Táncolj, Billy! – Kritika a Billy Elliot előadásáról

A balettművészet felhasználása a homoszexualitás elítélésének a felkeltésére, pedig egyenesen elképesztő.

A marketing szakemberek szerint a rossz reklám is reklám. Ez a közhelynek tűnő állítás maximálisan igaznak bizonyul az Operaház Billy Elliot előadásával kapcsolatban. A hatást magamon is mérni tudom. Nem terveztem megnézni ezt az előadást, azonban a közelmúltban megjelent, a darabról szóló nagy port kavart írás, valamint az ennek hatására megszülető és rövid időn belül egymásnak ellentmondó igazgatói megnyilvánulások – az előadás műsorról való levételéről, az előadások számának csökkentéséről majd későbbi pótlásáról – mégis  arra ösztökéltek, hogy utánajárjak a dolognak. 

Billy Elliot (fotó: Nagy Attila)

Habár a történtek a színház vezetését arra is ösztökélték, hogy 50%-os jegyárcsökkentéssel kínálja a továbbiakban a darabot, a zsúfolásig telt nézőteret elnézve, nem biztos, hogy mindenképp szükség volt erre a reklámfogásra. Az általam látott alkalommal még az erkélyen is szép számú nézőközönség gyűlt össze, az érdeklődés ilyen mértékű megnövekedése szerintem inkább tulajdonítható a Magyar Időkben megjelent írás által kiváltott széleskörű közbeszédnek, mintsem a kedvező jegyáraknak. Az említett írás legfőképp azzal vádolta meg a színpadra állítókat, hogy a darab homoszexualitásra hajlamosít, ezért káros a fiatalságra nézve.  

Mindenekelőtt meglepődve tapasztaltam, hogy a Madách Színház – ha csak egy produkció erejéig is – az Operába vagyis az Erkelbe költözött. A Billy Elliot tipikus Madách-os produkció lett, az arra jellemző stílusjegyekkel, látványvilággal, show-elemekkel és (sajnos) hangerővel is.  

A Billy Elliot nem kisgyermekeknek való darab. Nem az akkor sem, ha a főszerepek egy részét gyermekek játsszák. A darab témája, illetve a benne erőteljesen megjelenő történelmi szál, a bányász-sztrájk történései, a Thatcher-i politika kifigurázása nehezen emészthető a nézőtéren nagy számban helyet foglaló, még karon ülő vagy székmagasító párnán ülő gyermekek számára. Ugyanúgy, ahogyan azok a szívfacsaró jelenetek is, amelyben Billy és az elhunyt mamája leveleken keresztül beszélgetnek egymással, vagy az a meglehetősen realista ábrázolás, ahogyan a szülők beszélnek vagy bánnak a gyermekeikkel ebben a darabban. Bár a színlapon tizennégyes karika jelzi a korhatárt, úgy tűnik, ezen a napon bevállalós szülőkkel (és gyermekeikkel) telt meg a nézőtér.  

Szirtes Tamás rendező a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a Billy Elliot színrevitelének egyik fő célja, hogy meghozza a gyermekek kedvét a balettművészethez. Sajnos az utóbbi évek statisztikái valóban azt mutatják, hogy visszaesett az érdeklődés ez iránt a csodálatos, ám nem titkoltan vérrel-verejtékkel űzhető mozgásforma iránt, főként a fiúk körében. 

Fotó: Csiby Szilvia

A Billy Elliot magyarországi változata úgynevezett non-replica előadás, vagyis nem a külföldi produkció másolata, hanem saját rendezés. Ez a variáció bizonyos fokú szabadságot ad az alkotói folyamatban. Kérdés, hogyan élnek vele az alkotók. 1984-ben Angliában a Thatcher-i politika bezárni tervezi a nagy veszteséggel működő szénbányákat. A bányászok válaszul egy éven át tartó sztrájkba kezdenek. A helyzet annyira élessé válik egy idő után, hogy rendszeres a rendőrség bevetése, ezáltal a bányászok és a rendőrök közötti atrocitások mindennaposak. Billy, akit az édesanyja halála után a bányász édesapja nevel idősebb testvérével együtt, boksz edzésekre jár, de sokkal jobban tetszik neki Mrs. Wilkinson balettórája.

Táncolni szeretne, a tanárnő pedig meglátja benne a tehetséget, és felkészíti a Királyi Balett felvételijére. Billy lelkiismeretes felkészülését édesapja először derékba töri, majd miután rájön, hogy ez az egyetlen kitörési lehetőség a fia számára a szegénységből és a reménytelenségből, így ő maga kíséri el őt a felvételire. Billyt felveszik, és ezzel megnyílik előtte az út a sikeres táncos karrier felé.

Amint már említettem, a színpadi megvalósítás erőteljesen show-jellegűre sikeredett, Mrs. Wilkinson balett óráján első alkalommal olyan hatalmas rózsaszín toll fejdíszek(?) kerülnek elő, amelyek inkább egy Moulin Rouge-os táncelőadást és nem annyira egy klasszikus balett órát idéznek. Sajnos, nem csak erre a jelenetre jellemző, hogy nem lehet érteni a dalok szövegét. Ugyanez a helyzet a bányászok közös utolsó jelenetével is, ahol az angol nyelvű szövegkivetítő segít valamennyire, hogy követni lehessen a szöveget. Jóleső kivétel ez alól a nagymamát elbűvölően alakító Bencze Ilona és a gyermekszínészek, Lukács Olivér (Billy) és Sütő Zalán (Michael), akiknek minden szavát tökéletesen lehet érteni.

