Kiírták az Operettszínház és a Magyar Színház vezetői pályázatait

A kiírások szerint a mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be vezetői pozícióját.

A Budapesti Operettszínház leendő főigazgatójának feladatai közé tartozik többek között évadonként legalább 450 előadás megtartása és a 300 ezres fizető nézőszám elérése, a klasszikus nemzeti operettrepertoár rendszeres bemutatása és színen tartása, valamint évadonként legalább egy új magyar zenés mű bemutatása.

A klasszikus operettjátszás hagyományainak ápolása érdekében a repertoár 40 százalékát klasszikus operetteknek kell kitenniük, és a teátrumnak az előadások 70 százalékában magyar szerzők munkáit kell színpadra vinnie. 

operettszinhaz_1.jpg

Évadonként műsoron kell tartani továbbá legalább két-két gyermek- és ifjúsági produkciót, nyilvántartott független szervezettel közösen létrehozott előadást, illetve határon túli társulatokkal megvalósított vendég- vagy koprodukciós előadást is.

A színház feladatai közé tartozik évadonként legalább öt tájelőadás megtartása és egy hazai fesztiválon való részvétel, továbbá egy művészeti fesztivál megszervezése is.

Lőrinczy György, jelenlegi főigazgató korábban elmondta, hogy pályázni fog a vezető posztra.

A Pesti Magyar Színház új igazgatójának feladata lesz többek között évadonként legalább 200 előadás megtartása és az 50 ezres fizető nézőszám elérése. A teátrumnak évente legalább hat bemutatót kell tartania. A teátrum jelenlegi igazgatója Zalán János.

pesti-magyar-szinhaz-1342528004.jpg

Mindkét pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított harminc nap, majd a miniszter a szakmai bizottság véleményének kézhezvételétől számított harminc napon belül hoz döntést. A pályázat eredménytelensége esetén a döntéstől számított hatvan napon belül új kiírást kell közzétenni.

(Forrás: MTI, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Átadták az Operettszínház társulati díjait
A Magyar Színház évadot hirdetett és díjazta a legjobbjait is

süti beállítások módosítása