Viczián Ottó: „Magamat legyőzni – ez a legnehezebb feladat”

Viczián Ottó karakteres hangját az egész ország ismeri. Legújabb premierje előtt beszélt színházról, szinkronról és a művészi függetlenségről is.

A Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Madách Színházhoz szerződött, játszott a Turay Ida Színházban, majd a Soproni Petőfi Színház tagja lett. Az elmúlt években szabadúszóként dolgozik. Jelenleg az Újszínház előadásaiban láthatja őt a közönség. Most éppen Tersánszky Józsi Jenő  A kegyelmesasszony portréja című darabjának főszerepére készül itt.

Viczián Ottó A kegyelmesasszony portréja előadásában (fotók: Újszínház)

Több mint két évtizede van a pályán, ezalatt számtalan szerepben láthatta a közönség. Voltak-e ezek közt olyan lehetőségek, amelyek meghatározták a későbbiekben a gondolkodásmódját?

Hamlet szerepét kétszer is eljátszhattam, mindkétszer Kerényi Imre rendezésében, ráadásul Huszti Péter partnereként. Ez meghatározó mérföldkő volt a pályámon. Más szerepek másként voltak hatással rám, akár az életemre. A pillangók szabadok című előadásban például gitároznom kellett. Mivel balkezes vagyok, vettem egy balkezes gitárt, és nekiálltam gyakorolni. A darabban végül jobbkezes hangszeren játszottam. Az érdeklődés aztán sokkal tovább „volt műsoron” nálam, mint az előadás: még éveken át pengettem a húrokat otthon, a magam szórakozására. Mindent összevetve, mégis úgy vélem: nem pusztán a szerep, hanem a partnerek és a rendező személye az, ami alakítja, formálja, befolyásolja a színházi látásmódomat és azon keresztül áttételesen személyiségemet is.

Már főiskolásként bejáratos volt a szinkronstúdiók világába. Hogyan látja, változott-e azokhoz az időkhöz képest az szinkronban az elvárás, vannak-e ezen a területen is aktuális „divatok”? Előfordul-e kihívás ezen a területen is?

A szinkron világa folyamatosan változik, de ezen nem érdemes keseregni, hiszen minden változik körülöttünk. Azt gondolom, egy a lényeg: a magyar szinkron méltán legendás színvonalából nem szabad engedni. Ami a kihívásokat illeti: nemrégiben az Alien: Covenant című filmben kellett a Michael Fassbender által alakított két különböző karaktert szinkronizálnom. Fassbender is csak nagyon finoman érzékeltette a két android különbözőségét, így nekem is ezt kellett hangban követni. Volt, hogy japán nyelven kellett megszólalnom. Azért is szeretem a szinkront, mert egészen más jellegű átlényegülésre van hozzá szükség, mint a színpadon.

Nemes Vandával A kegyelmesasszony portréja előadásában

Amikor elvállal egy szerepet, mi az, ami elsősorban befolyásolja a döntését?

Nagyon fontos, hogy ki rendezi a darabot, kik a partnerek, és persze az sem mindegy, miről szól. De e három közül talán legfontosabb a rendező személye, hiszen az ő gondolatai nyomán születik meg végül az előadás. Szerencsés vagyok, hogy sok nagyszerű rendezővel dolgozhattam együtt. Kettős érzelmek dolgoznak bennem az alkotói folyamat során: egyrészt már első olvasáskor kialakul bennem egy elképzelés a karakteremről, másrészt viszont ezt az elképzelést alá kell vetnem a rendező ideájának. Jó esetben a kettő végül összhangba kerül és akkor a figura már nem pusztán egy szerep lesz, hanem megtelik élettel, hiteles és működőképes lesz.

Egy próbafolyamat során hatalmas nyomás nehezedik a színészekre. Ön hogyan töltekezik, kapcsolódik ki ilyenkor?

Szeretek olvasni, különösen történelmi témájú könyveket. Emiatt gyakran előfordul, hogy az adott darab történelmi hátteréről olvasok. De megtörtént már fordítva is: épp belevetettem magamat egy adott eseményről írt olvasmányba, és éppen akkor „talált meg” egy akkori történelmi alak szerepe. A nyelvek is érdekelnek, néha megtanulok egy-egy mondatot egy olyan nyelven, amit egyébként nem ismerek. Egészen magával tud ragadni az idegen szavak ritmusa, zeneisége.

