Öt bemutató szerepel a Rózsavölgyi Szalon új évadában

Többek között Molnár Piroska, Jordán Tamás és Alföldi Róbert is fog játszani a most induló évadban.

Újrafordította Morcsányi Géza a Kései találkozást Molnár Piroskának és Jordán Tamásnak – először 1977-ben Tolnay Klári és Mensáros László játszották –, és Régimódi komédia címmel mutatja be a Rózsavölgyi Szalon az új évadban. Alföldi Róbert is újra játszik a Szalonban, egy svéd diplomatát alakít majd, illetve érkeznek új művészek is – Ullmann Mónika, Szávai Viktória, Józan László, Gazsó György –, akik most először lépnek fel a Szervita téri kis színházban – ez is kiderült tegnap a Szalon hetedik évadnyitójának sajtótájékoztatóján.

rozsa_1.jpgAz új évad alkotói, szereplői (fotók: Gordon Eszter)

A múlt évadban összesen 337 előadásuk volt, s több mint 35 ezren váltottak jegyet a produkciókra. Az előző évadban kilenc bemutatót tartottak, az új szezonban öt új előadás kerül fel a Szalon műsorába.

Immár hagyományosan nem csupán felsorolták az új premiereket, hanem előadtak belőlük részleteket, vagy a színészek rövid olvasópróbát tartottak egyikből-másikból a sajtó munkatársai előtt.

Az évad bemutatói

Ullmann Mónika és Józan László a két főszereplője Mark St. Germain Táncórák című darabjának. Rendezője: Dicső Dániel. A történet röviden: Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú fiatalember, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni… Az előadást szeptember 14-én mutatják be. 

ulmann.jpgJózan László és Ullmann Mónika "olvasópróbája" az évadnyitón

Alföldi Róbert játssza Raoul Nordlingot, a svéd diplomatát, akinek egyetlen éjszaka alatt meg kellene győznie a német Von Choltitz tábornokot (akit Sztarenki Pál alakít), hogy ne kövesse Hitler parancsát, és ne robbantsa fel Párizst. A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. Cyril Gely Diplomácia című darabját Sztarenki Pál rendezi. További szereplők: Sütő András, Varga Ádám és Bárdi Gergő. A bemutató időpontja: október 30. 

A párizsi közönség jó pár éve kikövetelte: legyen folytatása az Amazonok című darabnak, szeretnék tudni, mint egy sorozatban, mi lett a három amazonnal, hogyan élik életüket újabban. Úgyhogy a szerző, Jean-Marie Chevret megírta a folytatást: Amazonok – három év múlva. A Rózsavölgyi Szalon pedig pontosan három évre az Amazonok bemutatója után színre viszi a második részt. Az összeszokott hármashoz – Auksz Éva, Györgyi Anna és Náray Erika –, illetve a velük játszó Ozsgyáni Mihályhoz és Héricz Patrikhoz most csatlakozik Sztarenki Pál. Az előadást Szarka János rendezi, és december 13-án mutatják be. 

Theresa Rebeck az #Amivel meg kell küzdenünk című darabját még 1992-ben írta egy amerikai szexuális zaklatásos ügy kapcsán. Színműve ugyanakkor igazán csak tavaly robbant be a New York-i Broadway színházi világába, nyilván életre keltette a #MeToo kampány. Műve az egyenlőtlenségeket bontja ki: azt a „szokásjogot” egy építészeti irodában, hogy aki nő, csupán akkor érvényesülhet, akkor tudhat bármit is jobban, ha a férfifőnök úgy dönt. De kérdés, végül ki kinek esik áldozatul? Az előadás szereplői: Szávai Viktória, Őze Áron, Makranczi Zalán és Gazsó György. Rendezője: Ördög Tamás. A bemutató tervezett időpontja: 2019. február 28. 

ordog.jpgÖrdög Tamás és Őze Áron

Molnár Piroska szerette volna eljátszani a Kései találkozást Jordán Tamással a Rózsavölgyi Szalonban, amire most lehetősége is lesz. Morcsányi Géza újrafordította Alekszej Ny. Arbuzov darabját, és új címet is adott neki: Régimódi komédia. Sándor Pál fogja rendezni az előadást, amelyet 2019. május végén mutatnak be.

(Forrás: Rózsavölgyi Szalon)

süti beállítások módosítása