Fotó: Nagy Attila

Az előadás legjelentősebb alakításait egyértelműen a gyermekek nyújtják, akik katonásan küzdenek meg a komoly tánc- és énektudást egyaránt követelő szerepekkel. Másfél éves kiválasztási folyamaton vannak túl,  és rátermettségüket most maximálisan be is bizonyítják. Lukács Olivér Billy szerepében kedves személyiségével és rendkívül pontos táncmozdulataival győzi meg a nézőket. A barátját, Michaelt játszó Sütő Zalán minden mondata és mozdulata természetes, őszinte, csak szeretni lehet őt ebben a szerepben.

A Magyar Idők írásában erőteljesen félreértenek bizonyos motívumokat, amiből azt a következtetést vonják le, hogy az előadás a főszerep miatt meleg orientációra hajlamosítana. Hiszen nem Billy, hanem Michael az, aki az egyik jelenetben a közönséget nevetésre derítve női ruhákat próbál magára a színpadon, és próbálja bevonni Billyt ebbe a játékba, aki azonban tiltakozik. A játékot itt kétszeresen is aláhúzom, mert semmi olyan utalás nem történik sem ebben a jelenetben, sem a darab más részében arra, hogy Michael meleg lenne.

Nem úgy, mint az azonos című filmben, ahol ez sokkal erőteljesebben megnyilvánul, és egyértelmű a néző számára, hogy Michael nem baráti szeretetet érez Billy iránt. Michael érdeme, hogy folyamatosan arra buzdítja Billyt, hogy merje vállalni önmagát, mert bárki lehet belőle, akivé válni szeretne. Michael ösztönzése és halott édesanyja levele, melynek mondanivalója azonos ezzel segítik Billyt abban, hogy rá merjen lépni a céljai eléréséhez vezető útra. 

Fotó: Pályi Zsófia

A darab egyik csúcspontja egyértelműen a non-replica változatnak köszönhetően bekerült Hattyúk tava jelenet. Itt megjelenik Billy előtt mindaz, amit szorgalmas munkával elérhet, a jelmezek, a klasszikus zene, a klasszikus balett mozdulatainak minden szépségét tömörítve látjuk. A másik, a balett-felvételihez kapcsolódó repülő jelenet, amelyben Billy egy felnőtt táncos, Borsai German (későbbi önmaga) és a színpadi technika segítségével repülve-táncolva próbálja kifejezni, mit is érez balettozás közben.

Vannak azonban nehezen értelmezhető részek is az előadásban. Ezek leginkább az első felvonásra jellemzőek, például amikor a bányászok és a rendőrök utcán zajló harcaik közben időnként „beesnek” a balett terembe, és a rudaknál maguk is balett-gyakorlatokat végeznek. Vagy ilyen a Gallusz Nikolett, Ömböli Pál (Mr. Braithwaite) és Billy hármasa, a felvételire való felkészítés során, amikor a balettórákonhoz zenét biztosító Mr. Braithwaite egy idő után a nadrágját levéve, alsónadrágban járja a balettszerű lépéseket.

A korábban említett cikk szerzője teljesen félreérti a zárójelenetet is, amelyben  kivétel nélkül minden szereplő balettszoknyát húz a színpadi jelmezére. Egyrészt, érdemes ebben meglátni a humort, illetve ez azt is kifejezi, hogy az egész közösség támogatja Billyt abban, hogy balett táncos válhasson belőle. Ha ezt a motívumot elítéljük, úgy teszünk, mintha a klasszikus balett történetében nem fordulna elő, hogy férfi balett táncosok női szerepeket táncolnának. Nem szoktunk fennakadni a klasszikusnak számító Hófehérke és a hét törpe banya figuráján, melyet férfiak adnak elő. Nem véletlenül, hiszen ez olyan rendkívüli edzettséget, erőt és technikát kíván, mellyel inkább férfitáncosaink rendelkeznek. 

Gallusz Nikolett és Lukács Olivér az előadásban (fotó: Pályi Zsófia)

Néhány napja jelent meg a szerepről egy beszélgetés a tanc.reblog.hu oldalon, melyben annak egyik megformálója, Apáti Bence úgy nyilatkozik, hogy szerinte nagyszerű kihívás a férfi balettáncos számára, hogy női figurát táncolhat a színpadon. Önfeledt játékra ad lehetőséget, szabadjára engedheti a fantáziáját, hatalmas szabadságot ad, mert az érzéseiből táncolhat. Milyen szépen rímel ez mindarra, amit Billy a repülős jelenetben elmond-eltáncol! Egy nemzetközi példát is említve: a nagysikerű, 1974 óta működő, Les Ballets Trockadero (Monte Carlo) balett együttes kizárólag férfi táncosokból áll, ami azt jelenti, hogy a klasszikus balett darabok női szerepeit is férfiak táncolják. Teljesítményük nagyszerűségét növeli az, hogy spicc cipőben is táncolnak, hiszen ne feledjük, a férfi balett-táncosok nem sajátítanak el spicc-technikát tanulmányiak alatt.

A balettművészet – és egyáltalán a művészet – felhasználása a homoszexualitás ellenzésének vagy elítélésének a felkeltésére, ahogy ezt a Magyar Időkben tették, pedig elképesztő. Az előadás maga azt is üzeni a nézők számára, hogy az előítéletek nyitottsággal és elfogadással felszámolhatóak. A Billy Elliot fő mondanivalója, hogy szorgos munkával és kitartással messzire juthatunk. Az előadás első perceitől ezért szorítunk Billynek, és nem is lehet a végére más kívánságunk, mint az, hogy táncolj, Billy!

Rácz Anna