A Vígszínház fiatal színművésze élete első rendezésében többek között Zsótér Sándor rendezőt fogja az egyik szerepben instruálni. Interjú.

Orosz Ákos hét éven keresztül játszott a Maladype Színházban, majd ezt követően egy éles váltással a Vígszínház színművésze lett. Itt is, ott is fontos szerepek sokaságát játszotta el.

Néhány hete azonban első rendezésére készül, E.T.A. Hoffmann  Homokember című novelláját írta át és állítja színpadra egy audiovizuális összművészeti előadásban. A szöveg átdolgozásában és a látványvilág megteremtésében fontos alkotótársa Biljarszki Maxim médiaművész.  Az előadás szereplői: Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton és Zsótér Sándor.  

Az előadás stábja - jobbra Orosz Ákos (fotók forrása: Mozsár Műhely)

Néhány éve egy intim alkotóműhelyből egy színházgyárba kerültél. Hogyan érzed magad a bőrödben a Vígszínházban? 

Ez a harmadik évadom a Vígben, és bármilyen furcsa kimondani, de lassan ez is véget ér. Kezdem a saját bőrömön tapasztalni, amit sokáig csak üres rigmusnak véltem, hogy „rohan az idő”. Előtte hét évadon át a Maladype Színház tagja voltam. Ez az időszak rendkívül intenzív, kalandos és tanulságos volt. Azt hiszem, egy fiatal színésznek meghatározó, hogy hol szívja magába a színházcsinálás mindennapi rejtelmeit, és milyen ízlés veszi őt körül. A Maladypében megtanultam a munkában és a gondolatban hinni, valamint azt, hogy a „gőg a bukás előjele” (Dante: A pokol).

A Vígszínházban is maximális odaadással és alázattal próbálok dolgozni, úgy érzem, nem hazudtolom meg korábbi önmagamat sem, és képes vagyok tovább haladni az örök tanulás és tapasztalás rögös útján. Egy színésznek addig jó, amíg van mit játszani, és nekem most szerencsére van mit. Ezt nem veszem magától értetődő dolognak, és megpróbálom megbecsülni a lehetőségeimet. Úgy érzem, nem hiábavaló felmennem estéről estére a színpadra, mert az általam játszott szerepek érdemesek rá, hogy saját ügyemnek tekintsem őket. 

Volt már rá példa, hogy veled egykorú színészek, amikor ifj. Vidnyánszky Attilával rendezőként (illetve a Sztalker Csoporttal) találkoztak, csak kapkodták a fejüket, és rájöttek, hogy már nem is olyan fiatalok. Neked milyen volt Vidnyánszky Attilával dolgozni? 

A fiatalság talán nem is kor kérdése. Az szerintem sokkal inkább fejben dől el. Addig fiatal az ember, amíg van benne játékkedv és energia. A kíváncsiság és a tettvágy sem elhanyagolható. Remélem, hogy legalább annyira kapkodta Attila is a fejét a velem való közös munka alatt, mint amennyire én kapkodtam a magamét. Azt hiszem, inspiratívan hatottunk egymásra, és reményeim szerint ez a kezdet még gazdag és gyümölcsöző jövőt tartogat számunkra. 

Régebben is voltak rendezői ambícióid, vágyaid, vagy ez most egy teljesen új keletű dolog? 

Felmerült már bennem korábban, hogy egyszer talán ki fogom próbálni, de nem fontolgattam komolyan a rendezést, és konkrét tervem sem volt. Egészen addig, amíg tavaly bele nem vágtam a Homokemberbe... 

Patkós Márton

Hogyan jött a Homokember? 

Az egész egy (vagy több) véletlen műve. (Már ha egyáltalán vannak véletlenek.) A húszas éveim közepén kerültem kapcsolatba a művel. Azt hiszem a nővérem ajánlotta, hogy olvassam el, és egyből rabul ejtett. Pár évvel később újra elolvastam, és akkor is nagyon megfogott. Aztán tavaly, egyik késő este böngésztem az interneten, és belebotlottam egy, a Mozsár Műhely által kiírt pályázatba. Máig nem tudom, hogy miért, de akkor éjjel, halálosan fáradtan, teljesen váratlanul, villámcsapásként hasított belém az elhatározás, hogy ezt én megírom, és leadom. És így is lett.

Nappal dolgoztam, éjjel pályázatot írtam. Amikor elkezdtem gondolkodni, mivel is foglalkozzak, nem volt a fejemben a Homokember. Egy monodrámát szerettem volna létrehozni keletkezéstörténetekből. Nagyon érdekelt az idő mint téma. Aztán valahogy beugrott a rég elfeledett Homokember, és újra elolvastam. Ugyanazt az elementáris hatást fejtette ki rám, mint korábban, úgyhogy nem is teketóriáztam tovább. Ez a mű viszont nem színdarab, hanem elbeszélés, így először is át kellett írni. De akkor már azt gondoltam, hogy Hoffmann novellája nyomán érdemes lenne egy saját történetet kieszelni. 

Milyen személyes viszonyod van a benne lévő zsigeri félelmekhez, illetve a valóság és képzelet határának kérdésességéhez? 

A személyes érintettségem nem is kérdés, hiszen megpróbáltam olyan dolgokra kihegyezni a a saját történetünket, ami kifejezetten érdekel, és amiken gyakran töröm a fejem. Ha úgy vesszük, a főszereplő lehet akár az én alteregóm is. 

