„Rettenetesen utálom a napi politikával átszőtt, földhözragadt színházat”

Kubik Anna Az Origónak mesélt a tanító és trágárkodó színházról, szerelmek elvesztéséről, hitről és arról, hogy mostanában mi teszi igazán büszkévé.

Kubik Anna a régi Nemzeti Színházban kezdte pályafutását, jelenleg a debreceni Csokonai Színház színművésze. 

Tizennégy éves koráig nem látott színházi előadást, és orvos szeretett volna lenni. Ez akkor változott meg, amikor Székesfehérváron látott egy A kőszívű ember fiai előadást. „Igaz, a vért sosem bírtam, de azt gondoltam: nincs szebb hivatás, mint másokon segíteni - amellett hősnő akartam lenni, s hittem, hogy orvosként mindjárt az is leszek. Hanem aztán nagyon rácsodálkoztam arra a fehérvári előadásra: erős hangsúly volt benne a családon, hazaszereteten, becsületen, nemzeti összefogáson, amik a mi hétköznapi életünkben is fontosak voltak. Már nem akartam orvos lenni” – emlékezik az interjúban.

Harmadjára vették fel a Színműre, addig könyvesbolti eladóként dolgozott. „Ha nem lehetnék színésznő, akkor vennék magamnak egy könyves pavilont, és árusítanék, de inkább olvasnék” – vallja.

Nem könnyen indult számára a Színmű, ahol Kazimir Károly és Iglódi István osztályába járt. „A főiskolán kezdetben rettenetesen zárkózott voltam, a mai napig elcsodálkozom azon, hogy felvettek. Mozdíthatatlan voltam, mint egy kőszobor, hangom meg semmi. Az első félévi rostavizsgán rezgett is rendesen a léc. Kazimir mégis bízott bennem, ami nyitogatta bensőmben a lezárt ajtókat. Gondoltam, ha Kazimir Károly ennyire szeret, akkor nem hozhatok szégyent rá. Sokat segített Bubik István is, akivel hamar szerelembe estünk” – emlékezik ezekre az évekre a színésznő.

             Kubik Anna Az ajtó debreceni előadásában (fotó: Máthé András) 

„Ő egész más habitus volt, mint én” – mondja Bubik Istvánról, hozzátéve – „Csak lestem, hogy így is lehet: fesztelenül kiadni az érzelmeket, gondolatokat. Óriási hatással volt rám. Az első év végi vizsgán már kaptam egy „brávót” Ádám Ottótól, ami nem volt szokványos”.

Sütő András  Advent a Hargitán című darabjának 1986-os, némiképp tüntetésjellegű bemutatója után, ahol Kubik Anna játszotta Árvai Rékát, az akkori egy párt is megkereste őt egy ajánlattal: „Hamarosan megkerestek a Képviselőházból, és kérdezték: lennék-e KISZ-titkár valamilyen fővárosi testületnél? Azt gondolhatták: hitelesíti a létezésüket, ha Árvai Réka megformálója kerül a pozícióba. Persze nemet mondtam a kérésre, ők meg békén hagytak”.

Csiszár Imréhez ment feleségül, akit két év után menesztettek a régi Nemzeti Színház éléről, így kerültek mindketten a Budapesti Kamaraszínházhoz. „Imre Hevesi Sándor és Németh Antal nyomán próbálta megújítani a színházat. De az intézmény mindig is rosszul viselte a megújítási kísérleteket. Úgyhogy Imrét két év után kiebrudalták” – emlékezik erre az időszakra, hozzátéve – „Nekem jólesett a váltás. Sokévnyi nagyszínpadi feladat után intimebb előadásokban vehettem részt az Asbóth utcai teátrum apróbb terében”.

A Művész Színházról is szó esik a beszélgetésben, amelyet Kubik Anna megfogalmazásában „hamar „vérbe fojtottak” az akkori fővárosi színházigazgatók. Túl sok jó „munkaerő” szerződött oda a színházaikból. Azt is rosszul tűrték, hogy Schwajda György tisztességgel megfizetett minket, először és utoljára, mióta a pályán voltunk. Végül Törőcsik Marin verték el a port, minden alap nélkül azzal vádolták, hogy milliókat sikkaszt. Pedig csak azt csinálta, amit minden színházigazgató: színházi évadokkal kalkulált, nem naptári évben gondolkodott. Mégis azt kérték tőle számon: miért nem úgy gazdálkodik, mint bármely kereskedelmi vagy ipari cég”.

                                                    (Fotó: Hatlaczki Balázs)

Jelenleg is sokat dolgozik, Debrecenben és Budapesten is játszik. „Most úgy érzem: leginkább csak a szemközti Kamaraerdő fáit szeretném bámulni az otthonom ablakából vagy Zamárdiban a szőlőhegyet. Nem panasz, de tény: önmagában már az is művészet, ahogy egy színész megélni igyekszik. Ha nem színpadon, akkor úton vagyunk, akik a vidéki színházakat választják, más munka már alig fér bele az életükbe!” – meséli.

„Még mindig hiszek abban, amit a régi Nemzeti nagy öregjeitől tanultam: a mi szakmánknak van némi – a legjobb értelemben vett – nevelő funkciója is. Például a hazaszeretetet, az emberséget, a jó modort, az erkölcsi kérdéseket illetően” – vallja, hozzátéve – „Miközben a mai színház sok más irányba is tart, ami nekem már nem szívügyem. Nem titkolom, rettenetesen utálom a trágárságot, a formális, semmiről se szóló, közönségesen köldöknézegető előadásokat, az agyonkorszerűsített, napi politikával átszőtt, üzengetős, földhözragadt színházat”.

Az eredeti interjúból, amelyet Sztankay Ádám készített, az is kiderül, mit köszönhet egykori színműs tanárainak, és miért vált „rendszerroppantóvá” az a bizonyos Advent a Hargitán.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Kubik Anna nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat Brassóban
Kubik Annát hatvanadik születésnapján a Csokonai Színház társulata köszöntötte