A Terminál Workhouse Isten hozott a majomházban előadása kapcsán Dömötör Tamás rendező mesélt a témaválasztásról és aktuális kérdésekről is.
A Terminál Workhouse egy fiatal alkotókból álló, elsősorban önálló produkciókat színpadra állító társulat. A csapat legújabb, Isten hozott a majomházban című produkciója Kurt Vonnegut azonos című, disztópikus novellája alapján készült. A bemutatót január 8-án láthatta egy alkalommal a közönség, és most ismét műsorra kerül a MU Színházban március 29-én, majd áprilisban még két alkalommal.
Ullmann Mónika és Hajmási Dávid az előadásban (fotó: Bánhalmi Árpád)
Miért pont ezt a művet, és miért pont most vettétek elő?
Dömötör Tamás: Évek óta hurcolom magammal a Vonnegut novellát, nem most jutott eszembe. A központi kérdés, amit boncolgat – és ami az előadásunk központi témája is – azonban eleven, aktuális kérdés, amivel a föld népessége hamarosan frontálisan fog találkozni. És kénytelen lesz válaszokat keresni rá.
Az utóbbi időben sokan fejtegetik, és vitáznak arról, hogy mi, és hogyan változik a nők szerepe a mai modern társadalomban. Ez legtöbbször a szülés/nem-szülés kérdéséhez vezethető vissza, ami a ti előadásotoknak is központi témája. Ti hogyan látjátok ezt? Illetve mennyiben jelenítetek meg saját véleményt, vagy aktualizáltok a darabban?
A mi előadásunkban a szülés/nem szülés kérdés csak következmény, egy világméretű „centrális erőtér” kialakulásának és hatásának következménye. Vonnegut egy egypólusú világrendbe helyezte a történetét, a nem túl távoli jövőbe. Mi ugyanezt tesszük, egy keleti provinciát választva helyszínnek. Azaz ez a történet százvalahány év múlva akár le is játszódhat Budapesten. Simán alakulhat így. Nem az lesz a kérdés, hogy ki milyen nemzetiségű, hanem az, hogy túléli-e az emberiség önmagát. Jobb esetben, hogy ki az a kevés, aki emberi életet él, és milyen módszerrel tartja távol magától az állati sorba taszított tömegeket.
Dömötör Tamás (fotó: Sadness / Nyugat.hu)
Isten hozott a majomházban! – Ti hogyan értelmeztétek a címet?
A majomház a történetben szimbolikus jelentőségű hely, egyszerűen fogalmazva a régi világot jelenti. A cselekmény jelen idejéhez képest a régit.
Kiknek ajánlanátok különösen az előadásotokat?
Aki szeret gondolkodni, és van humora. Kár, hogy Vonnegut nem él már, király lett volna meghívni.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a premier után?
A premieren ismerősök vannak, meg barátok, rokonok, úgyhogy jókat. Valamennyire azt lehet lemérni a bemutatón, hogy „kilyukad-e” valahol a történet, de nem volt ilyen szerencsére. És direkt hívok olyan embert, aki kíméletlen, és megmondja, ha valami nem tetszik
Meséljetek egy picit a csapatról. Hogyan jött létre a Terminál Workhouse? Mi tartja össze a közösséget, mik a közös céljaitok?
Először is nem amatőrök, hanem iskolázott, profi emberek kötődnek a Terminálhoz. Ráadásul tehetséges emberek. Nem ritkán szorgalmasak, és gondolkodni is hajlandók. Ez fontos, ez nem hobbi, hanem az életünk egy része. Sőt, egyre gyakrabban egésze. Összetart minket, hogy elutasítunk mindenféle ortodoxiát. Néha már úgy működünk, mint egy igazi műhely. Senkit sem utánozunk, és a struktúránk is rendhagyó, ráadásul a nevünk is béna, de legalább értelmetlen.
Molnár Gusztáv az előadásban (fotó: Bánhalmi Árpád)
Mik a jövőbeni terveitek, készültök esetleg újabb premierrel?
Készülünk egy csomó mindennel, de ezt majd Molnár Guszti kommunikálja. Ő a Terminál vezetője, vezető színésze és arca. Én csak a tudatalattiját piszkálom, hátulról, szenzitíven, hogy ne is vegye észre.
(Forrás: MU Színház)