Szabó Zoltán mesél a Királyhegyi Pál szövegeiből születő előadás kapcsán a humor erejéről, amellyel a legnehezebb körülmények között is embernek lehet maradni.
A DEKK Színház márciusban klasszikus szerző művét tűzi műsorra. Királyhegyi Pál Első kétszáz évem című önéletrajzi kötetét dolgozza fel egy sokszínű előadásban, amelyben a szerző szövegein kívül lesz tánc, báb, árnyjáték és zene is. Az előadást, amelynek a bemutatója március 21-én este 7 órától lesz a Jurányiban, Bánki Gergely rendezi.
Szabó Zoltán
„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.” A mondás állítólag Királyhegyi Pál író, újságíró, humoristától származik, aki 1900-ban született, 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró és tán még hajléktalan is. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Később megfordult Angliában, ahol a Daily Telegraphnál dolgozott, és ahogy önironikusan fogalmazott: „1944-ben repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.” Nem késte le, de a lágert végül túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.
Az előadást Szabó Zoltán játssza, aki egyben a produkció ötletgazdája is.
Miért pont Királyhegyi?
Szeretem az életszemléletét, a humorát.
Szabó Zoltán (forrás: FÜGE Produkció)
A darab láttán visítva fogok röhögni, vagy ezúttal gondoljunk a humorra kicsit komolyabban?
A szándékunk persze az, hogy nevessenek az emberek, de Királyhegyi zsenialitása nem a pergő viccek sokasága, hanem az, hogy az igazán szívszorító helyzetekben is képes kacagni a saját nyomorán. Ő a bizonyíték arra a közhelyre, hogy a humor valóban orvosság.
Vajon Királyhegyi akkor is kacagott, amikor egy óceánjáró fenekén bujkálva, patkányokkal viaskodva Amerika felé igyekezett, vagy amikor a munkatáborban ütötték-verték? Esetleg ő egy remek író, aki humorral tud minderre visszaemlékezni?
Ezen én is sokat gondolkodtam. Néha azt hiszem, hogy, miközben a legnehezebb helyzetben sem hagyta el az iróniája, azért az akkor csilloghatott igazán, amikor már kellő távolságból gondolt vissza a kalandjaira. Számára a humor talán valamiféle terápia is volt egyben. Remek író, aki így dolgozta fel mindazt a szörnyűséget, ami történt vele.
Tegyük hozzá: Királyhegyi életében a szörnyűségek és a felemelő élethelyzetek olyan gyorsan váltakoztak, hogy sokszor talán elkeseredni sem volt ideje.
Fantasztikus amplitúdóval élt. Amerikában volt pincér, nyúlbőrgyári munkás, a halál szélén billegő, tüdőgyulladással küszködő hajléktalan, akin egy gyönyörű táncosnő segített, nemsokára egy bankban találta magát vezető beosztásban, aztán otthagyta ezt az állást is, és elment Hollywoodba éhbérért statisztálni, de csak azért, hogy később, forgatókönyvíróként ott is karriert csináljon. Angliában dolgozott újságíróként, majd felült a vonatra, ahogy ő fogalmazott: „... hamarosan repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.”
És nem is késte le…
Nem. Az élete egy kalandregény volt. Akár Rejtő Jenő hőse is lehetett volna. Ráadásul mindez a szövegeiben tükröződik. Egyetlen mondaton belül felemelkedik a pokolból a csillagok közé, hogy aztán nagyon gyorsan visszazuhanjon a pokolba.
Mit lehet tőle tanulni?
Életszeretet, humort, öniróniát és azt a képességet, hogy az ember a legnyomorultabb helyzetben is ember maradjon.
(Forrás: FÜGE Produkció)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.