Alföldi szerint itt van Csikágó - Kritikák a Chicagóról

Alföldi Róbert egy kültelki művelődési házba helyezi az eredeti történetet.

Az Őrült Nők Ketrece méltán nagy sikere után mindannyian kíváncsian vártuk, mit kezd Alföldi Róbert rendezőként a szintén könnyedebb, zenés műfajból érkező, témájában viszont kevésbé könnyed Chicagóval. Azt mondjuk, sejtettük, hogy nem egy törzsökös Broadway musicalt fog kiállítani az Átriumban, amelyen kéjes katarzisban szörfözgethetünk az érzelmek és a zene hullámverésén. 

Huzella Judit és Fekete Ernő az előadásban (fotó: Lakatos Péter / Átrium)

Így is lett: egy kültelki művelődési ház lelkes műkedvelőinek revü előadásává „roncsolta” az eredeti musicalt. Van benne néhány kisebb utalás a hazai közéletre, a végén pedig egy igazi nagy volumenű arculcsapás. Az előadás egyes szerepeit kettős szereposztásban játsszák: Roxy Hartot Huzella Júlia és Sodró Eliza, Billy Flynn ügyvéd szerepét Fekete Ernő és Brasch Bence, Morton mamát Hernádi Judit és Csarnóy Zsuzsa. Bóta Gábor  Fuhu.hu-n megjelent kritikáját és egy kritikai párbeszédet olvastunk egybe, ami az Iza színházba jár oldalán jelent meg.

„Alföldi Róbert nem sokat kertel, elég egyértelműen arról regél az általa rendezett Chicago című musicalben, hogy lejjebb csúsztunk, mint az egykor gengszterektől hemzsegő, eldurvult, korrupt Chicago” – kezdi írását Bóta Gábor, egyben az előadás sajátolvasatát is összegezve. „Alföldi is sokat beszél a produkcióban a sulykolt hazugság vízfolyásként való rázúdításáról a végtelenül hiszékenyekre. Arról regél, amikor már a hazugság az alapjárat. Az igazsággal senkinek esélye nincs semmire” – fűzi hozzá.

„Ebben az esetben a dalokat nem betétekként kezelik, rögvest folytatódik az előadás, nincs mód tapsra utánuk, meg ünneplésre, hogy a színész hú, de bravúrosan énekel. Sokan amúgy is messze vannak a bravúrostól. Mondjuk Brasch Bence Billy Flynn ügyvédként tényleg igazán jól énekel. Cserébe kevésbé jól játszik” – írja a kritikus. 

Fotó: Szilvás Zoltán

Aki sokkal jobbnak találta Hernádi Judit játékát Morton mamaként: „Korrupt ő is a végletekig, de van benne segítőkészség, betyárbecsület, ahogy Hernádi játssza, még báj is. Azt mutatja meg, ha így lehet élni, hát így élünk, de azért nem muszáj förmedvényes szörnyeteggé válni. Hernádi egy az egyben, úgy, ahogy látjuk, halljuk a deszkákon, Morton mama tökéletes kivetülése”.

„Ahogy igen szép alakítás Mihályfi Balázsé is, Roxie unalmas, áldozatkész férjeként, aki bár megcsalják, levegőnek nézik, ő csak szeret és szeret. Bercsényi Péter olyan sztárújságírónőt játszik remekül, aki ugyanolyan profi, undorító módon manipulál, mint a sztárügyvéd” – fűzi hozzá.

„Kálmán Eszter díszlete rúdtánchoz is használható, de némiképp börtönrácsnak is tekinthető fémalkalmatosságokból építkezik. Tihanyi Ildi olyan rabruhákat tervezett, amik hajaznak a nálunk használatos, a szürkeséget, színtelenséget, néhány formával oldani igyekvő, sápatag börtönviseletre” – írja az előadás látványvilágáról.

„Az előadás sem elég virulens mindig, több helyütt nem olyan pörgős, nem annyira flott, mint a szintén Alföldi által rendezett, Az őrült nők ketrece, ami méltán kiugró siker ugyanitt. Ez is majd nyilván összerázódik, jóval feszesebbé válik” – vélekedik az előadás egészéről.

„Show-ba oltott keserűség ez. Színpadi vádirat. Kórkép, hogy itt tartunk, szórakozhatunk is akár ezen, mint most a produkción, és röhöghetünk is, de úgy, hogy azért olyan nagyon nincs min röhögni. Vagyis hát nagyon is van, de ez már a sírással határos” – fejezi be az írását. 

