Több száz erdélyi fellépővel mutatják be a Csíksomlyói passiót

Augusztus 18-án a csíksomlyói hegynyeregben mutatják be a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös előadását.

Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a produkció előzménye a Jézus szenvedéstörténetéről a Nemzeti Színházban tavaly bemutatott előadás, ezt hozták el a csíksomlyói hegynyeregbe, ahol a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei mellett több száz erdélyi zenész és táncos szerepel majd. A produkcióban közreműködik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekkórusa, valamint Molnár Levente operaénekes is – tette hozzá.

csiksomlyoi_eorifoto-5682.jpgCsíksomlyói passió (fotók: Eöri Szabó Zsolt)

Vidnyánszky Attila beszélt arról is, hogy az előadás négyféle szövegből áll össze, egyrészt a 18. században Csíksomlyón bemutatott régi iskoladrámákból, másrészt a Szentírásból átemelt szövegekből, emellett megjelennek benne Berecz András által megszólaltatott archaikus népénekek, mesék, legendák, az egész gerincét pedig Szőcs Géza 90-es években íródott Passiója adja. „Szőcs szövege nagyon a máról szól, hogy mit jelent ma megélni, újragondolni a legszebb történetünket” – mondta el az igazgató.

Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Színházban játszott előadáshoz képest sok mindent meg kellett változtatni. Egy zárt térben nagyon bensőséges történetet láthatott a közönség, a Nyeregben pedig „kifelé kell dolgozni”, „kinyúlni” a néző felé. Ezért szigeteket hoztak létre a nézőtéren, hogy állandóan ott legyenek a szereplők a tömegben.

csiksomlyoi_eorifoto-5759-2.jpg

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Vidnyánszky Csíksomlyói passiót rendez

süti beállítások módosítása