„A szálakat valójában a nők mozgatják”

Schnöller Szabina és Bordás Barbara mesél a Figaro házassága szentendrei bemutatója kapcsán.

A Szentendrei Teátrum tavaly Rossini: A sevillai borbély című vígoperáját mutatta be a Fő téren. Idén Mozarttól a Figaro házasságát láthatja a közönség ugyanott a Teátrum és a Co-Opera közös produkciójában, Szabó Máté rendezésében. A Grófnét Schnöller Szabina és Fodor Beatrix énekli, Susanne szerepében Bordás Barbara látható.  

Bordás Barbara, Fodor Beatrix és Schnöller Szabina (fotó: Révai Sára)

Schnöller Szabina Svájc és Magyarország között ingázik. A számos külföldi fellépés mellett a legnagyobb öröm számára, ha itthon játszhat. Bordás Barbarát, az Operettszínház primadonnáját nem először láthatjuk szubrett szerepben. Schnöller Szabina és Bordás Barbara többek között a Grófné és Susanne kapcsolatáról beszélt. 

Schnöller Szabina: Évekkel ezelőtt Svájcban felkérést kaptam erre a szerepre, ami végül rajtam kívül álló okok miatt nem valósulhatott meg. Akkor a rendező azzal hívott fel, hogy szeretne felkérni „AZ Opera” szerepére. Én azonnal tudtam, hogy a Figaróról beszél. Elképesztően időtálló történet, melyben Mozart minden karaktert és személyiséget bemutat, s hogy milyen is az ember valójában. Hiszen a féltékenység, a kapzsiság, a gyarlóság, a másik kijátszása, a megcsalás és megcsalatottság örök téma. 

Bordás Barbara: A szereplők közti kapcsolatok bármelyik mai családra, házasságra jellemzőek lehetnek. Bartolo és Marcellina, a szépkorú pár örökké civódik, de nagyon szeretik egymást. Basilio abban leli örömét, hogy másoknak folyamatosan keresztbe tesz. Susanne és Figaro pedig képesek mindig felülkerekedni a nehézségeken és a rosszkedven. Milyen jellemző ma is, ahogy a Gróf és Grófné élnek. Valahol még szeretik egymást, de már elvesztették az egymáshoz vezető utat. 

Szubrett szerepeket, mint Susanne, ritkábban énekelsz. Nemrég az Operettben mutattátok be A chicagói hercegnőt. Mary belevaló, vagány csaj. Mennyiben hozható össze a két karakter? 

Bordás Barbara: Sokáig csak komoly, primadonna szerepeket énekeltem. Talán pont A chicagói hercegnő Maryje kapcsán derült ki, hogy az a fajta humor és lazaság, amit ennél a szerepnél használok, mennyire közel áll a saját személyiségemhez, milyen jól működik a színpadon. Mary szerepe magával hozott egy önfeledtebb, bátrabb, színesebb játékstílust. Ez már Susanne-ban is felfedezhető lesz. Korábban is úgy gondoltam, hogy szubrett-lelkű primadonna vagyok. Most látom, mennyivel  összetettebb tud lenni egy primadonnai karakter, egy komolyabb szerep is, ha az ember ennek a tapasztalásnak a birtokában van. 

Már nagyon fiatalon komoly primadonna szerepeket kaptál. Lehet, hogy fordítva járod be az utat, most találnak meg a szubrett szerepek?

Bordás Barbara: Az Operett előtt egy utazó színházban dolgoztam, ahol kevesen voltunk, a primadonna szerepeket nagyrészt én tudtam csak elénekelni. Mindenkinek megvolt a maga feladata, nem volt átjárás a szerepek között. Az Operettben nem csak én vagyok az „első nő” szerepkörére, de talán olyan primadonnából, aki több műfajban, dolgozik, kevesebben vagyunk. Örülök ennek a felfedezésnek, új lehetőséget, folyamatos kihívást biztosít. Nagyon élvezem. 

                                                                (Bordás Barbara)

A Grófné is sok lehetőséget ad a karakterábrázolásra, annyi arca megmutatkozik. Milyennek gondolod őt?

Schnöller Szabina: Olyan, amilyennek mindig is képzeltem. Egyszerre fiatal, bölcs és érett. Én annyi idős koromban, amennyi a történet szerint a Grófné, még tapasztalatlan voltam, Mozart korában ezeknek a fiataloknak már fel kellett nőniük. A Grófné ki van éhezve a szeretetre. Az egyetlen biztos pontot az életében legfőbb bizalmasa és barátnője, Susanne jelenti. Barátok, cinkostársak. 

Bordás Barbara: Okos nők. Látszólag sok mindent ráhagynak a férfiakra, de valójában a szálakat ők mozgatják. Susanne, bár néha vágyik a Grófné életére, látja annak a szomorúságát is. A Grófné pedig bebújna olykor a szolgálólány fesztelen, könnyed, vidámnak látszó életébe, de ismeri annak a kötöttségeit, nehézségeit. Nekem arról is szól ez a történet, hogy a nők nagyon erős támaszai lehetnek a férfiaknak, de ha összefognak ellenük, ők sodorják a szálakat. 

Az előadásban a Grófnét kettős szereposztásban játsszátok. Beatrix és Szabina egészen más karakterek. Alakít az előadáson, hogy éppen ki énekli a Grófnét?

Bordás Barbara: Van egy adott keret, a zene, a mozgás, amiből nem lehet kilépni, de apró rezdülésekben, a kicsit másfajta odafigyelésben érzékelem a különbségeket. Korábban ritkán énekeltem operát, ami másfajta párbeszéd, hiányzik belőle a próza. Itt jobban oda kell figyelni, hogyan adják át a „szót” egymásnak a szereplők, ki hogyan reagál a másikra. 

