A Magyar Színház emlékezett meg egy írással a néhány nappal ezelőtt, 80 évesen elhunyt színészről, pedagógusról.
Huszár László 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán és Szinetár Miklós tanítványaként. A főiskola után az egri Gárdonyi Géza Színház társulatához szerződött. 1966-tól a debreceni Csokonai Színház, 1968-tól a szolnoki Szigligeti Színház, 1975-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-től a Radnóti Színpad, 1982-től a Vígszínház, 1986-tól a Thália Színház, 1993-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt. Utolsó bemutatója 2007-ben volt.
Huszár László Az ajtó előadásában (2016)
A Magyar Színház emlékező sorai
„Talán még mindig kint van a próbatáblán a figyelmeztető, hogy aki csak teheti, keresse fel Laci bácsit a 80. születésnapján, szombaton, június 9-én. Akinek dolga van, az legalább hívja fel, vagy írjon rá a facebook-on, mert a nyolcvanéves színész nem csak figyelőként volt jelen a közösségi oldalon, hanem aktívan beszélgetett egykori tanítványaival, színészkollégáival.
A coverján sok fiatal állja körül. A felelőtlen szemlélő azt hihetné, hogy a családja, unokái esetleg dédunokái, ám balra határozottan Hűbér Tünde áll, tehát az egyívású srácok nyilván az osztálya.
Azok, akiket színházra tanított és szeretett. Ebben utolérhetetlen volt. Huszár Lászlónál szeretetre méltóbb, kedvesebb színész kevés akadt a pályán. Ennyi jóság – igazság szerint – ellenjavallt a színházi szakmában. Hiszen hogyan védekezzen az ember, ha megértő, ha elfogadó, ha beleegyező, ha megbocsátó. Huszár László a szívére vett mindent, és minden oda is ment.
Huszár László a tanítványaival
Ezért a sok jóságért és szeretetért a tanítványok és a kollégák lehettek hálásak, a szakma, a pálya nem viszonozta eléggé. Sok színpadi és sok filmszerep, sok emlék marad utána de leginkább a kollégáknak és a tanítványoknak hiányzik majd. A segítőkészsége, a biztonságot adó figyelme és a megbocsátó szeretete. Most elment, de tudjuk, hogy a színészi pálya tartozik Huszár Lászlónak. Ő persze tudja ezt, de csak legyint. Nem ez volt a fontos, hanem a bizalom. Amíg az van, van remény is. Most akkor egy kicsit nincs.
Temetésére július 12-én 14.00 órakor kerül sor az Óbudai temetőben.”
Az írást Sándor Erzsi készítette.
(Forrás: Magyar Színház)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.