Bálint András tiszteletbeli Petőfi-díjat kapott Veszprémben

A veszprémi Petőfi Színházban évadot zártak és kiosztották a társulati díjakat is. 

Oberfrank Pál színművész, rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az évadzáró társulati ülésen elmondta, hogy a rekonstrukciós munkálatok a következő szezonban még nem érintik a főépületet, így valamennyi produkciót a megszokott helyszíneken mutatnak be. 

dijazottak_korosi_csaba_balint_andras_mate_p_gabor_somogyi_gyorgy_pasztor_karoly.JPGA díjazottak: Kőrösi Csaba, Bálint András, Máté P. Gábor, Somogyi György, Pásztor Károly

Az idei évadban 303 előadást játszott a színház, a közönség pedig 20 406 darab bérletet váltott meg. Kiemelkedő eredmény, hogy a nézőszám elérte a közel 100 000 főt, amely az alapfeladatban vállalt öt nagyszínházi, egy gyermekszínházi és kettő játékszíni saját bemutatón kívül számos egyéb jellegű rendezvény, program (többek között a nyílt nap, gyermeknap, a bérletek éjszakája és két fesztivál) összesített látogatószáma.

Áprilisban az Érzékenyítő fesztivál emberi sorsokon keresztül érintette meg a mintegy 1000 fős közönségét, júniusban pedig az I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál közel 7000 fős látogatószámot ért el. 

A hagyományoknak megfelelően az évadzáró társulati ülés végén a nézők szavazatai alapján átadták a legjobb színművésznek járó Petőfi-díjat, amelyet ismét Kőrösi Csaba vehetett át. Sokan adták le voksukat Bálint Andrásra, aki az Isten pénze című musical főszerepét játssza a teátrumban, így a színművész tiszteletbeli Petőfi-díjban részesült. A színészek és rendezők szavazatai alapján a Latinovits-díjjal Máté P. Gábort értékelték, a háttérben dolgozók munkáját elismerő Medgyaszay-díjat pedig Pásztor Károly akusztikusnak ítélte oda a társulat. Horváth Károly és Somogyi György világosítók nyugdíjba vonulásuk alkalmából örökös világosító címet vehettek át. 

A közönség a nyár folyamán a Veszprémi Petőfi Színház társulatával az ország számos szabadtéri színpadán találkozhat majd, az ősszel induló új évad első bemutatója pedig szeptember 28-án a Nyitott ablak című zenés játék lesz Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész rendezésében.

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

Kapcsolódó cikkek

Marton László is rendezni fog Veszprémben
Operett fesztivál Veszprémben
Érzékenyítő fesztivál Veszprémben

süti beállítások módosítása