A 122. évadban a Vígszínház 705 előadását több mint 430 ezren látták.
Eszenyi Enikő igazgató köszöntötte a társulat hűséges tagjait: Venczel Vera 50 éve, Kútvölgyi Erzsébet 45 éve, Presser Gábor 40 éve dolgozik a társulatban. Magyar Péter gazdasági igazgató pedig Eszenyi Enikőt köszöntötte, aki 35 éve tagja a társulatnak.
A díjazottak és felköszöntöttek (forrás: Vígszínház)
„A kiscsillag is csillag díj”–jal járó emlékgyűrűt – amelyet Szatmári István, a Vígszínház egykori színészének emlékére, felesége Szatmári Liza alapított – Hajduk Károly vehette át. A Harsányi Zsolt Emlékdíjat Forgách Andrásnak ítélte oda a kuratórium. A Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, amely 1971 óta kétévente kerül átadásra, az idén Orosz Ákos nyerte el. A Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat idén Vecsei H. Miklósnak adták át. Az Ajtay Andor-emlékdíjat a társulat titkos szavazatai alapján választott zsűri idén Szilágyi Csengének és ifj. Vidnyánszky Attilának ítélte oda.
A Vígszínház-díjjal olyan művészeket jutalmaz a színház igazgatója, akik kreatív alkotómunkájukkal, kiemelkedő művészi teljesítményükkel hozzájárultak a Vígszínház sikeréhez. Az elismerésben Szép Zsuzsanna és Wunderlich József részesültek.
Akik a színházhoz szerződnek a következő évadtól: Balázsovits Edit, Waskovics Andrea, Szántó Balázs és Gyöngyössy Zoltán.
Néhány nap múlva a társulat hatvankilenc tagja Kínába utazik, ahol a Háború és béke című előadással vesznek részt a Harbini Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
(Forrás: Vígszínház)