Hernádi Judit önálló estjével lép fel Siófokon

Augusztus 18-án a Sakk musical érkezik, augusztus 25-én pedig Cseh Tamásra emlékeznek.

„Nem mondanám, hogy kifejezetten szeretek ötven fokban utazgatni. Mégis készülök, mert szeretem ezt az összeállítást. Rólam szól – hogyan csinálhatnám másként, mint szívből…” – mondja Hernádi Judit, akinek személyes vallomásaiból és az általa énekelt híres dalokból szőtt estje augusztus 11-én Siófokon vendégeskedik. A Hernádi Pont című zenés estet Pelsőczy Réka rendezte, a dalokat Heilig Gábor, Gátos Iván, Gátos Bálint és Szentmihályi Gábor kíséri. 

6m6c8500.jpgHernádi Judit a Hernádi Pont című előadásban (forrás: Orlai produkciós Iroda)  

A Színpart-sorozatban augusztus 18-án a Sakk című musical érkezik Siófokra, melyben többek közt Egyházi GézaSári ÉvaGábor Géza és Szemenyei János lép színpadra. A világhírű musical zeneszerzői, a legendás svéd ABBA együttes tagjaiként ismertté vált Benny Andersson és Björn Ulvaeus a zenekar feloszlása után került kapcsolatba az Oscar- és Grammy-díjas Tim Rice szövegíróval – együtt alkották meg a mára klasszikussá vált Chess-t.

A záróelőadás egy Cseh Tamás-est lesz augusztus 25-én, a koncerten Hrutka Róbert sajátos hangszerelésében hallhatók majd a Bereményi GézaMásik JánosNovák János és Cseh Tamás által megírt dalok, ezúttal Udvaros DorottyaFür AnikóTompos KátyaKálloy Molnár PéterNagy Dániel Viktor és Szegezdi Róbert előadásában.

(Forrás: Játékszín)

Kapcsolódó

Siófoki nyár a Játékszínnel

süti beállítások módosítása