Tizenhat évnyi játék után júniusban látható utoljára a budapesti Katona Top Dogs című előadása. Az utolsó három előadásra támogatói jegyek válthatók.
Bagossy László rendezése június 25-én szerepel utoljára a színház műsorán. A júniusi három előadás kiemelt helyáras (15 000 forint) bevételéből a színház az Ódry Árpád Művészotthont támogatja.
Top Dogs (fotók: Lehotka Judit Zolka)
Az előadást 2002. április 20-án mutatták be, azóta a 415. alkalommal került műsorra a Kamrában. Emellett számos vendégjátékon volt látható. Az előadásban Tóth Ildikó, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szabó Győző, Vajdai Vilmos és Takátsy Péter szerepel.
„A Widmer-darabot Bagossy László vette kezelésbe a Kamrában. Megérte. Príma lett a szöveg, gunyoros a játék. Szürke kifutón illegetik magukat a szürke hivatalnok-egerek. Olyan az egész, mint egy terapikus divatbemutató. Beteg korunk magatartásmodelljei közszemlén. A verseny kárvallottjai koreografált konfesszió útján beszélik ki magukból a sikertelenséget. Kollektív szöveg- és tornagyakorlatok, egyéni gyónások. Apatikusok, neurotikusok, hisztérikusok konformizáló kúrája. A színészek láthatóan élvezik. Pontosan tudják, mit kell csinálniuk: életet vinni a szürkeség monotóniájába anélkül, hogy szerepelnének” – írta az előadásról Koltai Tamás az egyik első megjelent kritikában.
Takátsy Péter (jobbra) az előadásban
Felhívják nézőik figyelmét, hogy a júniusi előadásokra (16-án, 17-én és 25-én..) kiemelt, 15.000 forintos helyár érvényes; a három előadás bevételéből az Ódry Árpád Művészotthon működését támogatják. Az intézmény célja, hogy az idős színházi, operai és művészeti dolgozók számára békés, nyugodt otthont, fizikai és egészségügyi ellátást, pszichés gondozást, célszerű és hasznos időtöltést, kikapcsolódást, foglalkozást biztosítani, szervezni, valamint a magányos, idős emberek számára a közösségi életet megteremteni.
A júniusi előadásokra április 16-tól vásárolhatók meg a jegyek.
(Forrás: Katona József Színház, Budapest)