Ön a Soproni Petőfi Színház örökös tagja, az elmúlt években mégis az Újszínház darabjaiban láthatja ön a közönség. Miért döntött úgy, hogy az Újszínházban fog játszani?

Sopronban egy igazgatóváltás után kicserélődött a társulat. Az Újszínházba Dörner György hívott egy szerepre, a Megszámláltatott fák Ranke őrnagyára. Mivel, mint említettem, fontos a rendező személye, így boldogan mondtam igent, hiszen Csiszár Imre rendezte. A szöveg rendkívül sok és nehéz, így egy elég kemény próbaidőszak következett. Bevallom, voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, jó döntés volt-e ezt az embert próbáló feladatot elvállalnom. Azonban a bemutató sikere kárpótolt minket a nehéz munkáért. Azóta is teltházzal játsszuk, miközben a színházban már a harmadik bemutatómra készülök.

A megszámláltatott fák előadásában Lux Ádámmal

Hogy érzi, mennyire lehet a politikai erőterektől és behatásoktól függetlenül dolgozni ott?

A politika egyáltalán nem befolyásolja az Újszínház társulatának művészi munkáját. Remek gárda gyűlt össze, akik mind azért dolgoznak, hogy színvonalas előadásokat hozzanak létre. Ilyen hozzáállás mellett nemcsak hogy nem számít, de nem is téma senkinek a politikai hovatartozása. Azt gondolom, belemagyarázni bármibe, bármit lehet.

Itt van például a Bizánc, Herczeg Ferenc nagyszerű színműve. Öröm volt próbálni, de még tanulni is a gyönyörű nyelvezeten megírt mondatokat. A történet Konstantinápoly bukását mutatja be, a várost a törökök foglalták el 1453-ban. Ha valaki nem nézi meg a darabot, azonnal ráhúzhatja, hogy itt az áthallás, és lehet migránsozni. Pedig a mű éppen az ellenkezőjéről szól, és ez el is hangzik a darabban: „Ne áltasd magad, a birodalmad elveszett. Nem a pogány dönti meg, hanem évszázados végzete. Elfonnyadt, mint fáján a levél, és ha nem is rázza a török zivatar, lehull magától. Nincs hatalom, értsd meg uram, nincs hatalom, amely feltartóztathatná bukását.”

Az előítéletekkel persze nehéz megküzdeni, de amíg a közönség tapsol az előadás végén, mindez semmit sem számít.

A színházi berkekben legendás, hogy a szövegeit nagyon hamar és pontosan megtanulja - van-e ennek bármilyen bevett technikája, miért tartja fontosnak a mielőbbi pontos szövegtudást?

Bár ez a legenda egy kissé túloz, de valóban nem szeretek sokáig szövegkönyvvel a kezemben próbálni. Jobban tudok a rendező instrukcióira figyelni, mozgáshoz, szituációhoz kötni a szöveget, ha nem a példányt bújom. Általában rászánok néhány napot és megtanulom. Az olvasópróbára már szeretek úgy érkezni, hogy a nagy részét megtanultam a szövegemnek.

Jelenleg egy Tersánszky vígjátékot próbál, vígjátékban ritkán láthatja a közönség. Mi ennek az oka?

Valóban ritkán játszom vígjátékban, és bevallom, nem is érzem magaménak a műfajt. A kegyelmesasszony portréjában azonban ismét Csiszár Imrével dolgozhatok. Érdekes, hogy a Nagy Viktor rendezte Bizánc után ismét Gregor Bernadett játssza a feleségemet, aki nagyszerű partner, jó vele dolgozni. A közös munka sokat segített abban, hogy feloldja bennem a kezdeti feszengést, amit ez a hozzám kevésbé közelálló szerep keltett bennem.

                                        (Gregor Bernadettel a Bizáncban)

Ön jelenleg szabadúszó. Szándékos döntés, vagy így alakult?

Sopron után már nem lettem tagja egy társulatnak sem, de több helyen is rendszeresen játszottam. A szabadúszásnak van kockázata, de emellett a lehetőség is több, változatosabbak a feladatok.

Színészként mit tart a legfontosabb feladatának?

„Magamat legyőzni!” – vallotta Szent Ferenc, akinek élete nagyon megragadott. Ez a legnehezebb feladat.  A színpadon sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor a szerep és a személyiségünk nem feltétlenül egyezik. Ilyenkor fontos, hogy a néző ne a színészt, hanem az általa megformált karaktert lássa.

(Forrás: Újszínház)