A szegedi színházi élet legjobbjait díjazták

Huszadik alkalommal adták át a Dömötör-díjakat. Az idei életműdíjas Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktora lett.

Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Nagy László pályafutása során mindvégig a kultúra területén dolgozott. A Szegedi Nemzeti Színházat 1982-től egy évtizeden át irányította, majd 2007-től kommunikációs, 2009-től ügyvezető igazgatóként vett részt a teátrum vezetésében. 2012-ben a társulat örökös tagjává választották. 1995-től 12 esztendőn át az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatójaként dolgozott.

rene-horz.jpgSzilágyi Annamária a XIV. René és Pataki Ferenc az Amadeus előadásában (Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

A teljes szegedi színházi életet lefedő Dömötör-díjat 1999-ben civil kezdeményezésre alapították, 2006-ban bekerült Szeged városának hivatalos kitüntetései közé. A kategóriák többségében a nézők szavazatai alapján dől el a díjazott személye. A legjobb háttérmunkás címet a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, ezt idén Kerek Mónika kapta.

A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsoron a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat Pataki Ferenc kapta Peter Shaffer  Amadeus című színművében Antonio Salieri megformálásáért. A darab alkotói közül a legjobb látványtervezőnek járó elismerést Debreczeni Bori, a legjobb jelmeztervező díját Ignjatovic Kristina érdemelte ki. 

A legjobb női színészi alakításért járó elismerést Szilágyi Annamária nyerte el, a XIV. René című zenés vígjátékban nyújtott alakításáért, melyben I. Irina, Illíria királyasszonya szerepében láthatta a közönség.

A legjobb opera-énekesnőnek az évadban Bizet Carmenjében Micaëlát alakító Kónya Krisztiánát választották. A legjobb operaénekesnek járó elismerést László Boldizsár kapta, őt Verdi Ernani című operájának címszerepéért díjazták, a mű színpadra állításáért Toronykőy Attilát jutalmazták a legjobb rendezőnek járó elismeréssel.

A legjobb táncos az idén Szigyártó Szandra lett a Négy évszakban nyújtott alakításáért.

A gyermekközönség díját Czene Zoltán vehette át, ő a János vitéz című dalműben Petőfi Sándort játszotta, az év művészeti teljesítményéért járó elismerést pedig a Szegedi Nemzeti Színház Énekkarának ítélte oda a kuratórium.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása