Idős nőkként, magunkat adóellenőrnek kiadva póthajat lenyúlni, nooormális?!

Ennek a kérdésnek jár utána a KV Társulat és Markó Róbert rendező a Terike&Irén című előadásban. Mi pedig saját kérdéseinkkel őutánuk jártunk. 

A két egykori kaposvári színésznőt, Száger Zsuzsát és Urbanovits Krisztát színházi különvéleményük és a függetlenség iránti vágyuk késztette egy önálló társulat létrehozására. Így jött létre tizenegy évvel ezelőtt a női témák és női látásmód, az aktuális társadalmi problémák és a kortárs darabok színházi vizsgálata iránt kezdettől fogva elkötelezett KV Társulat.  

tesi_olv_6.jpgUrbanovits Kriszta, Markó Róbert és Száger Zsuzsa az olvasópróbán (fotók: Kovács Juju Judit)

Ami mostani Terike&Irén című bemutatójuk kiindulópontját illeti, 2016 augusztusában két nő adóellenőrnek adta ki magát egy fodrászszalonban, hogy póthajat csikarjanak ki maguknak a személyzettől. Az ő történetük ihlette meg Markó Róbert rendezőt és a társulatot, akik végiggondolták, mi vihette rá a két hölgyet tettükre. Április 21-én a Mozsár Műhelyben kiderül, mire jutottak. Száger Zsuzsát és Urbanovits Krisztinát, valamint az előadás rendezőjét kérdeztük a közös munkáról, a darab és az előadás létrejöttéről. 

Hogyan találtatok egymásra és erre a darabra?

Urbanovits Krisztina: Markó Robit réges-régóta ismerjük, dramaturgként dolgoztunk vele a Gardénia című előadásunkban, sőt színészként is az Ünnepeink című performanszunkban. Én pedig játszhattam egyetemi vizsgarendezésében, a Sütemények királynőjében. Szóval komoly múltunk van, ami nagyon adta a közös munkát.

Markó Róbert: Aztán az egyetem harmadévében rendeztem egy felolvasószínházi előadást a Trafóban a JAK drámapályázatának egyik nyertes darabjából, ezt követően keresett meg a KV azzal az ötlettel, hogy szeretnék, ha a társulattal is létrehoznánk egy felolvasót, lehetőleg kortárs darab alapján. Ebből az ötletből sarjadt ki a Terike és Irén. 

Felolvasószínházként másfél évvel ezelőtt már bemutattátok a darabot, amelynek akkor is te voltál a rendezője. Talán naivnak tűnik a kérdés, de mit kell rendezni egy olvasószínházi előadáson?

Markó Róbert: A felolvasószínházi előadás főszereplője a szöveg. Maga a műfaj is egyfajta lakmuszfunkcióval jött létre: azért, hogy a szerző (meg a producer, a színházvezető) lássa, érzékelje, felmérje, mennyire működőképesek a papírra vetett figurák, megoldások, mondatok. Éppen ezért egy felolvasó esetében a legfontosabb talán az alapos elemzés: tisztázni, kik a szereplők, mit akarnak egy-egy jelenetben, milyen stratégiákkal gondolkoznak és működnek a darab során, hol vannak ütközési pontjaik egymással vagy a külső tényezőkkel. A szcenírozás során pedig, úgy gondolom, egyetlen, következetesen végighihető ötletre, gesztusra van szükség, hogy strukturálja, formailag is érdekessé tegye a felolvasást. 

Könnyebb most úgy színpadra állítani, hogy előtte volt belőle felolvasószínház, vagy nagyjából mindent elölről kellett kezdeni?

Markó Róbert: Mindenképpen könnyebbséget jelent a felolvasószínházi előzmény, hiszen így a színészek nem a nulláról kezdenek felépíteni egy-egy karaktert. Természetesen a darab sokat fejlődött a felolvasószínházi változathoz képest, karakterek és jelenetek jöttek és mentek, de a főhősök céljai, motivációi változatlanok maradtak. 

Gondolom, játszani is könnyebbség.

Urbanovits Kriszta: Nem simán könnyebbség, hanem hallatlan előny. Gyakorlatilag dupla időt tudtunk foglalkozni az anyaggal. A felolvasószínházi változat ezzel együtt nagyon más, mint a mostani verzió. Akkor rengeteg visszajelzést kaptunk, hogy merre kellene fejleszteni a szöveget, mi az, ami még hiányzik vagy nem érthető. 

tesi_olv_13.jpgUrbanovits Kriszta 

Honnan származik az alapötlet, hogy egy sajtóhírből szülessen az előadás?

