A Csíki Játékszín és a Ragnar Group előadása, amelyet két színész játszik, és amely görbe tükröt tart elénk, valamint a színház elé is, Budapesten vendégszerepel.
Az előadás 2015-ös bemutatása óta járt már nemzetközi fesztiválon Prágában (Naostro), meghívták Dublinba, a Y.EAST Nemzetközi Színházi Fesztiválra, az EFOTT fesztiválra a Szkéné színház szervezésében és több erdélyi városban is látható volt.
Vass Csaba és Orbók Áron az előadásban (fotó: Veress Albert)
Az Isteni színjáték avagy… című előadás a Duna Palota színháztermében, a Magyarság Háza szervezésében kerül először a Budapesti nézők elé március 26-án este 7 órától. Az előadás alkotói immár hetedik éve játsszák első közös előadásuk a Szkéné Színházban, Galaxis útikalauz stopposoknak címmel, amelyben mindkét színész – éppúgy mint ebben az előadásban – több mint tíz-tíz karaktert játszik el.
…avagy ez nem Dante. Csak egy játék azokkal a színekkel, amelyeket valaki istenien fölfestett az égi palettára – áll az előadás ismertetőjének elején.
A kétszereplős történet az Újszövetség történéseit vonultatja fel. Sőt, előkerül néhány Holt-tengeri tekercs is. Ahogyan haladunk előre, egyre inkább az istent játszó színészeket látjuk. A színészeket, akik olykor valóban hajlamosak istennek (vagy isteninek) képzelni magukat – nem csak a színpadon. Krisztusi Áron és isteni Csaba játszik egymással és velünk: bájosan marakodnak, gonoszan civakodnak. És így van ez a világ teremtése óta – folytatódik a szöveg.
Az előadás szövegét Orbók Áron és Kádár-Dombi Katalin írta, a jelmezek Szélyes Andrea munkái. A karakterek sokaságát Orbók Áron és Vass Csaba prezentálja, akik egyben a produkció rendezői is.
Az előadás megtekintése ingyenes, ám előzetes regisztrációt igényel a magyarsaghaza@gmail email címen.
(Forrás: Ragnar Group)