Gyereknapi dzsembori a Müpában

Ingyenes programokkal: PASO koncerttel, mesékkel, játékokkal és kreatív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket május 27-én. 

Az ingyenes Cifra Palota XXL – Gyermeknapot május 27-én a PASO koncertje nyitja, lesznek zenék és mesék három színpadon; bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív és ismeretterjesztő foglalkozás várja a gyermekeket és felnőtteket.  

cifra_palota_xxl_gyermeknap_mupa_credit_palyi_zsofia1.jpgFotók: Pályi Zsófia

A Müpa nagyszabású gyermeknapi programsorozatát fennállása óta, immáron tizennegyedik éve rendezi meg. A Cifra Palota XXL – Gyermeknap – amely az ingyenes vasárnapi rendezvény, a Cifra Palota „nagytestvére” – célja, hogy alternatívát nyújtson azoknak a családoknak, akik a majálisok hangulatán túl a kulturális kikapcsolódás iránt is érdeklődnek.

A Müpa előtti zenés színpad már délelőttől megtelik, zenészek színe-java váltja majd egymást rajta. A sort a szülők egyik nagy kedvence, a PASO nyitja egy matinékoncerttel. A Müpa rezidens gyerekzenekara, a Búgócsiga Zenede idén sem marad ki a fellépők közül, színpadra lép még a Csurgó zenekar, a gyermekek alkotta ütőzenekar, a Drums Ütőegyüttes pedig Samba à la drums koncertjével szerepel.

A Fesztivál Színház színpadán a #népzene előadáson kiderülhet, hogyan tud a népzene megújulni, és a gyermekek számára is izgalmas lenni. A Kollektív Alternatív Zeneműhely ifjú rockzenészekből álló formációja pedig bebizonyítja, hogy tényleg bármelyik gyermekből lehet zenész. 

cifra_palota_xxl_gyermeknap_mupa_credit_palyi_zsofia2.jpg

A legkisebbeket ezúttal is a Mesés-táncos színpad várja, ahol Benedek Kriszta Kerekítő Tippentője után a Tintaló Társulat Horgászni tilos! című cirkuszi produkciója várja a kicsiket, majd a Süni, a pökhendi című bábjáték következik. A Szamárfül Projekt drámapedagógiai műhely A gomba alatt című előadással érkezik, a Napra-Forgó pedig pörgős táncházzal kínálja meg a közönséget.

A színpadi események mellett még számtalan lehetőség lesz a szórakozásra. A kreatív foglalkozásokon és a sokszínű sportlehetőségeken túl a gyermekek többek közt kipróbálhatják a Müpa önálló fejlesztésű, virtuális valóság alapú zenei játékát, ami szórakoztató módon járul hozzá a gyerekek zenei neveléséhez. A WWF - Élővilág party a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, de lesz körhinta és látványos királyi várjáték is. 

(Forrás: Müpa)

süti beállítások módosítása