Baranyai Anna: „Figyelem a másik rezdüléseit, rácsatlakozom a csápjaira”

Az énekes színésznőtől többek között azt is megtudtuk, hogyan lesz egy hamisan éneklő kislányból a legnagyobb musicalek főszereplője.

Baranyai Anna a Budapesti Operettszínházban kezdete a pályáját, majd a Győri Nemzeti Színház zenés produkcióiban szerepelt, jelenleg a Madách Színházban játszik és énekel. Három évvel ezelőtt álmodott meg egy koncertet, ahol Sándor Péterrel ketten, majd végül Egyházi Gézával hárman, élőzenével egy kicsit (vagy nagyon) másképp mutatják meg a musicaleket és ismert pop-rock dalokat. Így született meg a Musical Revolution című produkció, amelyben most Egyházi Géza helyett Miller Zoltán fog szerepelni június 24-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. (Jegyeket itt lehet rá vásárolni.)

                 Sándor Péter, Baranyai Anna, Miller Zoltán (forrás: Madách Színház)

A beszélgetés során nem csak az derült ki, hogy a zenés színház kiemelt szerepeihez nem minden esetben a tisztán csengő gyermekkori énekhang vezet, de megtudtuk, melyek a legnagyobb élmények egy énekes számára, és mitől több a Musical Revolution, mint egy nagy kiszerelésű hakni. Ahogy az is gyanússá vált, hogy talán mégsem annyira könnyű ez a bizonyos könnyű műfaj.

Azt gondolom, nagyon hamar kiderül, hogy valakinek jó hangja és hallása van.

Nos, nálam ez gyerekkoromban nem derült ki, visszahallgatva az akkori felvételeket, nagyon hamisan énekeltem (nevet). Viszont sokat jártam a Madách Színházba és az Operettbe, ahol rengeteg zenés előadást néztem és hallgattam, és valahogy ráéreztem a dolgokra. Gátlásos kislány révén eszembe sem jutott, hogy emberek előtt énekeljek, otthon magamnak azonban rendeztem zenés előadásokat, és a négy fal között rendszeresen énekelgettem is.

Hogyan lett ebből zenés színházi karrier?

Tinédzserként rajongtam Nagy Sándorért – aki akkor tizenkilenc éves volt és a Toldy Mária Musical Stúdióba járt. Ő mondta – félig-meddig viccesen –, miért nem próbálom meg én is. Ha ő mondja..., gondoltam, és az esélytelenek nyugalmával  megpróbáltam. Felvettek. A stúdió akkor csatlakozott az Operettszínházhoz, és akkor lett Pesti Broadway Stúdió a neve. Mára gyakorlatilag az Operettszínház teljes fiatal generációja onnan kerül ki és indul el a pályán. 

Sándor Péter, Baranyai Anna és Miller Zoltán a Musical Revolution plakátján

Azt is gondolom, hogy sokkal objektívebb mércéi vannak annak, hogy valaki jó énekes lehessen, mint annak, hogy jó színész. Szerinted mitől jó egy énekes?

Vannak persze genetikai adottságok, mint például a hangterjedelem, ami nagyon fontos, és amit valamennyire lehet fejleszteni, de szerintem alapvetően ugyanattól jó egy énekes, amitől egy színész. Ha őszintén, szívből és tehetséggel csinálja, amit csinál. Ha van mondanivalója. Ha sok színe van a hangjának. Ha nagy a kifejezőereje. Ha egyéni. Ha van sugárzása. Itt persze elengedhetetlen a biztos énektechnika alap, ami nélkül minden esetleges lesz. Ha ezt valaki megszerzi, már tud arra koncentrálni, hogy gondolatokat és érzéseket fejezzen ki. Hiszen a dal tulajdonképpen megzenésített próza.

Ez folyamatos munka, én például a stúdió elvégzése után hosszú ideig Kővári Judit énektanárhoz jártam, aki sokszor pótanyám is volt, de voltam Oláh Sándor operaénekesnél is, Póka Balázsnak a PS Produkció énekmesterének is sokat köszönhetek, és most megtaláltam Kaposi Margitot, aki egy kilencven éves énektanár, leginkább operistákat tanít. Fantasztikus személyiség. Egy énektanárnál nagyon fontos, hogy lelkileg is rátaláljunk egymásra, mivel ő egy kicsit a mentorod, egy kicsit a pszichológusod is. A Musical Revolutionre is vele készültem.

Ehhez a koncerthez ugyanis komoly kondícióra van szükség, hiszen körülbelül harminc dal hangzik el, amit hárman adunk elő. Azt próbáljuk megmutatni, hogy mennyire színes a musical irodalom. Talán még mindig él az emberekben, hogy a musical valami klasszikus, csillogó-villogó, habos babos, lenézendő műfaj. Miközben ma már ezer válfaja van. Mi ezt a színes és széles skálát szeretnénk megmutatni.

