Ők a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeit

Varga Klárit, Farkas Ignácot és Nagy Csongor Zsoltot jelölték idén az elismerésre.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja jutott.

A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón. A jelöltekre csütörtöktől augusztus 24-én éjfélig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

kasz.jpgFarkas Ignác, Varga Klári és Nagy Csongor Zsolt (fotó: Balogh Zoltán / MTI)

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt. Idén a szavazás első fordulójában 39 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

 A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása