Lemondott Lőrinczy György, az NKA alelnöke

Az Operettszínház főigazgatója a teátrum élére benyújtott pályázata, és a mostanában szüneteltetett egyetemi oktatói tevékenysége folytatási szándéka miatt adta be a lemondását.

Lőrinczy György a Budapesti Operettszínház főigazgatója is, vezetői ciklusa februárban lejár, és azt mondta, hogy a napokban beadja a pályázatát a következő időszakra. Az NKA tisztségével kapcsolatban a következőket mondta az Origónak:

lor_1.jpg                Lőrinczy György (fotó: Bíró András)

Személyesen is találkoztam korábban Miniszter úrral. A Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztsége a mindenkori miniszterhez kötődő, bizalmi feladat. Részben ezért, részben az Operettszínház főigazgatói pozíciójáért zajló pályázat, illetve a számomra oly fontos és egy ideig idő hiányában szüneteltetett egyetemi oktatói tevékenységem folytatása érdekében benyújtottam Miniszter úrnak a lemondásomat. Miniszter úr megköszönte a munkámat, és elfogadta az indokaimat a lemondásommal kapcsolatban. Egyébként, az irányításommal megálmodott és most szervezett, szeptemberben induló NKA 25 Fesztivál lebonyolításában azonban még részt veszek. Utódom kinevezéséig természetesen ellátom feladataimat.

Az Origo Információi szerint tehát Kásler Miklós miniszter személyesen találkozott Lőrinczy Györggyel, elfogadta az indokait a lemondását illetően, és érdemeinek elismerése mellett megköszönte a munkáját.

(Forrás: Origo)

Kapcsolódó cikkek

Lőrinczy György lesz az NKA alelnöke
Lőrinczy György: „Most startolt el az NKA a medence aljáról”
Lőrinczy György: „Nincs falazás, nincs titkolózás”

süti beállítások módosítása