Kortárs drámák seregszemléje Debrecenben

Huszonöt előadást láthat a XII. DESZKA Fesztivál közönsége április 6. és 14. között Debrecenben.

Csaknem mindegyik előadás ősbemutató. Évről évre százhúsz-száznegyven produkció szerepel a válogatók ­­ a színház művészeti műhelye ­─ listáján, és harminc és negyven közé tehető azon előadások száma, amelyek eredetiségük, problémafelvetésük és művészi színvonaluk okán joggal szerepelhetnének a DESZKÁ-n. 

ascher_toldy.jpgKeresztes Tamás az Ascher Tamás Háromszéken előadásában (fotó: Toldy Miklós)

Mivel a válogatás ismét kiterjedt a teljes Kárpát-medencére, három romániai (Hatházi András-Tom Dugdale: Tizenöt próbálkozás a színészetre; Körmöczi-Kriván Péter: Kapufa és öngól;  Vakok) egy szerbiai (Háy János művei alapján: Kemping) és egy szlovákiai (Soóky László: Egy disznótor pontos leírása) kortárs magyar szerzőjű előadás is látható lesz a fesztiválon az anyaországból érkező tizenkét vidéki és hét fővárosi produkció mellett.

Már hagyomány, hogy a fesztiválra évről évre idegen nyelvű előadások is érkeznek. Az idén egy Poznanból meghívott lengyel nyelvű előadásban láthatja az érdeklődő közönség gyökeresen más nézőpontú feldolgozását annak a szövegnek, amely a tavalyi DESZKÁ-n magyar nyelven, egy szatmárnémeti előadásban mutatkozott be (Visky András: Pornó).

A meghívott színházak között vannak visszatérő vendégek: a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén a radikálisan új utakat kereső, mozaikkockákból építkező előadással, a Vakokkal érkezik Debrecenbe. A színház a diktatúra helyszíne a budapesti Katona József Színház Ascher Tamás Háromszéken című darabjában, melyet a szerző, Pintér Béla rendezett, míg a Látókép Ensemble, Hajdu Szabolcs társulata az Ernelláék Farkaséknál folytatásával, a Kálmán-nappal teremt „lefojtottan poénos középnemzedéki látleletet”.

kalman-nap.jpg       Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a Kálmán-nap előadásában

Ismét Tar Sándor-feldolgozást, ezúttal egy bűnregényt vitt színre, de nem a saját társulatával, hanem a Stúdió K tagjaival Horváth Csaba (Szürke galamb), a Miskolci Nemzeti Színház Babits-feldolgozása (Elza, vagy a világvége) pedig azzal a kérdéssel szembesíti nézőjét, hogy beletörődik-e mindabba, ami körülveszi, vagy hajlandó kezébe venni az életét.

Új terek is nyílnak: a XII. DESZKA etnoszínházzal beszél a kirekesztésről. SajátSzínház.org néven több civil alkotócsoport és független művész fogott össze, hogy aprófalvakban szervezzenek közösségi művészeti programokat helyi lakosok részvételével. A hónapokon át tartó művészetpedagógiai folyamat eredményeként született meg az Éljen soká Regina!, amelyben borsodi roma közmunkás asszonyok adnak elő egy fiktív történetet gyerekvállalásról, szülésről, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek a nők a saját életükről beszélnek.

Az utóbbi évek során igen népszerűvé vált, kortárs magyar szerzőjű gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató GÖRDESZKA programfelületen az idén kilenc előadással találkozhatnak a nézők, közülük kettő osztálytermi komplex nevelési profillal készült (Mikó Csaba: A száműzött herceg, Massza ─ Kalapos Éva azonos című regénye alapján). A GÖRDESZKA válogatói a műfaji sokszínűségre törekedtek.

elza.JPGRózsa Krisztián és Prohászka Fanni az Elza, vagy a világ vége előadásában (forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

A XII. DESZKA Fesztiválon ismét létrejön a helyzet, hogy a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető. Egyfelől a fesztivál keretében zajlik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórum második fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek seregszemléjének résztvevői lehetnek az érdeklődők.  

A szervezők meglátása szerint, az elmúlt évek során a szakmai beszélgetések váltak a DESZKA Fesztivál „lelkévé”. A „házi bölcsek” vezetésével itt kapnak szakmai visszajelzést az egyes produkciók, és itt lehet megismerkedni az előadások létrejöttének körülményeivel. A kötetlen beszélgetések során, amelyekbe bárki bekapcsolódhat, szélesebb esztétikai és színháztörténeti kontextusba helyeződnek az előző nap látottak. A XII. DESZKA Fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Dobák Lívia dramaturg, Gimesi Dóra író, dramaturg, rendező, Tasnádi István író, rendező és Zalán Tibor költő, író lesznek a minden előadást megtekintő „bölcsek”.

A fesztivál díszvendége Háy János lesz. Példa nélkül áll, ami vele történik az idei DESZKÁ-n: a fesztivál programjának három nagyszínpadi produkciója is az ő művei alapján készült (Kemping; Utánképzés (ittas vezetőknek); Rák Jóska, dán királyfi). Munkásságát, élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit egy portrébeszélgetés keretében ismerheti meg a debreceni közönség, melynek vezetését ─ a DESZKA Fesztivál és az Alföld folyóirat között egyre szorosabbá váló szakmai kapcsolat jeleként ─ Szirák Péter irodalomtörténész, egyetemi tanszékvezető, az Alföld folyóirat főszerkesztője vállalta. 

szivhang_trafo_foto_csoszo_gabriella_2017_04_28_56.JPGÉljen soká Regina! (fotó: Csoszó Gabriella)

Az egyéb szakmai programok közül kiemelkednek a Nyílt Fórum bemutatói a XII. DESZKÁ-n. A Nyílt Fórum 1986-ban Zalaegerszegen jött létre, s hosszú időn át a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik meghatározó, a kortárs magyar drámákat bemutató programja volt. Két éve megújult formában működik. Többlépcsős drámafejlesztési programjuk utolsó előtti állomásaként nyolc, most készülő magyar drámát mutatnak be kreatív formában a drámák szerzői és választott szakmai mentoraik a fesztiválon, részleges felolvasásokkal, a Csokonai Színház színészeinek közreműködésével.

A Nyílt Fórumon bemutatkozó szerzők és műveik listája: Drubina Orsolya: Sárkányterminál, Lénárd Róbert: Bácskamocsaras, Kovács Dominik és Kovács Viktor: Mintapinty, Kurta Niké és Tési Dóra: Doboz, Maros András és Szálinger Balázs: Phil Collins, Maruszki Balázs: Mennyből az angyal, O. Horváth Sári: Lenni vagy nem, Totth Benedek: Afganisztán

A fesztivál részletes programja itt található.

(Forrás: Csokonai Színház)

Kapcsolódó cikkek

Íme, a színház! – Kritikák az Ascher Tamás Háromszéken előadásáról
A nap fotója – Ascher Tamás Háromszéken
Hajdu Szabolcs vidék felé „nyújtja a csápjait”
Mostanra fért bele a felek táncrendjébe – Horváth Csaba a Stúdió K-ban

süti beállítások módosítása