A nagyváradi színjátszás 220. évét ünnepli a Szigligeti Színház

A 2018/2019-es évadban színre kerül Székely Csaba Bányavaksága és az Olivér! című musical is Dickens klasszikusából.

Tizennyolc tervezett premierrel, köztük két ősbemutatóval, három fesztivállal és számos rendhagyó eseménnyel várja közönségét a 2018/2019-es évadban a nagyváradi Szigligeti Színház. Az évad az első nagyváradi magyar hivatásos színielőadás 220. évfordulójának jegyében telik.

img_9395.JPGA nagyváradi Szigligeti Színház évadnyitó sajtótájékoztatója 

Czvikker Katalin, a színház főigazgatója szerint a színház szakmai fejlődését mutatja, hogy rangos eseményeken, fesztiválokon vett részt a színház mindhárom társulata. A színház látogatottsága az előző, 2016/2017-es évadhoz képest 11,1%-al növekedett (54810-ről 60824-re), a bérletesek száma pedig 4781-ről 5104-re nőtt.

 

A 2017/2018-as évadban a Nagyvárad Táncegyüttes egy új taggal (Joó Renáta), a Szigligeti Társulat pedig három, Kolozsváron frissen végzett fiatal színművésszel bővül (Kiss Tamás, Román Eszter és Tőtős Ádám).

 

A nagyváradi hivatásos színjátszás évfordulós ünnepsége indítja a Szigligeti Színház 2018/2019-es évadát: a háromnapos eseménysorozatban két szabadtéri premier, könyvbemutató, illetve Örökös Tagság-címek átadása is helyet kap.

 

Ennek megfelelően az évad első premierjére augusztus 21-én 20 órától kerül sor. A Nagyváradi Vár Nyári Színházában megszervezett fesztiválon első alkalommal vesz részt a Szigligeti Színház, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel közösen színre vitt Utcakölykök című zenés-improvizációs játék bemutatójával. A Tóth Tünde által rendezett produkció a Szigligeti Társulat művészei és csaknem negyven gyermekszereplő közreműködésével jön létre.  

 

Az évfordulós ünnepségek augusztus 25-én folytatódnak Nagy Béla 16 órától kezdődő könyvbemutatójával (helyszín a színház páholyelőcsarnoka), amelyet Ács Tibor síremlékének felavatása követ (helyszín a Rulikowksi Sírkert). A 220. jubileum záróeseményére augusztus 26-án kerül sor: 16:30-tól a színház páholyelőcsarnokában díszünnepség keretében adják át a Szigligeti Társulat Örökös Tag-címeit, 18:30-tól pedig koszorúzásra várják az érdeklődőket a Fekete Sas palota Kossuth (Independenței) utcai épületszárnyához.

 

Augusztus 26-án, 20 órától a Nagyváradi Vár Nyári Színházában mutatják be Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának második részét, a Bányavakságot: a képzeletbeli székely kisfalu tragédiáját a humor nyelvén elbeszélő drámasorozat ezen része a korrupció, illetve a román–magyar együttélés égető kérdéseit tárja a közönség elé. Az előadás stúdiótermi bemutatóját szeptember 21-én, a magyar dráma napján tartja a Szigligeti Társulat.

img_9431.JPG

Öt nagyszínpadi és négy stúdiótermi előadással készül a Szigligeti Társulat a 2018/2019-es évadban. A kínálatban a magyar és világirodalom klasszikus és kortárs alkotásai kaptak helyet.

 

A nagytermi előadások sorát William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka nyitja, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendezőhallgatója, Tarnóczi Jakab rendezésében. A rendező, fiatal kora ellenére már a Magyar Állami Operaházban is dolgozott, ebben az évadban pedig meghívást kapott a budapesti Katona József Színházba is.

 

Októberben kerül bemutatásra Charles Dickens Twist Olivér című világhírű regényének zenés színpadi adaptációja, az Olivér!. Az élő zenével játszott musicalt Tóth Tünde rendezi, aki a szeretetre méltó utcakölyök történetét a Szigligeti Társulat művészeivel, illetve számos gyerekszereplővel viszi színre.

 

Heltai Jenő Naftalin című klasszikus vígjátékával köszönheti az újévet a nagyváradi publikum: a Szilveszter estéjén bemutatásra kerülő komédiát Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Jászai Mari-díjas rendező viszi színre.

 

Matei Vișniec világhírű román drámaíró Nyugat Expressz című előadását 2019 márciusában mutatja be a Szigligeti Társulat. Az előadás magyar nyelvű ősbemutatóját Zakariás Zalán rendezi, aki a korábbi években olyan produkciókban dolgozott már együtt a társulattal, mint a Sevillai borbély, illetve a Hat szereplő szerzőt keres.

 

Már zajlanak az Y munkacímű zenés ősbemutató előkészületei: Balogh Attila és fiatal alkotótársai ezúttal a virtualitás és a valóság kérdését feszegetik a rájuk jellemző dinamikus, kísérletező hangvételben. Az előadás a színház egyik idei legnagyobb vállalkozása, hiszen ritka alkalom, hogy egy kőszínház eredeti, magyar musical megírására és bemutatására vállalkozzon.  

 

A stúdiótermi előadások sorát a már említett Bányavakság nyitja, ezt követően az ősz folyamán kerül sor Csehov Apátlanul című bemutatójára (rendező: Botos Bálint), illetve a Kövekkel a zsebében premierjére. Ez utóbbi előadásban a társulat két rangos színésze, ifj. Kovács Levente és Kardos M. Róbert Jászai-díjas színművész működik közre, az előadást pedig Balogh Attila rendezi. Hargitai Iván, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezető rendezője Füst Milán világhírű regényének színpadi adaptációjával, a Feleségem története című előadással érkezik Nagyváradra, Harsányi-Sulyom László pedig Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendez Ady-emlékelőadást, Ady 100 címmel.

(Forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház)

süti beállítások módosítása