Boldogságtól fordítani – Az ördög Indiában

Elkezdődtek Molnár Ferenc Az ördög című darabjának  próbái, amelyet Valcz Péter  állít színpadra indiai színműs hallgatókkal. A rendező jegyzete.

Első próbánkat az angol tanszék 200 fős színháztermének színpadán tartjuk indiai módra: cipők a bejáratnál, törökülésben, körben a földön. A tanszékvezető engedelmemet kéri, hogy néhány keresetlen marathi szóval megnyissa a próbafolyamatot. A nagyjából húsz percen át tartó nyitóbeszéd arról szól, hogy milyen is a profi hozzáállás.

                   És a tanítványok végtelen ingatják fejüket az olvasópróbán... ami itt azt jelenti, igen

Az itteni eltérő munkamorálról már korábban is voltak sejtéseim. Lenyűgözött például, hogy valaki csak úgy áthallgat a színész szakra. A tanítványoktól bekért motivációs emailekből kiderült például, hogy egy indiai-német lány nemzetközi tanulmányai mellé tanul színészetet. (Fehér bőre miatt szegényre egyébként alig osztanak szerepet.) Ez összehasonlíthatatlan azzal a fanatizmussal, ami a magyar színészhallgatókban alakul ki a képzés végére. (Komoly pszichés feldolgozást igényel, ha nem a Katona-Örkény-Radnóti valamelyikében kötsz ki.) Aztán ott volt a gyanúsan kevés, napi négyórás próbák ténye is, de nem akartam megítélni semmit. Meg akartam ismerni, át akartam élni.  

Végül összeállt a kép. Ehhez sajnos az kellett, hogy a marathi fordító a negyedik határidő lejárta után eltűnjön. A tanszékvezető ekkor vallotta be, hogy én vagyok az első nyugati rendező a szakon, és azt reméli, hogy tanulnak majd tőlem egy kis európai hozzáállást. Nagyjából erről szólt a nyitóbeszéd.

Bár titkon már megbarátkoztam a napi négy órával (blogolok majd, olvasok végre, sőt még a klarinétot is elhoztam), de hát végül más szerep jutott nekem. Egy kis hiszti után – magamra is vonatkoztattam a profi hozzáállásról mondottakat – elindítottam egy kis, indiai sztahanov mozgalmat. Az időközben részletekben előkerült fordítást négy másodikos hallgatóval mondatról mondatra vetjük össze a magyar, illetve a fordítás alapjául szolgáló, Oliver Herford 1908-as brodway-adaptációjával.

A kis csapat

Büszkén jelenthetem be, hogy pénteken megvolt az első felvonás olvasópróbája (lásd az első képen). Van egy tökéletesen kigyúrt testű asszisztensem, aki elszántan fogja össze a két osztályból alakult hat részleget (díszlet, jelmez, zene, dramaturgia, fény, marketing). A végzősök mellé ugyanis megkaptam a másodikosokat is, így 23 főre duzzadt a kis csapat, annak ellenére, hogy Az ördög című darabban hét valamirevaló szerep van.

A szereposztás valamennyi végzős vizsgaelőadásnál kardinális kérdés. A gondoskodó iskola és a kegyetlen élet határán a rendezőtanárnak  számolnia kell a megmutatkozási lehetőséggel is. Az interjúban a darabválasztás kapcsán már említettem, hogy az ambivalens, nyugati ördög indiai kultúrára való hatását helyeztem a középpontba. Azt az izgatóan új, individuális szabadságot, aminek az ellentmondásait mi már közelebbről ismerjük. Megnéztük közösen a Holt költők társasága című filmet, ami természetesen nagyon rezonált az indiai huszonévesek életérzésére. (Kis színes a nemiségről: a női szereplőket este fél tízkor el kell engednem, mert az egyetemi lánykollégium tízkor bezár, mindeközben sok fiú kézenfogva sétál az utcán ebben a pre-homofób indiai társadalomban.)

Szóval az előadást egy a filmhez hasonló szeánsz keretébe helyeztem el, ahol a fiatalok megidézik ezt a nyugati istenséget. Valamennyien el akarják játszani az ördögöt, hogy a voyeur szerepbe kényszerített nézőkkel együtt foglalkozzanak a kísértés, a bűn, az adott társadalmi és kulturális szokások felborításának témakörével és ellentmondásos következményeivel. Szóval lesz szerep mindenkinek. Ebből egy ilyen alter-Molnár lesz. Pár nap múlva szólok, hogy állunk.

Valcz Péter

Kapcsolódó cikkek

Valcz Péter: „A zuhany alatt ugrott be, hogy el kéne stoppolni Indiába”