Családi napok a Magyar Színházban

Családi programsorozat indul a Magyar Színházban abból az alkalomból, hogy 2018 a Családok Éve. Március 25-én volt az első alkalom.

Akik a délelőtti Tótágas történetek gyerekelőadásra érkeztek, előadás után ott maradhattak a Családi JátszóTéren. Akiknek pedig a délutáni Muzsika hangjára szólt a színházjegyük, tudták, hogy érdemes korábban érkezniük, mert az előadás előtt számos külön programon vehettek részt. A színház gyerekszereplői meséltek a színpadi élményeikről, Magony Enikő zenei korrepetitort ismerhették meg és a színpadon fellépő családját. A nagyszínpadon Fekete Mária zenekarvezető mutatta be a munkatársait és a zenekart, előadás után pedig a nézők találkozhattak a Muzsika hangja szereplőivel. 

untitled_14_of_49.jpgFekete Mária zenekarvezető mutatta be a munkatársait és a zenekart (fotók: Juhász Éva)

A Magyar Színház évek óta konzekvensen akadálymentesíti az előadásait, lehetőséget biztosítva az integrált színházi élményre. Ezen a napon egy hallássérült család is érkezett a színházba. Ők Vörös Zsolt jelnyelvi tolmáccsal részt vettek egy nyilvános beszélgetésen, hogy a nézők és a velük érkező gyerekek is megismerhessék a jelnyelvvel kommunikálókat és azt, hogy a zenét is tolmácsolni lehet a hallássérültek számára.

A Magyar Színház ezentúl havonta egyszer Családi Napot tart a közönségnek. Az esemény a színház honlapján megtalálható. 

untitled_10_of_49.jpgFekete Mária zenekarvezető mutatta be a munkatársait és a zenekart

Az április 29-ei Családi napon a Békakirály, a Tótágas történetek és A muzsika hangja előadáshoz kapcsolódnak a programok, május 27-én pedig gyerekfesztivált szervez a teátrum.

(Forrás: Magyar Színház)

süti beállítások módosítása