A közönség döntheti el, Győrben ki a legnépszerűbb színházi háttérdolgozó

Ma indult el a szavazás, ahol kiderül, hogy a nézők kit ítélnek a legjobbnak a Győri Nemzeti Színház és a Vaskakas Bábszínház technikai dolgozói közül.

Bedi Eszter emlékére Venczel-Kovács Zoltán színművész és Tóth Zoltán fotós alapított díjat. Az emlékdíj a szeretett barát, kolléga tiszteletére jött létre, amely ráirányítja a figyelmet a „bedieszti” jelenségre. Ezzel a díjjal azokat szeretnék kitüntetni, akik a Győri Nemzeti Színház és a Vaskakas Bábszínház kulisszái mögött dolgoznak, akik nélkül egyik este sem mehetne szét a függöny.

bedi.jpg                           Bedi Eszter (fotó: Tóth Zoltán)

Bedi Eszter a Győri Nemzeti Színház rendezőasszisztense és súgója volt, és 2016. augusztusában hunyt el.

A díj jelöltjei hét csoportra osztva, sorsolás útján kerültek kiválasztásra. A díjazott pedig egy nyilvános szavazás alapján, a Bedi Eszti emlékdíj Díjátadó Gálaest alkalmával kerül kihirdetésre.

A közönségszavazás ma elkezdődött, és április 23-án délig tart. E szavazás nyertese kapja meg a Bedi Eszti emlékdíjat.

Itt lehet szavazni és a jelöltekkel készült videókat megtekinteni.

(Forrás: Bedi Eszti emlékdíj szervezői)

süti beállítások módosítása