„Több időnk volt próbálni, kísérletezni, sőt tévedni és korrigálni is lehetett”

Telihay Péter rendező szerint „a politika akkor fog kivonulni a színházi életből, ha kényszerítjük, hogy tisztelje a függetlenségünket”. A 168 Óra interjúja.

Telihay Péter rendezőként többfelé megfordult, leggyakrabban mostanában a József Attila Színházban dolgozik. Legutóbb Tolsztoj regényét állította színpadra Karenina, Anna címmel.

Telihay Péter (fotó: Merész Márton / 168 Óra)

Azért is választotta a darabot, mert „olyan alapvető kérdéseket vet fel, amelyek történelmi viszonyoktól függetlenül mindig aktuálisak. Például hogy mit tudunk kezdeni a belső szabadságunkkal. Hajlandók vagyunk-e megküzdeni érte, kockázatokat vállalni a szabadságért akkor is, ha súlyos árat kell fizetni? A dráma a nők társadalmi szerepéről, a konvenciók elleni lázadásról is szól. Kétezer éve élünk olyan világban, amelyet a férfiak irányítanak, és ez mindenre rányomja a bélyegét. A nők másféle logikáját, érzékenységét, együttműködési készségét sokkal jobban ki kellene aknázni” – fogalmaz az interjúban.

Telihay Péter a dramaturg- és a rendezőszakot is elvégezte a Színműn, színészként is szerepelt néhány előadásban, de díszleteket is készített. Honnan ez a sokoldalúság? „A színészetet és a díszlettervezést csak hályogkovács módjára műveltem. Miskolcon nőttem fel, egyik nagyapám színész, operaénekes volt, a másik lakatos, háromszoros országos bajnok céllövészetben, és fantasztikusan festett. Apám is lakatos lett nyolc általánossal, anyám az érettségiig jutott el, de a lakásunk tele volt könyvekkel, és mindet el is olvasták” – meséli.

Gyermekkorában testnevelő tanár akart lenni. „Mulya gyerek voltam, anyám elvitt egy testnevelés tagozatos óvodába, azt remélte, ez majd jót tesz nekem. És a sport tényleg jól ment, az iskolában kosaraztam, fociztam, beleszerettem a szertornába, de az alkatom miatt nem voltam alkalmas profi tornásznak. Kitaláltam, hogy testnevelőtanár vagy sportriporter leszek. A gimnáziumban viszont megnyíltam a színház felé” – emlékezik ezekre az évekre. 

Létay Dóra és Gazdag Tibor a Karenina, Anna előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Először színész akartam lenni, de – mint mondja – volt annyi realitásérzéke, hogy belátta: ez nem fog neki menni. Ekkor jelentkezett dramaturg szakra, noha fogalma sem volt előtte, mit jelent a dramaturgia. Még az egyetem alatt a budapesti Katonába került gyakornokként, ahol rájött, hogy a rendezés érdekli. Jelentkezett hát a Színműre, ezúttal rendezőszakra Ádám Ottó osztályába. „Mi voltunk Ádám Ottó utolsó osztálya. Fantasztikus ember volt. Egyszer azt mondta nekem: „Tudja, Péter, a rendezés 70 százalékban fizikai munka és 20 százalékban tudás. A többi a szerencsén és a tehetségen múlik.” Nem hittem neki akkor. Ma már tudom, mennyire igaza volt” – meséli.  

Pályája során többet dolgozott vidéken és határon túli színházakban, mint vidéken. „Diploma után a Vígszínházhoz szerződtem ugyan, de nekem az olyan volt, mint egy rideg, tekintélyelvű nagyüzem. Rendeztem a Radnóti Színházban is, de ott sem találtam a helyemet. Ráadásul Budapesten nem volt lakásom, vidéken viszont színészházakban lakhattam. Az ottani társulatokban sokkal védettebbek voltunk. A közönség nagyon szeretett minket, kíváncsiak voltak ránk. Több időnk volt próbálni, kísérletezni, sőt tévedni és korrigálni is lehetett” – mondja az okokkal kapcsolatban.

Ez a szabad helyzet tapasztalata szerint a Fidesz 1998-as kormányra kerülésével változott meg. „A politika egyre erősebben rátenyerelt a színházakra, és a fokozódó nyomásban a szakma is egyre megosztottabb lett. A politikai kiszolgáltatottság az emberek egzisztenciáját is fenyegette” – mondja. Az ideológiai csatározásoktól távol, Komáromban kezdett el dolgozni művészeti vezetőként. Szerette ezt az időszakot, amelynek nagyrészt az vetett véget, hogy egy interjúban azt mondta, nem az a cél, hogy a legjobb felvidéki magyar színház legyenek, hanem a legjobb szlovákiai színház szeretnének lenni, amely történetesen magyar nyelven játszik. És a magyar nyelv őrei sem kívánnak lenni, mivel ez nem a színház feladata. Az interjú „kiverte a biztosítékot a helyi magyarság hangadói közt”. 

Gazdag Tibor és Mészáros András a Karenina, Anna előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Most a József Attila Színházban rendez a legtöbbet, amelynek a vezetője Nemcsák Károly vállaltan és nyíltan jobboldali beállítottságú ember. A riporter felvetése szerint ez független alkotóként akár zavarhatná is. Telihay Péter azonban sokat köszönhet Nemcsák Károlynak, mivel amikor mélyponton volt, Nemcsák volt az egyetlen, aki munkát ajánlott neki. „Nemcsák azon kevés igazgatók egyike, aki ember tudott maradni: empatikus és becsületes, nemcsak velem, hanem a társulat minden tagjával. A politikát pedig egyáltalán nem viszi be a színházba, amit az is mutat, hogy közismerten ellenzéki művészek is dolgoznak itt” – mondja ezzel kapcsolatban Telihay Péter.

Véleménye szerint a kultúrpolitika megváltozását nem a kormányoktól kell várni. „Ameddig mi nem tudunk megváltozni, addig az általunk működtetett hatalmi struktúrák sem fognak változni. Megszoktuk, hogy ebben az országban ötszáz éve felülről irányítanak minket, és felülről várjuk a megoldásokat. Pedig ez tévút” – vallja, hozzátéve – „Az embernek egyénileg kell megküzdenie a szabadságáért és ragaszkodnia az értékrendjéhez. A politika akkor fog kivonulni a színházi életből, ha kényszerítjük, hogy tisztelje a függetlenségünket. Különben, tartok tőle, csak a problémákat görgetjük magunk előtt”.

Az interjúból, amit Sándor Zsuzsanna készített, az is kiderül, mi alapján választotta ki a Karenina, Anna főszereplőit, közöttük Gazdag Tibort, aki egy szappanopera, a Jóban Rosszban Pongrácz főorvosaként lett közismert, mit gondol az előadásról, és a rendszerváltás hogyan „vágta ketté az életét”.

A teljes interjú itt olvasható.