinger Edina a Csomótündér előadásában (forrás: Budapest Bábszínház)

Márciusban is folytatódnak a felnőtteknek szóló programok: az Esti mese felnőtteknek keretében ezúttal a Sven Nordqvist történeteiből készült, gyerekek és felnőttek körében is népszerű Pettson és Finduszt játsszák március 2-án, a Bábszínház 7x programsorozatban pedig március 24-én A tárgyak titkos élete címmel a tárgyanimáció szinte korlátlan lehetőségeit ismerhetik meg az érdeklődők.

A Magyar Nemzeti Galéria évek óta futó, képzőművészet, kortárs szépirodalom és színház találkozási pontjának számító Textúra előadás-sorozata 2017-ben egészült ki a 7–12 éveseknek szóló verzióval. A galériában látható műalkotások mesére ihletik a Pagony Kiadó íróit, költőit, amelyeket a Budapest Bábszínház művészei és bábjai keltenek életre. A nézők a báb formanyelvének segítségével léphetnek be a történetek és a képek világába.

A második évad március 25-én indul. Ezt követően további három vasárnap – április 8. 15. 22. – délelőtt és délután, összesen nyolc alkalommal látható Mini Textúrákon Gimesi Dóra, Harcos Bálint, Kolozsi Angéla, Szabó Borbála és Vadadi Adrienn festmények inspirálta meséi Ács Norbert, Andrusko Marcella, Bercsényi Péter, Fodor Annamária és Jankovics Péter rendezésében láthatóak. 

edv_3579.jpgPipp és Polli (fotó: Éder Vera)

A Pagony Kiadónál jelent meg Gimesi Dóra, a Budapest Bábszínház szerzőjének és dramaturgjának meséje, a Csomótündér, Dániel András kötete, a Mit keresett Jakab az ágy alatt?, és Axel Sheffler egészen kicsiknek szóló Pipp és Polli-történetei is. Ezek a művek alapanyagként szolgáltak a Budapest Bábszínház előadásaihoz is, nem véletlen tehát, hogy a színház rendszeresen részt vesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Pagonyfeszteken.

A következő, tavaszi kiadásra március 3-án Pipp és Polli látogat el, a színház első három év alattiaknak készült produkciója, amelyet az idei évadban, új játszóhelyünkön, a Kemény Henrik Teremben mutattak be.

(Forrás: Budapest Bábszínház)

süti beállítások módosítása