Parti Nóra (középen) - fotó: Lakatos Péter

„Alföldi Chicagója (…) keserű. Arról szól, hogy két nyilvánvalóan tehetségtelen lányt megrág és kiköp ez a szar élet és mehetnek rózsaszín tüllben, kínai strasszban csipogni a kerületi kultúrházba. És mi vagyunk a közönségük az Átriumban és a kultúrában is” – kezdi Éva a párbeszédet az Iza színházba jár oldalán.

„Alföldi Róbert lendületes, ötletes musicalt/revüt vitt színre, határozottan egy kis brechti feelinggel. Bár jobban járt volna, ha a prózát egyenértékűvé teszi a tánccal és a zenével. A gyilkos-duó és a sztárügyvéd triója elvárásaimhoz képest halovány volt. A mentőövet a darab „kiscsillagai” adták, Hámori, Hernádi, Bercsényi és Mihályfi” – vélekedik Iza.

Iza úgy látja, hogy Alföldi alapvetően „Chicagóban hagyta a történetet”, így számára a hazai helyzetre utaló kiszólások nem illenek bele az előadásba. „Ezért aztán nem élveztem a színpadi szöveg szerinti „migránsozást”, a Himnusz (vagy második himnuszunk a Szózat) foszlányaira a képembe vetett rendezői kiokítást, miszerint „szeretném megköszönni, hogy ilyenné tette az országot”, vagyis miattam élheti víg illiberál napjait Magyarország. Sorry, de nem. Csípem Alföldi harcos, pártos véleményformálását, azt is, hogy nem rejti véka alá. Azonban közéleti szerepvállalásának eszméi ettől a produkciótól távol maradhattak volna, privát (köz)életérzése nem adott hozzá semmit” – írja. 

Éva ezt másképpen gondolja. „Tehetségtelen embereket játszó tehetséges színészek és táncosok, a műfajjal szembemenő ötletek – különösen a kisközségi hittantanári stílben hozott antikonferanszié (Hámori Ildikó) fogott meg – a funkcionális obszcenitáson keresztül a metoo és a színpad összefüggéseinek valós ábrázolása, és annak kimondása, hogy az erkölcs az érdekek látszata”. Az előadásvégi Szózat pedig szerinte „hideglelős” katartikus élmény. 

Mihályfi Balázs, Sodró Eliza és Figeczky Bence

Iza Sodró Elizával látta az előadást, és véleménye szerint sem az ő, sem Parti Nóra énekhangja nem elég jó a szerepükhöz, Éva ellenben úgy találja, hogy ez a kevésbé jó énekhang éppen a játék része, hiszen ők szerepük szerint mégiscsak két felkapaszkodott, majd lecsúszott, tehetségtelen énekesnő. „A „nem tudnak énekelni” nem igaz. Tudnak, de nem úgy, ahogy elvártuk. Sag’ schon, a színészi játék visz” – fogalmaz.

„Morton mamának (Hernádi Judit) volt mély rétege, a gyakorlatban láttuk mi az understatement játék. Morton mama és története, na meg a börtön-karrierje mögött ott volt a teljes élet, és a színésznő is. Hernádi zenésben is otthon van, a When you are good to Mama, az este egyik fénypontja. Szép csendben behajózott a nagy színésznők táborába” – emeli ki Hernádi alakítását Iza.

Iza szerint Brasch Bence játékából hiányzott az alakítás eleganciája, így csak egy piti figurát tudott csinálni az ügyvédből. „Mihályfi Balázsé igazi kabinetalakítás, a Celofán-dal (itt Sztaniol-dal) Morton Mama dalának méltó párja, sűrű dráma” – fűzi hozzá. „Bercsényi Péterért meg vérzik a szívem. Már megint egy transzvesztita figura, tán a tucatnyi. Mary Sunshine szerepében, dögös kiskosztümben, tűsarkúban valójában ő volt a legjobb nő a színpadon, tökéletes énektudással, képzett hanggal, minden szótag érthető, pontos ejtésével. A karakter ízléssel, arányérzékkel kidolgozva, alakítása – sokadszorra – tökéletes. De úgy szeretném már egyszer végre öltönyben, nadrágban látni a színpadon, nemcsak olyan felemásan, mint a Szkénén. Bercsényi egy remek, talentumos színész, férfi színész!” – vélekedik. 