                 Egyházi Géza, Baranyai Anna és Sándor Péter a Musical Revolutionben (fotó: Denucz Dóra)

Ezek szerint ti válogattátok a dalokat.

A Musical Revolution teljesen a saját gyerekünk. A vetítést, a színpadképet, a világítást, az elhangzó dalokat, azok összefűzését mind mi találtuk ki, terveztettük meg.

Hogyan indult ez a történet?

Három éve a Győri Nemzeti Színházban játszottam Sándor Péterrel együtt, a Sakkban és a Jézus Krisztus szupersztárban is. Felvetettem, mi lenne, ha ketten csinálnánk egy közös koncertet élő zenekarral. Győrben ebből végül nem lett semmi, de Péter a Szegedi Nemzeti Színházban kapott szerepet, ahol együtt játszott mindkettőnk közös barátjával és kollégájával, Egyházi Gézával. Ott végül megkaptuk ezt a lehetőséget.  

Most viszont Miller Zoltán lesz a partneretek Egyházi Géza helyett. Ő hogyan került képbe?

Géza egyeztetési problémák miatt nem tud most fellépni velünk. Egyelőre sajnos elbúcsúzott a produkciótól. 2012-ben Szombathelyen az Evitában együtt játszottunk vele és Miller Zolival, mindhárman nagyon jó barátságba kerültünk, így egyértelmű volt, ha valakit hívnunk kell helyette, az biztos, hogy Zoli lesz. Arról nem is beszélve, hogy Miller Zoltán olyan szakmai nívót képvisel, ami bárhol a világon megállja a helyét.

                                            (Evita / fotó: Telegdy István)

Mit mondanál arra a szemtelen felvetésre, hogy a Musical Revolution voltaképpen egy gigahakni?

Értem a felvetést, és igen, lehetne egy gigahakni is, azonban itt nem arról van szó, hogy három énekes összegereblyézik kéttucat biztosan befutó slágert, amit aztán bejátszott zenére elénekel. Ebben a produkcióban nem kevés énekesi, még annál is sokkal több alkotói és szervezői munka van. Találtunk négy olyan zenészt, akik a hazai jazz és könnyűzenei élet kiválóságai, és folyamatosan ötleteltünk, hogyan lehet több és más, mint amikkel valóban gyakran lehet találkozni, és amilyeneken magunk is részt szoktunk venni. Az egyik ilyen ötletünk például, hogy bizonyos musicalszerzők vagy például a Hair esetén egyvelegeket csináltunk: itt nem dalokat adunk elő egymás után, hanem keresztmetszeteket szerkesztettünk.

A nagy zenekaros számokat a négyfős rock szekció (Révész Richárd, Studniczky László, Végh Balázs és Dajka Krisztián) átdolgozta.  Nem szerettük volna, hogy egy dal úgy szólaljon meg, ahogy már mindenki hallhatta. Egy kicsit szerettük volna kifordítani őket a saját stílusukból. A paletta hatalmas. A választáshoz hozzásegít az is, amit hárman az életünk és pályánk során közösen étéltünk. A Nyomorultakban például, amit a Madách Színházban játszunk, mind Sándor Péter, mind Miller Zoli és én is benne vagyok. Érdekesség, hogy abból is előadunk, de nem azokat a dalokat, amiket az előadásban játszunk. Mi hárman, vagy ebben az esetben most már négyen egymást választottuk, és amikor három egyéniség színpadi energiája összeadódik, az valami egészen különleges élmény tud lenni. És velünk van a Madách Színház három kitűnő énekese (Porzsolt Éva, Pethő Dorka és Szabó Gyuszi), akik vokálként szerves részei az előadásnak, nélkülük nem is működhetne ez az egész.

Néha azt álmodom, hogy bármit tökéletes tisztán el tudok énekelni, de hogy ezt valakivel közösen is meg tudjam tenni, odáig álmaimban sem merészkedek. Azt hiszem, ez valami különös érzéki és intim együttlét, még ha több százan hallják és látják is.

A duett lényege az adok-kapok, hogy figyeljünk egymásra és az arányérzék, hogy ne akarjam lenyomni a másikat. Figyelem a másik rezdüléseit, rácsatlakozom a csápjaira, belőle táplálkozom. Ez lehet támogató és lehet egymás stuffolása is. Most legutóbb a POSZT-on például Sándor Péterrel énekeltük az I Want It All című számot a Queentől, és olyan szinten egymásra tudtunk hangolódni, hogy szinte euforikus volt. Olyan ez, mint egy labdajáték. Fantasztikus érzés, amikor feldobsz egy labdát, mire ő is rátesz még egy lapáttal, csak énekeltek és árad szét az energia. Ha van őszinte gondolat, energia és kémia két énekes között, meggyőződésem, hogy az a nézőhöz is eljut. 

