Idős nőkként, magunkat adóellenőrnek kiadva póthajat lenyúlni, nooormális?!

Ennek a kérdésnek jár utána a KV Társulat és Markó Róbert rendező a Terike&Irén című előadásban. Mi pedig saját kérdéseinkkel őutánuk jártunk. 

A két egykori kaposvári színésznőt, Száger Zsuzsát és Urbanovits Krisztát színházi különvéleményük és a függetlenség iránti vágyuk késztette egy önálló társulat létrehozására. Így jött létre tizenegy évvel ezelőtt a női témák és női látásmód, az aktuális társadalmi problémák és a kortárs darabok színházi vizsgálata iránt kezdettől fogva elkötelezett KV Társulat.  

Urbanovits Kriszta, Markó Róbert és Száger Zsuzsa az olvasópróbán (fotók: Kovács Juju Judit)

Ami mostani Terike&Irén című bemutatójuk kiindulópontját illeti, 2016 augusztusában két nő adóellenőrnek adta ki magát egy fodrászszalonban, hogy póthajat csikarjanak ki maguknak a személyzettől. Az ő történetük ihlette meg Markó Róbert rendezőt és a társulatot, akik végiggondolták, mi vihette rá a két hölgyet tettükre. Április 21-én a Mozsár Műhelyben kiderül, mire jutottak. Száger Zsuzsát és Urbanovits Krisztinát, valamint az előadás rendezőjét kérdeztük a közös munkáról, a darab és az előadás létrejöttéről. 

Hogyan találtatok egymásra és erre a darabra?

Urbanovits Krisztina: Markó Robit réges-régóta ismerjük, dramaturgként dolgoztunk vele a Gardénia című előadásunkban, sőt színészként is az Ünnepeink című performanszunkban. Én pedig játszhattam egyetemi vizsgarendezésében, a Sütemények királynőjében. Szóval komoly múltunk van, ami nagyon adta a közös munkát.

Markó Róbert: Aztán az egyetem harmadévében rendeztem egy felolvasószínházi előadást a Trafóban a JAK drámapályázatának egyik nyertes darabjából, ezt követően keresett meg a KV azzal az ötlettel, hogy szeretnék, ha a társulattal is létrehoznánk egy felolvasót, lehetőleg kortárs darab alapján. Ebből az ötletből sarjadt ki a Terike és Irén. 

Felolvasószínházként másfél évvel ezelőtt már bemutattátok a darabot, amelynek akkor is te voltál a rendezője. Talán naivnak tűnik a kérdés, de mit kell rendezni egy olvasószínházi előadáson?

Markó Róbert: A felolvasószínházi előadás főszereplője a szöveg. Maga a műfaj is egyfajta lakmuszfunkcióval jött létre: azért, hogy a szerző (meg a producer, a színházvezető) lássa, érzékelje, felmérje, mennyire működőképesek a papírra vetett figurák, megoldások, mondatok. Éppen ezért egy felolvasó esetében a legfontosabb talán az alapos elemzés: tisztázni, kik a szereplők, mit akarnak egy-egy jelenetben, milyen stratégiákkal gondolkoznak és működnek a darab során, hol vannak ütközési pontjaik egymással vagy a külső tényezőkkel. A szcenírozás során pedig, úgy gondolom, egyetlen, következetesen végighihető ötletre, gesztusra van szükség, hogy strukturálja, formailag is érdekessé tegye a felolvasást. 

Könnyebb most úgy színpadra állítani, hogy előtte volt belőle felolvasószínház, vagy nagyjából mindent elölről kellett kezdeni?

Markó Róbert: Mindenképpen könnyebbséget jelent a felolvasószínházi előzmény, hiszen így a színészek nem a nulláról kezdenek felépíteni egy-egy karaktert. Természetesen a darab sokat fejlődött a felolvasószínházi változathoz képest, karakterek és jelenetek jöttek és mentek, de a főhősök céljai, motivációi változatlanok maradtak. 

Gondolom, játszani is könnyebbség.

Urbanovits Kriszta: Nem simán könnyebbség, hanem hallatlan előny. Gyakorlatilag dupla időt tudtunk foglalkozni az anyaggal. A felolvasószínházi változat ezzel együtt nagyon más, mint a mostani verzió. Akkor rengeteg visszajelzést kaptunk, hogy merre kellene fejleszteni a szöveget, mi az, ami még hiányzik vagy nem érthető. 

Urbanovits Kriszta 

Honnan származik az alapötlet, hogy egy sajtóhírből szülessen az előadás?

Urbanovits Krisztina: Az alapötletet Markó Robi hozta, ő bukkant erre a hírre, és úgy gondolta ez mint téma nagyon stimmelne a KV Társulatnak.

Markó Róbert: Az évekkel ezelőtti felkérést követően hosszan kerestük a mindannyiunknak szimpatikus, megvalósítható darabot. Végül a nehezebb végét fogtuk meg a munkának: nem kész szöveggel kezdtük foglalkozni, hanem egy valós rendőrségi rövidhírből indultunk ki – egy nyári reggelen találkoztam Terike és Irén (vagyis eredetileg H. Lászlóné és V. Mária) történetével, átküldtem a lányoknak, akik rögtön ráharaptak. 

Szerzőként Markó Róbert és a társulat szerepel. Ez a gyakorlatban mit jelent?

Urbanovits Kriszta: A munkamódszer az volt, hogy Robi instrukciói alapján improvizáltunk, és a mi szövegeinkre épült a szövegkönyv.

Markó Róbert: A hír alapján írtam egy első változatot, Szárazsampon volt a címe, és ezt gombolyítottuk tovább Zsuzsa, Kriszta és Némedi Árpi improvizációi alapján, Nagy Orsolya dramaturgi közreműködésével. A felolvasó után integráltuk a közönségtől kapott visszajelzéseket, valamint csatlakozott a csapathoz Enyedi Éva dramaturg, aki ugyancsak hasznos meglátásokkal segített, a végső változat pedig a konkrét próbafolyamat alatt kristályosodott ki, immár a teljes stáb (az eddig felsoroltakon kívül Valentyik Anna színész, Kákonyi Árpád zeneszerző, Michac Gábor tervező és Cseh Adrienn rendezőasszisztens) részvételével – illetve kristályosodik ezekben a percekben is. 

Milyen előzetes elképzelésekkel érkeztél a most zajló próbafolyamatra, és ez hogyan alakult az eddigi próbafolyamat során?

Markó Róbert: Michac Gábor díszletterve három mozgatható plexifalra épül – ezekből alakulnak ki a sokhelyszínes darab terei. Közlekedésrendészetileg tehát viszonylag konkrét tervekkel vágtunk neki a próbáknak, amely tervek helyét, ahogy az lenni szokott, sokkal jobb megoldások foglalták el hamarosan. Ugyanígy a színészeknél: négy igazán motivált, túláradó játékkedvű, ötletet ötletre halmozó művész játssza a produkció szerepeit, tehát abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tulajdonképpen csak válogatnom kell, közös nevezőre hozni a jobbnál jobb megoldásokat, vezetni, irányítani a nézői figyelmet, törekedni arra, hogy arányos maradjon az anyag. 

Urbanovits Kriszta és Markó Róbert

Mindig izgalmas, amikor egy férfi nyúl egy női történethez, női lelkekhez (ahogy fordítva is az). Az előadásban szereplő (és társalkotó) női érzékenység és a rendezői férfiérzékenység hogyan jelentek meg a próbák során?

Markó Róbert: Az alaptörténet két okból fogott meg: egyrészt csodálatosan abszurd, másrészt kizárólag mélységesen drámai és mélységesen mindennapi okok lehetnek, amik két nőt ilyen cselekedetekre visznek rá. Ezekről a mélységesen drámai okokról egy nőnek nyilván kézzelfoghatóbb tudása van, mint egy férfinak, de íróként is, rendezőként is erősen működik az emberben az empátia, a beleérzés képessége.

Száger Zsuzsa: Robi folyamatos gyermeki rácsodálkozással, ugyanakkor egy támogató férfi empátiájával közelíti meg a két nő sorsát. Ez így volt már a darab írása alatt is, és most a próbákon is. Rendezőileg nagyon izgatja őt ennek a női bűncselekménynek az abszurditása, és tényleg kíváncsi rá, hogy milyen lehet ennek a két középkorú nőnek a lelkivilága. Ezzel az odaforduló nyitottsággal olyan alkotói légkört teremt, amiben a férfi és női szemszög, érzékenység és humor állandó kölcsönhatásban lehetnek egymással. Ugyanakkor nagyvonalúan megengedi, hogy mi nők időnként huncut fölényességgel odakacsintsunk a férfiakra: Bizony, ilyenek is vagyunk!

