„A háború következményeit kellene fejtegetni”

Elor Emina a POSZT-on sikeresen szereplő újvidéki előadás próbafolyamatáról, a történet által felvetett kérdésekről és a forradalomról beszélt.

Az Opera Ultima sikere után visszatér a POSZT-ra az Újvidéki Színház, méghozzá egy Danilo Kiš novelláskötetéből készült előadással, a Borisz Davidovics síremlékével. Az előadás a legjobb társulati összjátékért és a legjobb színházi zenéért is díjat nyert.  

Borisz Davidovics síremléke

Az olvasópróbán találkoztál először a szöveggel vagy olvastad korábban Danilo Kiš novelláskötetét? Mik voltak az első gondolataid?

Elor Emina: Danilo Kišsel a középiskolai tananyagban találkoztam először. Bevallom, sohasem tartozott a kedvenceim közé, így nem is igazán mélyedtem bele a munkásságába. Amikor kiderült, hogy a Borisz Davidovics síremlékét visszük színpadra, az jutott eszembe, hogy milyen fölkapott most Kis, és hogy keményfába vágjuk a fejszénket.

Milyen volt együtt dolgozni Alekszandar Popovszkival?

Új élmény volt. Nagyon sokszínűen és számomra kiváló hmm.. hát érzékkel, stílussal nyúl az adott anyaghoz. Ahogy ő fogalmazott: szabadesésben, ejtőernyő nélkül.

Mivel kellett leginkább megküzdened a karakterformálás során? Mennyire áll hozzád közel ez a szövegfolyam?

Én Zinaida Mihajlovna Meisnert alakítom, legalábbis két-három jelenetben is ezt állítom magamról. Ő egy forradalmár/nő. Igyekeztünk személyre szabni, közel hozni a színészt a karakterhez, a szöveget az előadáshoz, az előadást a nézőhöz. Talán ez a második az, amivel a leginkább küzdöttem, hiszen ez egy nem színpadi szöveg színpadi megjelenítése. 

Mit tudunk meg az előadás által erről a fiktív hősről, Borisz Davidovicsról és magáról a korszakról?

Megtudjuk, hogy háromszor született és valószínűleg annyiszor is hal meg, megtudjuk, hogy ki volt az apja, hogy hány alakot öltött, hogy tizenháromszor tartóztatták le. A korszak keresi a maga forradalmárt és a forradalmár a maga korszakát. És megtudjuk azt is, hogy mik a kenotáfiumok...

Milyen kérdések, gondolatok fogalmazódtak meg benned a forradalommal, a háborúval kapcsolatosan a próbafolyamat során?

Hogy milyen nehéz meló is ez a forradalmárság. Kitartani a végsőkig a meggyőződésben, hogy amiért harcolsz az jót, jobbat hoz. És egyáltalán igazságos-e másokon átgázolva teremteni meg azt a – te meggyőződésed szerinti – jobbat.

Hogy látod, ez a pár évtizedes mű mennyire reflektál nyíltan a mai állapotokra? Mi az, ami átfedést jelenthet?

Érdekes volt azt fejtegetni, hogy ma mit jelent a forradalom. Létezik-e egyáltalán. Mennyire lett pejoratív ez a szó, és volt-e valaha pozitív előjele. A terrorizmus a mai forradalom? Ha ölsz a saját igazságod nevében, az forradalom, terrorizmus, vagy simán bűncselekmény? 

Mit gondolsz, mennyire feladata ma a színháznak a háborúkról beszélnie, különösképpen Szerbiában? Mennyire érzékeny téma ez?

Hát... egyre fölöslegesebbnek tartom a háború témát. Én az a generáció vagyok, amelyik rendesen megszívta. Nyolc éves voltam, amikor elkezdődött a széthullás. Azóta sem sikerült összerakniuk egy normális országot. A legszebb éveim mennek el úgy, hogy folyamatosan a reménytelenség lebegett az orrunk előtt. Mármint az az életérzés, hogy vért fogunk pisilni ahhoz, hogy egy élhető egzisztenciájú erős középréteghez tartozó állampolgárok legyünk, akik becsületes munkával megkeresik a családi házra, az autóra, a kenyérre, a nyaralásra valót.

Nem mintha nem lenne mit ennem, de azért van még egy huszonöt évnyi perkálnivalóm a banknak ahhoz, hogy azt mondhassam, a lakásom az enyém. És ahhoz, hogy ez változzon, nem hiszem, hogy elég a háborúról előadást csinálni. Az már megvolt. Tudjuk, ment a gyűlöletszítás meg az egymás öldöklése. Persze nem szabad megfeledkezni az áldozatokról, és emlékezni kell rájuk. Tisztelni azokat, akiket a legnagyobb veszteségek értek. De a háború következményeit kellene fejtegetni. A mát.

(Forrás: POSZT)

Kapcsolódó cikkek

Merész döntés – Ők az idei POSZT díjazottjai!