Jazzkéz & Whisky – Színház a színházban

A Spirita Társulat bemutatója egy lepusztult, csőd szélén álló színházi társulat történetével kínálja meg a „Facebook-generációt”.

A klasszikus színművek modernizált feldolgozásával és kortárs darabok bemutatásával egyaránt foglalkozó Spirita Társulat évek óta a budapesti Bethlen Téri Színház rezidens prózai társulata. Az egyre bővülő alkotógárda vallott küldetése, hogy az Y-generáció nyelvén beszéljen mindannyiunkat érintő, érzelmi és társadalmi kérdésekről.

jazz.jpgEgressy G. Tamás, Nagy Kata, Krausz Gábor (forrás: Spirita Társulat)

Eddigi klasszikus előadásaik – Rómeó és Júlia, Hamlet, Antigoné, #SzentivánéjiÁlom, Macbeth, Zárt tárgyalás – mind a jól ismert művek mai színpadi nyelvre történő adaptálását, ezáltal a „Facebook-generáció” megszólítását tűzték ki célul.

Az idei évad utolsó Spirita premierje, a Jazzkéz & Whisky a társulat vezető rendezője, Egressy G. Tamás színműve, így az előadás ősbemutatóként kerül a nézők elé, akik egy független színházi társulat küzdelmeit, megpróbáltatásait, kudarcait és örömeit láthatják a színpadon.

Egy romos, lepusztult, csőd szélén álló színház társulata a Szentivánéji álom bemutatójára készül. Ez az utolsó esélyük: ha nem jön össze a siker, lehúzhatják a rolót. A színház dramaturgja, Havasi Dámon skizoid hajlamú, mély lelki problémákkal terhelt, reménytelenül szerelmes művészember. Hallucinációkkal és látomásokkal küzd – az őt körülvevő emberek a képzelet birodalmában alternatív személyiségeket vesznek fel, és idővel megkérdőjeleződik a realitás, majd végleg elmosódik a valóság és az álomvilág határa... 

borito_v.jpg

Mihez kezdhet egy művész, ha elveszíti az ihletet? Hogyan működik egy hitét és motivációját veszített közösség? Miként találhat mégis táptalajra a művészi kibontakozás egy ilyen környezetben? Hol húzódik a határ valóság és képzelet, realitás és fantázia között? Mennyire szabad átengednünk magunkat a fikció és az artisztikum világának? – teszi fel az előadás a maga kérdéseit.

Az előadás főbb szerepeiben Nagy Kata, Krausz Gábor és Egressy G. Tamás látható.

Az előadás május 23-án, 24-én és 25-én, este 7 órai kezdéssel látható a Bethlen Téri Színházban.

(Forrás: Spirita Társulat)

süti beállítások módosítása