                 Baranyai Anna és Sándor Péter a győri Sakk előadásában (fotó: Szirmai Klári)

Petivel sokat játszottam együtt. Ahogy belenézek a szemébe, azonnal tudom, ha baja van, mert például nem hallja jól magát, vagy azt szeretné, ha én impróznék vagy éppen most őbelőle jönne valami, amit egyedül szeretne megcsinálni. Ez valóban különleges élmény.

Hogyan működik a ti hármasotok ezen a koncerten?

Én mindig a kihívást keresem, márpedig mind Miller Zoli, mind Sándor Péter az ország legjobb musical énekesei között van. Sándor Péternek olyan hangi adottságai és kisugárzása van, ami nagyon ritka a musical szakmában, korosztályának egyik kiemelkedő alakja. Miller Zoltán ugyanígy a saját korosztályában, ráadásul mögötte hatalmas mennyiségű tapasztalat és komoly eredmények állnak. Van egy csodás rocktenor (Sándor Peti) és egy magas bariton (Miller Zoli), nekem pedig drámai mezzoszopránként mindkettőjükhöz alkalmazkodnom kell. Mindkettejükben rengeteg szenvedély és szuggesztivitás van, ami tőlem sem áll távol, noha nekem itt a finomabb vonalat kell, képviseljem, de azért én is bedurvulok a végére (nevet).

Miller Zoltán belépése mennyiben változtatja meg a produkciót?

Egyértelmű, hogy Zolinak más a személyisége, mint Egyházi Gézának. Mindketten őrültek a szó legnemesebb értelmében, és baromi jó a humorérzékük. Zoli talán határozottabb, a humora ellenére eggyel kevésbé bolondos és bohém, mint Géza. Inkább drámai alkat, de popot is remekül énekel és kifejezetten impulzív a kisugárzása. És persze ha kell, hatalmas showman. Emiatt vele picit más lesz az előadás. Nem jobb vagy rosszabb, más. Új energiákat, és emellett új dalokat hoz a produkcióba.

Egyházi Géza, Baranyai Anna és Miller Zoltán a szombathelyi Evita után

Nézőként az együtténeklés mellett a másik nagy képzelgésem, amikor úgy énekel valaki, hogy egy teljes zenekar áll és szól mögötte. Te mikor élted át ezt először?

Ezt első alkalommal huszonegy évesen tapasztaltam meg az Operettszínház Rómeó és Júliájában, amibe be kellett ugranom zöldfülűként – nagyzenekarral nagyszínpadon fényekkel és mikroporttal. Körülöttem pedig a műfaj legjobbjai. Ennél azonban van egy még fantasztikusabb érzés: amikor nem a zenekari árokban, hanem a színpadon van a zenekar. Én figyelem őket, ők figyelnek engem. Ilyenkor érzed, ahogy együtt lüktettek ebben a közös élményben. De mindmáig, amikor a Nyomorultakban megszólal a nyitány, összeszorul a gyomrom, és magamban hálát adok, hogy ezt megélhetem.

A musicaleknél elég bonyolultnak tűnő belépések is szoktak lenni. Van olyan, hogy ennyi tapasztalattal és gyakorlással is elvétitek?

Persze, senki nem gép (mosolyog).

És ilyenkor mi történik?

A zene kérlelhetetlenül megy tovább, az énekesnek pedig vissza kell találnia minél előbb, vagy csendben maradni, és remélni, hogy rá fog találni valamikor az ütemére. Ilyenkor határozottan úgy teszünk, mintha jól menne minden (nevet). Most sem állíthatom teljes biztonsággal, hogy nem lehet egyetlen hibás hang sem a koncerten. Természetesen törekszünk rá, hogy ne legyen, de hiszem azt, hogy a tökéletesség és hideg profizmus soha nem olyan érdekes, mintha valamit szívvel-lélekkel csinálsz, miközben törekedsz a legjobbra.

Sándor Péter és Baranyai Anna (fotó: Fehér Alexandra)

A musicalre sokan, köztük én is azt mondom, hogy könnyű műfaj, például az operához képest.

Pedig táncolni, pontosan énekelni és mellette még prózát is mondani egyáltalán nem könnyű dolog. Azok a prózai színészek, akik kipróbálják ebben magukat, mondják is, hogy ez egy borzasztóan összetett és nehéz műfaj. Egyszerre táncolni és énekelni például olyan kihívás, amire külön kell tréningezni. Az Operettszínház Rudolf című előadásában, amibe ezelőtt jópár évvel be kellett ugranom, például van egy jelenet, ahol húznak-vonnak, miközben nagyon nehezet énekelek. Erre a szerepre úgy készültem fel, hogy futógépezés közben énekeltem. Szóval nem is olyan könnyű ez a könnyű műfaj, de akkor csináljuk jól, ha úgy tűnik, mintha az lenne.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Nagyszabású jubileumi évad az idei Budapesti Nyári Fesztiválon