Stop – Egyszerű forma, telített tartalom

Halasi Dániel állítja színpadra Egerben Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Stop című zenés darabját. Interjú.

A magyar dráma napját, szeptember 21-én egy kortárs magyar drámával, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés darabjának a bemutatójával ünnepli az egri Harlekin Bábszínház. A produkció, amely az Egri Kulturális és Művészeti Központtal együttműködésben jön létre, a hinták, apák szerelmek alcímet kapta, és Egerben sok tekintetben újdonságnak számít majd. Az osztálytermi előadásról mesélt a rendező.

halasid2.jpgHalasi Dániel (fotók forrása: Harlekin Bábszínház)

Honnan jött az ötlet, hogy Grecsó-darabból készüljön osztálytermi előadás?

Halasi Dániel: Először is fordítva kell gondolkodni: nem Grecsó-darabot kerestem, hanem egy tantermi színházi előadás alapanyagát, és mások mellett ezt is elolvastam. Az igaz, hogy régóta ismerjük egymást személyesen is, és nagyon nagy hatással vannak rám a történetei. Ebből a személyes ismeretségből indíttatva hívtam fel őt, és kérdeztem arra rá, nem dolgoznánk-e együtt. Ajánlotta ezt a darabot, elolvastam, és először hezitáltam, hogy a későhuszonévesek-koraharmincasok problémáival azonosulnak-e vajon a középiskolások, akik a hinták és az apák után vannak, de abszolút a szerelemben, a mában élve – és nagyon helyesen, ennek az életszakasznak teljesen megfelelően.

Viszont nekik is fontos kérdés, honnan jönnek. Azért lázadunk ebben a korban, mert azt keressük, miért épp úgy vagyunk összerakva, milyen örökséget kaptunk, azzal mit tudunk kezdeni, merre tudunk továbbmenni, és ami ehhez hozzájön: a külvilág reakciója, fogadó- és elfogadó készsége. Első olvasatban ez a történet két ember találkozásáról szól, akiket egy véletlen, a stoppolás hoz össze. A felszín alól viszont sokkal nagyobb hatósugarú kérdések bukkannak elő, amik azt érintik, hogy van múltunk, van jövőnk, egyiket visszük magunkkal, a másikat keressük, és ezekkel a jelenben hogyan tudunk megbirkózni. Valószínűsítem, már csak személyes ismeretségünkből is, hogy az alcím, a hinták, apák, szerelmek, Krisztián érintettségére utal. De éppen úgy, mint a prózájában, ezekkel a karakterekkel is könnyű azonosulni.

Azt érzem, a lelkesedés és a kétségbeesés – legalábbis az elején – több hullámban érkezett.

Valóban így volt, hiszen sose csináltam ilyen intimet. Olvastam a darabot, és azonnal nagyszínpadi megoldások jöttek elő, képek, víziók, leginkább arról, hogy itt akkor behozunk valamit.  A darabban kétszer is említik a Vukot, és azt, hogy az embereknek csak lába látszik. Ott elkezdtem azon gondolkodni, hogyan mutassuk meg a gyerek- vagy Vuk-szemszöget: használjunk paravánt, vagy kezdjük el a padokkal dolgozni? De az átállás idő, a tanteremben ez lehetetlen. És folyamatosan vakvágányra tévedtem.  Akkor jött az „én erre képtelen vagyok” érzés. El kellett jutnom oda, és ez nagy tanulási folyamat volt, hogy nagyon egyszerűen fogalmazzunk.

39067223_1885085184913615_6520971115198676992_n.jpg                            Olvasópróba

Ebben két ember volt nagy segítségemre: indirekt módon Madák Zsuzska, akinek az osztálytermi előadásai inspirálóan hatottak, közvetlenül pedig az előadás látványtervezője, Mátravölgyi Ákos. A másik nagy dilemma a zene használatát érintette. Olyan tantermi előadást még nem láttam, amelyben kiáll a színész, és dalra fakad, és elkezdtem félni, nem lesz-e visszatetsző, ha a remekül megkomponált, de egy ilyen térben túl telített hangszerelésű dalokat musicalesen, nagy mozdulatokkal éneklik el a színészek. De azt is sikerült lefordítanunk egy szerelmi duettre. És amikor ezek a problémák megoldódtak, jött a kilábalás.

Ezek szerint a színházi nevelési foglalkozás részétől nem izgultál.

Dehogynem, viszont pontosan tudtam, ha az én görcseim rakódnak rá a munkára, nem fog menni. Ott is volt segítségem, az InSite Dramától érkező Bethlenfalvy Ádám és Cziboly Ádám. Munkáik előzetes ismeretében garanciát láttam arra, hogy a játék, a forma működni fog, és az érzésem már az első, a teljes társulatot érintő workshopon bebizonyosodott. Persze azt, amit kitaláltunk, az első előadások tapasztalatával tovább finomhangoljuk, de a kérdés megmarad: hogyan determinál az útkeresésben a családi háttér.

Mit tanultál magadról ebben a próbafolyamatban?

Az meglepetés volt, hogy ráéreztem az úgynevezett nyitások helyére, tehát arra, hol tudjuk bevonni a nézőt a játékba, és a kommunikáció módjára. Persze, van ebben technika, de ez a pozitív visszaigazolás sok energiával töltött fel. Ugyanakkor nehéz ezt a próbafolyamatot elválasztani attól, hogy itt vagyok Egerben. Mindig csapatban szerettem volna dolgozni, olyan helyzetben, ahol nem én, hanem a közösség a fontos. Most a helyemen vagyok, jól érzem magam a bőrömben, és az, amit csinálok, a hely, a társulat, az emberek és a nézők érdekében készül.

(Forrás: Harlekin Bábszínház)

Kapcsolódó cikkek

A megújulás jegyében indul a Harlekin Bábszínház évada

süti beállítások módosítása