Mihályi Győző: Szertartásjáték nélkül elvonási tüneteim lennének

A Jászai Mari-díjas színművészt idén augusztusban narrátorként láthatjuk az ország második legnagyobb épített szabadtéri színpadán.

Hatodik alkalommal rendeznek idén Koronázási szertartásjátékot Székesfehérváron. A sorozat, amely 2013-ban kezdődött, Árpád-házi királyaink életét kelti életre liturgikus királylegenda formájában. A produkció helyszíne is jelképes, a nézők a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó és temetkezési helyén láthatják a nagyszabású előadást. Az előadást augusztus 18-19-én láthatják a Nemzeti Emlékhelyen.

Mihályi Győző az érsek szerepében (fotó: Kiss Laci)

Mondhatjuk azt is, hogy már az lenne meglepetés, ha nélküled rendeznék a szertartásjátékot.

Igen, biztosan elvonási tüneteim lennének, ha kimaradnék a szereposztásból. Augusztus az a Koronázási Szertartásjáték hónapja, micsoda dolog lenne, ha a Balaton partján lógatnám a lábamat. Nem jövök rá az okára, de örömmel tölt el, hogy minden évben rám gondol Szikora János rendező.

Évről évre változó szerepekben tűnsz fel, ez segíti a folyamatos megújulást?

A kezdetekkor, mikor bekerültem a darabba, szertartásmestert játszottam, nem is volt egyszerű, hiszen István koronázásáról keveset tudtunk. Elmeséltem magát a történetet, igyekeztem minden apró mozzanatra felhívni a nézők figyelmet, s ez elnyerte az emberek tetszését. Következő évben már krónikást, aztán érseket testesítettem meg, ami felemelő érzés. Érsekként egy leendő királynak a fejére tenni a koronát gyönyörű pillanat, egyszerűen borsódzik a hátam. Olyan, mintha egy színdarabban rájössz valamire, megvilágosodsz. Új lendülettel vágok neki a szerepemnek, mesélőként fontos szerepem van abban, hogy vezessem és lekössem a nézők figyelmét.

Kivétel nélkül minden színművész társadat mindig megérinti a Nemzeti Emlékhely.

Semmihez sem fogható a helyszín, emelkedett hangulata van. Leírhatatlan, mikor 2013-ban és 2014-ben szertartásmesterként elsőként beléptem a Nemzeti Emlékhelyen felállított színtérre. Komoly feladat lehetett a mérnököknek úgy alátámasztani a színpadot, hogy úgy óvják meg a szakrális hely felbecsülhetetlen értékeit, hogy a darab közben azt érezzük, mintha a történet most játszódna.

Immáron a hatodik szertartásjáték következik, mégis mindig sikerül megújulnia a darabnak.

Ahogy a fantázia végtelen, úgy a variációs lehetőségek itt is határtalanok. Figyeljük csak meg, a szertartásjáték egyik központi eleme is, az oltár milyen változó funkciókat tölt be. Egyszer szenthely, amelynek meg kell adni a tiszteletet, máskor pedig üldözés, gyilkosság helyszíne. Az az izgalmas, hogy a főkeret a koronázás állandó, persze változó szereposztással és történettel. Ilyen szempontból nem nehéz megújulnia a darabnak, hiszen az Árpád-ház kriminalisztikai történetekkel gazdagon van át szőve.

Miben látod a szertartásjáték népszerűségének a titkát?

Szerencsére az embereket egyre jobban foglalkoztatja a múltunk. Érdemes megnézni, hogy őseinkről, gyökereinkről viszonylag keveset tudunk, tekintve, hogy szűkösek a forrásaink. Nem véletlen, hogy mi magyarok fent maradtunk. Kitűnő példa, mikor a mélyen vallásos István király Máriának felajánlotta az országot, hogy népünket megtartsa. Szent István a kereszténység erejében látta az ország jövőjét. Gondoljunk csak bele, hány nép tűnt el a világtérképről, de a magyar nem, mert össze- és megtartó erő lakozik benne. Táplálkoznunk kell a történelmünkből, van mire hivatkoznunk, hogy milyen erős vezetőnk volt. Ebbe belegondolva mindig feltöltődhetünk, kicsit úgy mintha a Himnuszt, vagy a Szózatot szavalnánk. A szertartásjátékban nemcsak szereplőként, hanem nézőként is felemelő érzés részt venni.

(Forrás: Vörösmarty Színház)