Rudolf Péter: „Minél jobb egy bohóc, annál szomorúbb”

A színész a Seress Rezső életét feldolgozó musical, a Szomorú vasárnap kapcsán mesélt bohémságról és az önirónia éltető erejéről a 168 Órának.

Rudolf Péter a Vígszínházban kezdte a pályáját, majd 1998-ban szabadúszó lett. 2015 óta a Centrál Színház tagja, de vendégművészként többfelé játszik. Legutóbb a Madách Színházban, ahol a végül öngyilkosságba menekülő Seress Rezsőt alakítja a Szomorú vasárnap című előadásban, amelyben egyik partnere a felesége, Nagy-Kálózy Eszter. A Müller Péter által írt darab az öngyilkosság után játszódik, Seress Rezső a pokolból tér vissza, ezzel együtt a musical inkább komédia, mint sorsdráma.

Rudolf Péter a Szomorú vasárnap előadásában (fotók: Toldy Gábor)

„Seress Rezső önmagában egy „figura” volt. A hozzá kapcsolódó történetek a közép-európai legendárium részei, humorával, fájdalmával, különleges filozófiájával mindannyian magunkénak érezzük. Ezen túl nekem személyesen köszön ez a különös küldetéstudattal kevert szorongásos frusztráció” – meséli az interjúban     Rudolf Péter arról, színészként mi a vonzó számára Seress Rezső figurájában. „A darab folyamatos önirónia és szembenézés standupos elemekkel” – fűzi hozzá.

Seress Rezső dallamairól sokan mondják, hogy túl egyszerűek. „Amikor azt hallom, hogy Seress nem zenész, mindig bosszankodom, mert a profik sznobériáját érzem mögötte. Ezek a nóták tele vannak szívvel. Hidegen hagy, hogy a nagykönyvben leírtakhoz képest megmosolyogtató-e a zenei világa. Tehát sokkal nagyobb titok ez annál, mint hogy lekezelően beszéljünk Seress Rezsőről és a zsenialitásáról. Azt azonban soha nem tudjuk meg, hogy ha Seress tényleg megtanul zongorázni és „rend lesz a fejében”, akkor vajon megszületnek-e ezek a furcsa melódiák és szövegek” – vallja ezzel kapcsolatban a színész.

„Óriási szeretethiánya volt, soha nem hitte el, hogy a kinyújtott kéz simogatni akar. Beszűkült a tere, gyakorlatilag betiltották, a közönségétől fosztották meg – ebbe rokkant bele. Milyen abszurd, hogy az ötvenes évek monstrum diktatúrája épp azt a kisembert tette lehetetlenné, aki a kisemberek bánatát énekelte. Csakhogy akkor nem lehetett bánatosnak lenni, mert hinni kellett a rendszerben. Akkor veszítette el a humorát, az öniróniáját” – meséli a dalszerzőről. 

Rudolf Péter és Nagy Sándor az előadásban

„Pedig ő minden szorongása ellenére tudott kommunikálni az emberekkel, a maga közegében egy showman lehetett! De láttuk másoknál is, például Kabos Gyulánál, hogy minél jobb egy bohóc, annál szomorúbb” – fűzi hozzá.

Rudolf Péter szerint volt valami sajátos könnyedsége a korszaknak, amikor Seress Rezső, Rejtő Jenő vagy G. Dénes György éltek. „Akármilyen idők voltak is azok, volt valami bohémság a levegőben. Ennek a közép-európai világnak ez nagyon nagy értéke, jöhetnek-mehetnek rendszerek” – mondja, hozzátéve – „Most veszélyes a helyzet, nem érzem ezt a bohém, önironikus hangulatot. És nekem nagyon hiányzik ez a mai létünkből. Mintha kevesebb vicc is születne”.

„A nyugati civilizáció van bajban. Recseg-ropog a rendszer. Egy tisztességes ember nem tehet mást, mint zavarodottan kapkodja a fejét minden irányba. Megoldhatatlan probléma számomra és az egész világ számára is, hogyan lehetünk egyszerre empatikusak, humanitáriusak, befogadók úgy, hogy közben az egészséges önvédelmi reflexeink se tompuljanak” – vallja ezzel kapcsolatban, kiterjesztve egész Európára.

Rudolf Péter neve egyre gyakrabban merül fel színházigazgatói pályázatok kapcsán, legutóbb éppen a Vígszínház vezetése volt soron a Marton-ügy után. Ténylegesen azonban még sosem pályázott. „Mérlegelni kell, hogy az a sok minden, ami foglalkoztat, létrehozható-e abban a helyzetben, ha sok-sok ember sorsáért kell jótállnom, az életüket kitalálnom és egy intézményt működtetnem annak az összes kellemetlen és praktikus elemével” – mondja ezzel kapcsolatban. 

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter az előadásban

Ami pedig a terveit illeti: „Szívesen forgatnék egy személyesebb filmet. Eddig mindig másoktól kapott történetekbe nyúltam bele, vagy irodalmi feldolgozásba fogtam, mint a Kossuth-kiflinél. A sok „elbújás” után szeretnék személyesebben megszólalni” – zárul a beszélgetés.

Az eredeti interjúból az is kiderül, milyen hasonlóságot lát Seress Rezső és az általa korábban megformált G. Dénes György között, mit jelentenek számára Rejtő Jenő figurái, és mit gondol a filmszínészek nagy, külső átalakulásairól, amilyen például az 1945 című filmbeli elhízása volt.

A teljes interjú, amelyet Göbölyös N. László készített, itt olvasható.  

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Szomorú vasárnap a Madáchban
Rudolf Péter: „Irritál, ha egy országban nem tudunk egymással beszélgetni”
„Én vagyok a leglustább izgága” – Villáminterjú Rudolf Péterrel