Péterfy Bori: „Időmániás vagyok, percre be van osztva az életem”

Az énekes-színésznő évente egy színházi előadásban is szerepel. Nem is akármilyenekben. A szerepekről és a színházról a Deszkavízió kérdezte.

Péterfy Bori a Krétakörben kezdte a színészi pályát, majd 2008 és 213 között a Nemzeti Színház tagja volt. Ezt követően előbb az Amorf Ördögök, majd az annak tagjaiból alakult Péterfy Bori & Love Band énekese. Könnyűzenei pályája mellett ritkán színpadon is láthattuk, illetve láthatjuk. 2015-ben az Orlai Produkció Száll a kakukk fészkére előadásában alakította (és alakítja azóta is) Ratched nővért, tavaly a budapesti Katona A kaukázusi krétakörében énekesként és egyfajta narrátorként van jelen, illetve az Átrium nemrégen bemutatott Az öldöklés istene előadásában is szerepel. 

old_006foto_me_sza_ros_csaba.jpgPéterfy Bori és Szikszai Rémusz Az öldöklés istene előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Általában egy szerepet vállalok el egy évadban, mert a rengeteg koncert miatt nagyon nehéz egyeztetni. Ismertem Yasmina Rezát és a darabot is, nagyon izgatott a szerep, örültem a kollégáknak is, akik benne vannak és tetszett az is, hogy összesen négyszereplős a darab. Nagyon intenzív a munka ilyenkor, nincs várakozás a próbák alatt, hogy mikor kerülsz sorra a te jeleneteddel. Ez nekem nagyon fontos, mert időmániás vagyok, percre van beosztva az életem” – mondta az interjúban azzal kapcsolatban, miért vállalta el az utóbbit.

Én most éreztem életemben először egy szereppel kapcsolatban, hogy nagyjából kész vagyok vele. Mindig az szokott lenni, hogy a 10-15. előadás az, amire azt érzem, hogy tényleg a kezemben van. Itt abszolút nem volt ilyen” – fűzi hozzá a próbafolyamat intenzitása és hatékonysága kapcsán.

Az öldöklés istene előadásában egy anyukát játszik, akinek a kisfia egy bottal megsebesített egy másik kisfiút. A két házaspár összeül megbeszélni a dolgot, ami visszafogottan és intelligensen indul, ám ez a helyzet rövid idő elteltével megváltozik. „Nekem is majdnem ennyi idős a kisfiam, mint akiről a darab szól. Abszolút tudom és ismerem, hogy milyen, amikor gyereknevelésről kell beszélgetni, és te egyáltalán nem úgy gondolod, mint a másik anyuka. Egyáltalán nem okozott nehézséget, hogy hol találjam meg magamban ennek a nőnek az igazságát, mint mondjuk Ratched nővérnél a Száll a kakukk a fészkére című darabban. Az egy furcsa, extrém karakter, Anette sokkal hétköznapibb, így is van megírva, hogy a nézők könnyen tudjanak azonosulni a figurákkal” – meséli a szerepéhez való viszonyáról. 

szall_3_toldy_miklos.JPGSzabó Kimmel Tamás, Róbert Gábor és Péterfy Bori a Száll a kakukk fészkére előadásában (fotó: Toldy Miklós)

Ratched nővér szerepéről is mesél az interjúban. „Ő valahol sajnálja ezeket a férfiakat. Ratched nővér úgy gondolja, hogy McMurphy annyira elromlott, hogy szüksége van segítségre, és csak ő tudja meggyógyítani, amire vannak orvosi eszközök, és ha máshogy nem megy, akkor valóban lobotómiát kell rajta végrehajtani. Ez a nő tudatosan dönt úgy, hogy segít ezeken az embereken a maga módján, mert betegen csak ártanak a többi embernek maguk körül. Nyilván nem tudok és nem is szeretnék szimpatikus karaktert csinálni belőle, hiszen ő az elnyomás és a gonoszság jelképe, ezt nem tudom áttörni” – fogalmaz.

A kaukázusi krétakör is szóba kerül a beszélgetésen, amelyet beválogattak az idei POSZT versenyprogramjába. „Annyira csodálatos ez az előadás, hogy meglepett volna, ha nem válogatják be. Bár most félig-meddig kívül vagyok a színházon, és tudom, hogy már a POSZT sem feltétlenül arról szól, hogy egy előadás jó vagy nem jó, hanem rég politikai csatatérré vált sajnos. Ettől függetlenül gondoltam, hogy nem maradhat ki a „Krétakör” egy ilyen szemléből” – mondja a színésznő a beválogatás kapcsán.

Hogy miért fontos számára ez az előadás? „Most, hogy túl vagyunk a választásokon még inkább vérfagyasztó volt, főleg az a szöveg, amit én a végén mondok arról, hogy azoké legyen minden, ami van, akik jól bánnak vele. Egy ilyen országban, ahol most élünk, ez egy eléggé gyomorba vágó mondat. Nagyon nem ez történik” – mondja ezzel kapcsolatban. 

pzs_5768.JPGPéterfy Bori A kaukázusi krétakörben (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Azdac története is nagyon ilyen. Ugyanúgy nincs igazság ezen a világon, soha nem is volt és soha nem is lesz, ezért az ő szálát is csodálatos végig követni, hogy mi lenne akkor, ha egyszer csak egy olyan ember kerülne hatalomra, aki a maga módján ugyan, de emberien tud igazságot szolgáltatni, és nem a saját pénztárcája, haverjai és egyebek alapján, ahogy ugye mindenhol a politikában” – fűzi hozzá A kaukázusi krétakör bírójára utalva.

Az eredeti interjúból, amit Malik Andrea írt, az is kiderül, miért sikerülhetett ilyen jól Az öldöklés istene próbafolyamata, mennyit változott a Száll a kakukk fészkére előadás bemutatója óta az általa alakított Ratched nővér figurája, és miért vállalta el A kaukázusi krétakör félig civil, félig színészi szerepét.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Lázadni bolondulásig (Száll a kakukk fészkére - 7óra7)
A folyton úton lévő ember – Kritikák A kaukázusi krétakörről
A nap fotója - Ki segít és milyen áron? (A kaukázusi krétakör)
A nap fotója – Az öldöklés istenéről
„Az ember egyszerre ragadozó és egy menekülő állat” (Az öldöklés istene)
Péterfy Bori: „Én nagyon szeretek szexuális tárgy lenni”
Péterfy Bori: „Nagyon nagy a kísértés a jóra”

süti beállítások módosítása