„Amit az Átrium pici színpadán meg lehetett valósítani, hogy valahogy mégis revüt lásson a néző, az megvolt. Szinte rúdtánchoz készült a fémoszlopos díszlet (Kálmán Eszter), egyszerű, mégis beszédes jelmezek, Tihanyi Ildi által. Lábbal – ahogy börtönben dukál - kanalakkal vert ritmusok, kicsit mintha ír sztepp hatás, Vári Bertalan koreográfustól” – írja Iza. 

Hámori Ildikó (fotó: Lakatos Péter)

„Az Átrium színpada nem egy stadion, nyolc táncos már az élén áll, lapjával közlekedik, mélység meg nyista. Ebből kellett gazdálkodni, a táncosok keményen odatették magukat, ráadásul kis szerepeket is alakítottak, belőlük volt a tömeg, meg újságírók is. Pontosak és erősek voltak” – fűzi ehhez hozzá Éva.

Iza úgy gondolja, hogy az előadás hiátusaiért Alföldi Róbert szoros egymásutáni rendezési felelnek. „Alföldi minimum hét darabot rendezett ebben az évadban, és eljátszott két főszerepet. Ezt egyszerűen még Ripley sem bírná a Nyolcadik utas a Halálból. Nincs ideje a míves munkára, még be sem fejezte az egyiket csúszik a másikba, ráadásul különböző városokban. Ezt nem lehet büntetlenül. Ilyen előadások születnek, amelyekben csak megcsillan a zsenialitása, esze-szíve, ami a pályán tartja, de végül „nagyobb lesz a füstje, mint a lángja”. Az persze tény, így is leveri a magyar színházi produkciók 80 %-át” – véli.  

Éva érezhetően jobbnak tartotta az előadást, aki szerint az „nagyon is leveri” az évad többi bemutatójának túlnyomó többségét. „Most meg ráadásul ellene is tartott a műfajnak, úgy, hogy még a drágább helyen ülők is gondolkodhattak, ha tudtak. Ez a boldogság-dolog, amiről meg állítólag szól a történet, vissza fog még térni, amíg Alföldi rendezhet. Ilyen keserűen” – fejezi be a gondolatmenetet.

További kritikák az előadásról

Fidelio - Csabai Máté: Ebben az országban semmire sem mész az igazmondással

Alföldi Róbert musicalrendezése Chicagóból Chicago-Külsőre száműz, ahol a művházban két lecsúszott, férjgyilkos hakniénekesnő az arcunkba tolja, hogy köszönik, hogy olyanná tettük ezt az országot, amilyen. Olvasson tovább >>>

Kultúrsokk - Péntek Tünde: Chicago - rendezte Alföldi Róbert

Alföldi előadása olyan meghökkentő, hogy egy jó ideig nem ereszti a nézőt, ráadásul nemhogy kiszakítana a hétköznapokból, hanem még nagyobb súllyal helyezi a nézőre a világ aktuális nyűgjeit. Olvasson tovább >>>

                   (Hernádi Judit az előadásban - fotó: Szilvás Zoltán)

Közönség:hu: Csikágó-alsó rivaldafényben, avagy mi a boldogság?

Itt semmi sem az, aminek látszik. Olvasson tovább >>>

Vasárnapi Hírek - Marik Noémi: Megköszöni nekünk az igazságszolgáltatást

A Brecht köntösébe bújt balzaci történet erős társadalomkritikára ad lehetőséget. Mégsem érezzük most elég ütősnek az estet, nem sejtjük még, a végére kulminálódik a csapás. Alföldi kegyelemdöfése elől már nem térhetünk ki. Olvasson tovább >>>

Népszava - Balogh Gyula: Ilyen a show-biznisz

A musical valóban sok energiát mozgat, erőteljes színészi alakításokat hordoz, maró társadalomkritikával szolgál, ám kissé vontatott, néhol leül a ritmusa. Olvasson tovább >>>

Art7 - Kállai Katalin: Csikágó (meg amit hátulról elképzel az ember)

Mindazt a szennyet, ami a húszas évek Amerikájának revüsített börtönsztorijából fölfakad, mai fejjel, leplezetlenül, oda nem illő nyíltsággal az arcunkba tolja. És itt az oda nem illőn van a hangsúly. Olvasson tovább >>>

24.hu - Bodnár Judit Lola: Véres kezű gyilkosok, mégis rajong értük a nép

Alföldi Róbert olyat csinált a musical műfajával, amit itthon ritkán látunk: tartalmat, drámát és mélységet adott neki, miközben a show is megmaradt. Olvasson tovább >>>