Markó Róbert: A próbafolyamat alatt a színészek a figura igazságával foglalkoznak elsősorban, az én munkám ezeket az igazságokat rendszerbe rakni. Egyszerűen fogalmazva: a színésznek az egyes szerepről, a rendezőnek az előadásról kell többet tudnia, férfinak, nőnek egyaránt. Bízom benne, hogy az előadásban mindenki számára ismerős figurák jelennek majd meg – a saját nagymamánk, édesanyánk, szomszédunk, ismerősünk, neadjisten tükörképünk –, és ha minden jól megy, módunk lesz rácsodálkozni, hogy mennyire kisszerűek és abszurdak a mi vágyaink, miközben mennyire mulatságos és mégis kegyetlen a minket körülvevő világ.

Miről szól számotokra ez a darab?

Száger Zsuzsa: Alapvetően – ahogy Enyedi Éva dramaturg megfogalmazta – két idősödő nőről, a mai magyar társadalom szürke, átlagszinten élő rétegéből, a többre vágyó reménytelenségből. Az ő helyzetükről, összecsiszolódásukról egy közös cél érdekében. Arról, hogy mennyire kiismerhetetlen és titokzatos, hogy milyen gondolatok, érzelmek gomolyognak a női lélek mélyén, mik a rejtett mozgatóerők, amik álmaink felé hajtanak minket, mik az univerzális női vágyak, és hogy milyen élmények illetve traumák befolyásolják a nőiességünk alakulását már kislánykortól kezdve. Rengeteg mindenről… 

Száger Zsuzsa

Mi volt (vagy lesz) a legnagyobb kihívás számotokra a próbafolyamatban?

Urbanovits Kriszta: Engem nagyon izgat az öregedés mint probléma, a saját öregedésem. Nagyon nehéz megfogni, hogy úgy legyek jó húsz évvel öregebb a saját koromnál, hogy ez ne illusztráció legyen, hanem megpróbáljak valami lényegit megragadni az egészből. Nekem ez a kihívás. És hogy az előadás egyszerre tudjon nagyon vicces és nagyon szívszorító lenni. 

A felolvasószínházhoz képest hogyan került bele az előadásba Valentyik Anna?

Markó Róbert: A felolvasószínházban három színésszel dolgoztunk, közülük egy volt az, aki fregolizott, vagyis minden kisebb szerepet egy-egy gyorsöltözés után eljátszott. Úgy éreztünk, hogy jelentésileg fontos és hasznos, ha egy fiatal női karakter is megjelenik a két középkorú, ámbátor második tinédzserkorát élő asszony mellett. Továbbá a darab helyzeteit is változatosabbá teszi a négyszínészes felállás – Zsuzsa játssza majd Terikét, Kriszti Irént, rajtuk kívül pedig további tizenkilenc szereplő jelenik meg Anna és Árpi tolmácsolásában. 

Milyen látványvilágra számíthatunk?

Markó Róbert: Michac Gábor plexifalas alapötlete nyomán nagyon dinamikus lesz a látvány. És stilizált: a plexifal tud lenni például, tükör, pult, hirdetőtábla, számítógépmonitor és még legalább egy tucat dolog. Emellett fontos, hogy a történetünk magyar, azon belül is budapesti, éppen ezért a főváros nevezetességei is megjelennek majd, citadellástul és sárgavillamosostul, természetesen kifordítva-befordítva. Ezt a kifordítást-befordítást, szakszerűbben mondva felstilizálást Gábor anyanyelvi szinten beszéli – nem véletlen, hogy olyan sokat dolgozik bábszínházban. 

Hányszor tudjátok a Mozsár Műhelyben játszani, és mik a további terveitek az előadással?

Száger Zsuzsa: Ebben az évadban a bemutató után még kétszer, május 23-án és 24-én lesz látható az előadás a Mozsár Műhelyben, 25-én pedig Győrbe megyünk vendégjátékra a Vaskakas Bábszínházba.  A jövő évadban havi rendszerességgel játsszuk az előadást a Mozsár Műhelyben, és további vendégjátékokra megyünk országszerte.

Török Ákos email interjúja

Kapcsolódó cikkek

Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten
Színház a női egyes öltözőből – 10 éves a KV Társulat
Akinek a független lét a komfortzónája – Interjú Urbanovits Krisztával