Hogyan találtátok meg egymást  Biljarszki Maximmal alkotótársként, és hogyan dolgoztok együtt? 

Amikor a pályázatot írtam, azon gondolkodtam, vajon hogyan lehetne a Mozsár Műhelyben adott színházi teret igazán érdekessé tenni. Így jutottam a videó projekció bevonásának lehetőségéhez. Ekkor kerestem fel Biljarszki Maximot, akivel egy közös barátunkon keresztül ismertük meg egymást, jópár éve. Tudtam, hogy Maxim kreatív, megbízható, fiatal és igényes médiaművész. Így nagyon örültem, hogy volt kedve részt venni ebben a közös kalandban. Fontos, hogy közös, és az is, hogy kaland. Egyikünk sem csinált még ilyet. Együtt dolgoztuk át az eredeti művet, és a díszletet is együtt álmodtuk meg. Rengeteg időt töltöttünk együtt, igazi alkotótársakká váltunk. 

Gyöngy Zsuzsa

Az előadás sajtóanyagából és Biljarszki Maxim alkotói részvételéből valamiféle sajátos látványvilágra lehet következtetni. 

Reményeink szerint a látvány és a hang lélegzetelállító lesz. Tüllök, függönyök és három projektor segítségével csodálatos, háromdimenziós szürreális világokat teremthetünk, amelyekben a szereplőink végigmehetnek egy belső utazáson, megoldásokat keresve többek között azokra a kérdésre, hogy van-e objektív valóság, és hogy tulajdonképpen mit is szeretnének az élettől. 

Milyen rendezőként a másik oldalon állni? Illetve mennyire más ez az oldal? 

Sok szempontból más rendezőként jelen lenni egy próbafolyamatban, de azért valami mégis ugyanaz. Az első és legfontosabb a színház és az élet szeretete. Felelősséggel tartozunk egymás iránt, nagyon kell figyelnünk, kreatívnak, nyitottnak és türelmesnek kell lennünk. Ez igaz a színészekre is, rám is és minden munkatársra, aki vállalta, hogy részt vesz a produkcióban. A rendezői teendők nálam most összefolynak az írói, dramaturgi, a jelmez- és a díszlettervezői, illetve a kellékesi teendőkkel is, úgyhogy nem mondom, hogy sétagalopp, de mindenképpen örök életre szóló élmény ez a mostani, és élvezem, hogy megélhetem. Olyan, mint az első szerelem. 

És ha már a másik oldalról beszélünk, első rendezői munkádként milyen Zsótér Sándort rendezni, akit elsősorban rendezőként ismerhetünk? 

Hűha... bárcsak meg tudnám fogalmazni pontosan... Zsótér Sándor végtelenül érzékeny, kíváncsi, bátor, humoros, tehetséges, figyelmes és emberi. Akkor is amikor rendez, amikor szöveget ír, amikor filmet forgat, amikor tanít, beszélget vagy csak egyszerűen van. Ő nem pusztán rendező, színész, dramaturg, tanár vagy barát, ő mindez egy személyben.

Amikor próbálunk, egy kicsit fel kell függesztenem minden túlzott tiszteletet és rajongást, és csak az adott pillanatra kell koncentrálnom. Olyankor el kell felejtenem, hogy tőle tanultam az egyetemen, és hogy számos előadást hoztunk létre együtt, fordított felállásban. Egyenrangúnak kell lennünk, mert túl alázatosan és túltisztelve a másikat nem lehet célratörően segíteni vagy irányokat keresni. Úgy kell viselkednem vele, ahogy én is szeretném, hogy viselkedjenek velem. Én nem egy Kossuth díjjal, egy egyetemi tanárral vagy egy hírnévvel dolgozom, hanem egy emberrel, aki önazonos és a szíve mélyén örök fiatal.

Zsótér Sándor

Ezen túl mi volt (vagy mi lesz) a legnagyobb kihívás a próbafolyamatban számodra? 

Ha már bemutattuk az előadást, szívesen mesélek majd erről, de most nem tudhatom mi vár még rám/ránk. Azt pedig nem merném kijelenteni, hogy túl vagyunk a nehezén. 

Ez egyszeri kiruccanás volt a rendezés felé, vagy vannak más terveid is már a tarsolyodban? 

Vannak még terveim.

Török Ákos email interjúja

… 

Az előadás története szerint a darab főhőse, Nathanael élete gyökeresen felfordul, amikor felismerni véli gyermekkorának megrontóját és apja gyilkosát, Coppelius ügyvédet. Az ügyvéd figurája Nathanael elméjében összemosódik a gonosz Homokemberével, akivel kisgyerekként gyakran riogatták. Nathanael folytonos átalakulása és sprirituális expedíciója során pedig a nézők megtapasztalják a valóság és a projekció, a látomás avagy egy árnyék közötti hajszálvékony határvonalat. Az alkotók terve szerint az élmény egyszerre kizökkent, felforgat, izgalomba hoz, inspirál és elmélyít, magával sodorva a nézőket egy nem mindennapi utazásra.

A Homokembert május 2-án mutatják be a Mozsár Műhelyben, majd ezt követően az előadás május 3-án és 30-án látható ugyanott. Mindhárom alkalommal este fél 8-tól.

Kapcsolódó cikkek

„Ez nekem való feladat" – Orosz Ákos a Vígszínházban folytatja