Schnöller Szabina: A recitativók, amelyek igazán szabadon történnek, azok valójában felnagyított párbeszédek. Ott leginkább arra kell törekednünk, hogy visszaadjuk a szöveg prózaiságát, dialógusszerűségét. Talán itt mutatkozik meg legjobban, hogy kiben milyen személyiség lakozik. 

Bordás Barbara: Játszom operettben és musicalben is. Azt tapasztalom, hogy a mostani rendezések nagyon erősen törekednek a letisztultságra. Arra az egyszerűségre, ami a prózában van jelen. Arra a fajta túlzott színjátékra, kicsit édeskés bájra, mely régebben jellemezte az operai előadásokat, ma kevésbé van szükség. 

Khell Csörsz dobozszerű díszlete nagyon egyszerű, letisztult. Mennyiben határozza meg a játékotokat, hogy milyen térben vagytok?

Schnöller Szabina: Nagyon élvezem a kicsit beszorított teret, ami bár kevesebb mozgásra ad lehetőséget, intimmé teszi a színpadot. A Figaro házassága rendkívül mozgalmas, rengeteg szálon futó opera, folyamatosan történik valami új, telis-tele van csavarokkal. Ezt túljátszani, túlmozogni hiba volna. Sokat segít az előadásnak a pici dobozvilág, ami forgatható, ki-be csukható, állandóan megújul. Nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy jobban odafigyelhessünk a karakterformálásra. Nem kellenek a nagy, teátrális mozdulatok, bőven elég egy kis mimika, az apróbb gesztusok. 

Bordás Barbara: Olyan, mint egy mai lakás. A nézők is jobban beleélhetik magukat a történetbe, azt érzik, hogy akár velük is megtörténhet mindez. Ráadásul jól utaztatható a díszlet, ami cél is lehetett, hiszen a jövő évadban nagyon sok helyszínre, Győrbe, Szegedre, Miskolcra is visszük az előadást. 

A rengeteg ajtó, ami hol nyílik, hol csukódik, nekem a titkokról is szól. Minden „fiókból” kihúzódik egy újabb titok.

Schnöller Szabina: Sokszor rá is játszunk erre a sok ajtóra. Bejön Susanne, az ajtó még takarja, azt hiszi, én még nem látom, de én már tudom, hogy ott van. Megengedem, hogy belelásson a legsötétebb pillanataimba is. Viszont vicces pillanatokat ad, hogy kiszámíthatatlan, ki honnan jön be, hányan vannak egyszerre színen. 

                                                         (Schnöller Szabina)

Vígopera. De sok a sötét szín is benne. Nyitva hagyja a mű, hogy megtörténik-e a végén a Grófné részéről a megbocsátás.

Schnöller Szabina: Ahogy a mi életünkben is ott vannak a sérelmek, de tudnunk kell megbocsátani. A megbocsátás főleg a magunk számára fontos, a mi lelkünk könnyebbül meg tőle. Úgy gondolom, a Grófné megbocsát, de felejteni nem tud. Minden csalódás ottmarad lenyomatként a kapcsolatokban. Úgy érzem, bár nagyon sok fájdalmat szenved el a Grófné, annyira szereti Almavivát, hogy képes végül megbocsátani.

Bordás Barbara: Bár a mű végén elénekeljük, hogy minden búnak-bajnak vége, de azután a kocka, a játéktér, a kis lakás bezáródik mögöttünk. Hogy ott, a zárt ajtók mögött kiben mi zajlik, vajon hogyan alakul a szereplők további sorsa, titok marad. 

Mind a ketten nehezített körülmények között játszotok. Szabina, Svájc és Magyarország között ingázol, Barbara, te nemrég jöttél vissza a szülés után. A privát életetek nagyon meghatározhatja a munkátokat. Valóban nehezített így a próbaidőszak? 

Bordás Barbara: Talán az a legnehezebb, hogy az ember szeretne mindenhol megfelelni és helyt állni, ami olykor nem könnyű. A férjem is énekes, ami megnehezíti az egyeztetést, a napi rutin levezénylését, úgy, hogy közben gyakorolni is maradjon idő és energia.Az jó, hogy van egy biztos hátterem, bázisom, folyamatos munkám. Örülök, hogy sokszor gondolkodnak bennem. De néha nagyon nehéz kicsi gyereket nevelni és a munkát is jól csinálni. 

Schnöller Szabina: Nekem is kicsi gyerekem van, ami még nehezebbé teszi az ingázást. De boldog vagyok, hogy bekerültem ebbe a produkcióba. Olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akikre kisdiákként még csak felnézhettem a kórusból. Óriási öröm és megtiszteltetés ez számomra. Bárhol is élek most, a szívem mindig itt van. Svájc a bázis, de a legnagyobb öröm, ha itthon játszhatok. 

Az interjút Marton Éva készítette.

(Forrás: Szentendrei Teátrum)

Kapcsolódó cikkek

„Az egyik legnagyobb kihívás, hogy prózai színészként kell jelen lennünk”
Júliusban indul a nyári színházi szezon Szentendrén
„Az erőszak mindig is jelen volt, nem hiszem, hogy most sűrűbb lenne”
,,Nóra a szabadságáért cserébe beáldozta az anyaságát” – Interjú Kováts Adéllal
Olyan, mint a rakott palacsinta
Tompos Kátya: „Én is ebben a kettős identitásban élek”