Urbanovits Krisztina: Az alapötletet Markó Robi hozta, ő bukkant erre a hírre, és úgy gondolta ez mint téma nagyon stimmelne a KV Társulatnak.

Markó Róbert: Az évekkel ezelőtti felkérést követően hosszan kerestük a mindannyiunknak szimpatikus, megvalósítható darabot. Végül a nehezebb végét fogtuk meg a munkának: nem kész szöveggel kezdtük foglalkozni, hanem egy valós rendőrségi rövidhírből indultunk ki – egy nyári reggelen találkoztam Terike és Irén (vagyis eredetileg H. Lászlóné és V. Mária) történetével, átküldtem a lányoknak, akik rögtön ráharaptak. 

Szerzőként Markó Róbert és a társulat szerepel. Ez a gyakorlatban mit jelent?

Urbanovits Kriszta: A munkamódszer az volt, hogy Robi instrukciói alapján improvizáltunk, és a mi szövegeinkre épült a szövegkönyv.

Markó Róbert: A hír alapján írtam egy első változatot, Szárazsampon volt a címe, és ezt gombolyítottuk tovább Zsuzsa, Kriszta és Némedi Árpi improvizációi alapján, Nagy Orsolya dramaturgi közreműködésével. A felolvasó után integráltuk a közönségtől kapott visszajelzéseket, valamint csatlakozott a csapathoz Enyedi Éva dramaturg, aki ugyancsak hasznos meglátásokkal segített, a végső változat pedig a konkrét próbafolyamat alatt kristályosodott ki, immár a teljes stáb (az eddig felsoroltakon kívül Valentyik Anna színész, Kákonyi Árpád zeneszerző, Michac Gábor tervező és Cseh Adrienn rendezőasszisztens) részvételével – illetve kristályosodik ezekben a percekben is. 

Milyen előzetes elképzelésekkel érkeztél a most zajló próbafolyamatra, és ez hogyan alakult az eddigi próbafolyamat során?

Markó Róbert: Michac Gábor díszletterve három mozgatható plexifalra épül – ezekből alakulnak ki a sokhelyszínes darab terei. Közlekedésrendészetileg tehát viszonylag konkrét tervekkel vágtunk neki a próbáknak, amely tervek helyét, ahogy az lenni szokott, sokkal jobb megoldások foglalták el hamarosan. Ugyanígy a színészeknél: négy igazán motivált, túláradó játékkedvű, ötletet ötletre halmozó művész játssza a produkció szerepeit, tehát abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tulajdonképpen csak válogatnom kell, közös nevezőre hozni a jobbnál jobb megoldásokat, vezetni, irányítani a nézői figyelmet, törekedni arra, hogy arányos maradjon az anyag. 

tesi_olvaso2.jpgUrbanovits Kriszta és Markó Róbert

Mindig izgalmas, amikor egy férfi nyúl egy női történethez, női lelkekhez (ahogy fordítva is az). Az előadásban szereplő (és társalkotó) női érzékenység és a rendezői férfiérzékenység hogyan jelentek meg a próbák során?

Markó Róbert: Az alaptörténet két okból fogott meg: egyrészt csodálatosan abszurd, másrészt kizárólag mélységesen drámai és mélységesen mindennapi okok lehetnek, amik két nőt ilyen cselekedetekre visznek rá. Ezekről a mélységesen drámai okokról egy nőnek nyilván kézzelfoghatóbb tudása van, mint egy férfinak, de íróként is, rendezőként is erősen működik az emberben az empátia, a beleérzés képessége.

Száger Zsuzsa: Robi folyamatos gyermeki rácsodálkozással, ugyanakkor egy támogató férfi empátiájával közelíti meg a két nő sorsát. Ez így volt már a darab írása alatt is, és most a próbákon is. Rendezőileg nagyon izgatja őt ennek a női bűncselekménynek az abszurditása, és tényleg kíváncsi rá, hogy milyen lehet ennek a két középkorú nőnek a lelkivilága. Ezzel az odaforduló nyitottsággal olyan alkotói légkört teremt, amiben a férfi és női szemszög, érzékenység és humor állandó kölcsönhatásban lehetnek egymással. Ugyanakkor nagyvonalúan megengedi, hogy mi nők időnként huncut fölényességgel odakacsintsunk a férfiakra: Bizony, ilyenek is vagyunk!

Markó Róbert: A próbafolyamat alatt a színészek a figura igazságával foglalkoznak elsősorban, az én munkám ezeket az igazságokat rendszerbe rakni. Egyszerűen fogalmazva: a színésznek az egyes szerepről, a rendezőnek az előadásról kell többet tudnia, férfinak, nőnek egyaránt. Bízom benne, hogy az előadásban mindenki számára ismerős figurák jelennek majd meg – a saját nagymamánk, édesanyánk, szomszédunk, ismerősünk, neadjisten tükörképünk –, és ha minden jól megy, módunk lesz rácsodálkozni, hogy mennyire kisszerűek és abszurdak a mi vágyaink, miközben mennyire mulatságos és mégis kegyetlen a minket körülvevő világ.

Miről szól számotokra ez a darab?

Száger Zsuzsa: Alapvetően – ahogy Enyedi Éva dramaturg megfogalmazta – két idősödő nőről, a mai magyar társadalom szürke, átlagszinten élő rétegéből, a többre vágyó reménytelenségből. Az ő helyzetükről, összecsiszolódásukról egy közös cél érdekében. Arról, hogy mennyire kiismerhetetlen és titokzatos, hogy milyen gondolatok, érzelmek gomolyognak a női lélek mélyén, mik a rejtett mozgatóerők, amik álmaink felé hajtanak minket, mik az univerzális női vágyak, és hogy milyen élmények illetve traumák befolyásolják a nőiességünk alakulását már kislánykortól kezdve. Rengeteg mindenről… 

tesi_olv_12.jpgSzáger Zsuzsa

Mi volt (vagy lesz) a legnagyobb kihívás számotokra a próbafolyamatban?

Urbanovits Kriszta: Engem nagyon izgat az öregedés mint probléma, a saját öregedésem. Nagyon nehéz megfogni, hogy úgy legyek jó húsz évvel öregebb a saját koromnál, hogy ez ne illusztráció legyen, hanem megpróbáljak valami lényegit megragadni az egészből. Nekem ez a kihívás. És hogy az előadás egyszerre tudjon nagyon vicces és nagyon szívszorító lenni. 

A felolvasószínházhoz képest hogyan került bele az előadásba Valentyik Anna?

Markó Róbert: A felolvasószínházban három színésszel dolgoztunk, közülük egy volt az, aki fregolizott, vagyis minden kisebb szerepet egy-egy gyorsöltözés után eljátszott. Úgy éreztünk, hogy jelentésileg fontos és hasznos, ha egy fiatal női karakter is megjelenik a két középkorú, ámbátor második tinédzserkorát élő asszony mellett. Továbbá a darab helyzeteit is változatosabbá teszi a négyszínészes felállás – Zsuzsa játssza majd Terikét, Kriszti Irént, rajtuk kívül pedig további tizenkilenc szereplő jelenik meg Anna és Árpi tolmácsolásában. 

Milyen látványvilágra számíthatunk?

Markó Róbert: Michac Gábor plexifalas alapötlete nyomán nagyon dinamikus lesz a látvány. És stilizált: a plexifal tud lenni például, tükör, pult, hirdetőtábla, számítógépmonitor és még legalább egy tucat dolog. Emellett fontos, hogy a történetünk magyar, azon belül is budapesti, éppen ezért a főváros nevezetességei is megjelennek majd, citadellástul és sárgavillamosostul, természetesen kifordítva-befordítva. Ezt a kifordítást-befordítást, szakszerűbben mondva felstilizálást Gábor anyanyelvi szinten beszéli – nem véletlen, hogy olyan sokat dolgozik bábszínházban. 

Hányszor tudjátok a Mozsár Műhelyben játszani, és mik a további terveitek az előadással?

Száger Zsuzsa: Ebben az évadban a bemutató után még kétszer, május 23-án és 24-én lesz látható az előadás a Mozsár Műhelyben, 25-én pedig Győrbe megyünk vendégjátékra a Vaskakas Bábszínházba.  A jövő évadban havi rendszerességgel játsszuk az előadást a Mozsár Műhelyben, és további vendégjátékokra megyünk országszerte.

Török Ákos email interjúja

Kapcsolódó cikkek

Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten
Színház a női egyes öltözőből – 10 éves a KV Társulat
Akinek a független lét a komfortzónája – Interjú Urbanovits Krisztával

süti beállítások módosítása